Zenés színház

Tényleg az Operaház legszebb termébe költözik Ókovács Szilveszter?

2016.02.19. 15:22
Ajánlom
A hvg.hu írta meg, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatója kisajátítaná és saját irodájának rendezné be az Andrássy úti épület talán legszebb helyiségét, a Székely Bertalan termet. Az ügyben megkerestük az Operaházat.

A hvg.hu portálon február 12-én megjelent „Bekoltoztem STOP NE zavarjanak STOP Okovacs Szilveszter” című írás így fogalmaz:

Ókovács Szilveszter főigazgató az Operaház legpatinásabb termét terjeszti ki részben személyes használatra. Olyan, mintha a pápa a Sixtus-kápolnát záratná le magának a Vatikánban irodának. Nem ez az első eset, amikor Ókovács megalomán húzásán még a munkatársak is meglepődnek.

A hír kapcsán megkérdeztük az Operaházat, akik felhívták a figyelmet arra, hogy két éve zajlik az Operaház Andrássy úti épületének funkcióváltó programja, amely a tervek szerint 2018 tavaszára fejeződik be. Kiemelték, hogy ebbe a folyamatba illeszkedik bele a terek új protokolláris funkciókkal való felruházása is, amely kiterjed a Királyi Lépcső kerengőjére, a Székely Bertalan teremre, valamint a Sissi-páholyra és annak folyosói előterére.

Ókovács Szilveszter

Ókovács Szilveszter (Fotó/Forrás: Máté Zsolt / MTI)

A tájékoztatás szerint a Székely Bertalan terem ezentúl nemcsak hangversenyek, fogadások, díjátadások vagy nagyobb értekezletek, zenei átvételek helyszíneként szolgál majd, de az Opera főigazgatója is itt tartaná reprezentációs funkcióval kiegészített fontosabb tárgyalásait, fogadná a Házba érkező világsztárokat, valamint a nemzetközi opera- és balett élet vezető személyiségeit. Kérdésünkre hangsúlyozták, hogy az új protokoláris funkció nem befolyásolja a sajtóesemények, klubrendezvények és a hétvégi egyéb események megrendezését a teremben. A legexkluzívabb programok, estek tehát megmaradnak a Székely-teremben, ám a koncerttevékenység (dalestek, kamarakoncertek) az Eiffel Csarnok és idővel a Jókai utcai Zenekari Centrum termeibe kerülnek.

A Székely Bertalan terem átalakításának hírére és arra, hogy Ókovács Szilveszter ide helyezné át irodáját úgy reagáltak, hogy a korábbi főigazgatói szoba zongorája valóban átkerül a Székely-terembe, a terem legendás kandallója mellett pedig egy antik íróasztal helyezkedik majd el a tervek szerint, két alkalmas karosszékkel ünnepélyes dokumentum aláírások céljára. Mögöttük, a sarokban kap helyet az Opera Stratégiai Partnere által rendelkezésre bocsátott Herendi porcelán váza az Operaház díszítésével, amely szintén a korábbi főigazgatói irodából kerül át a Székely terembe.

Protokoll esemény a Székely Bertalan teremben - Ókovács Szilveszter és Samuel Pisar

Protokoll esemény a Székely Bertalan teremben - Ókovács Szilveszter és Samuel Pisar (Fotó/Forrás: Nagy Attila, forrás: Magyar Állami Operaház)

A tájékoztatás szerint továbbá az új főigazgatói dolgozószoba a Székely terem és a nagyterem közé kerül, egy eddig előszobaként funkcionáló térbe, aminek két oka van: Az Ybl tervei szerinti I. emeleti Cukrászda, amelyet később főigazgatói irodává alakítottak az intézmény napi működését operatíve irányító főigazgató-helyettes használatába kerül. A korábbi főigazgatói titkársági folyosón található másik két irodát, illetve a kétszemélyes titkárságot, valamint a főzeneigazgatói szoba ajtajáig húzódó folyosót mint váróhelyiséget szintén az operatív munka terepévé alakítják. A főigazgatói iroda-áthelyezés másik oka, hogy a korábbi „előszoba” közvetlenül kapcsolódik a Székely teremhez, így az intézményi stratégiával, kormányzati és külkapcsolatokkal, szakmai reprezentációval, előadás-értékeléssel és kulturális diplomáciával- valamint az ehhez kapcsolódó kommunikációval foglalkozó főigazgató, fizikailag „egy lépéssel” megközelítheti a fogadótermet, valamint hosszas várakoztatás helyett szinte azonnal személyesen fogadhatja az intézmény reprezentatív vendégeit, tárgyalópartnereit a protokoll bejáratnál. Emellett, az új főigazgatói szoba a rendezvények idejére is biztosítaná a nyugodt, zavartalan munkavégzést, ugyanakkor közvetlen kapcsolatot jelentene a színházban zajló próbákkal, előadásokkal, és bármikor összenyitható a proszcénium egyik páholyával.

Nézzen körbe a Székely Bertalan teremben virtuálisan!

Az Operaház biztosította lapunkat arról, hogy a hétvégeken és a nyári időszakban a Székely Bertalan terem és a Királyi Lépcső ugyanúgy látogatható marad a nagyközönség számára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Klasszikus

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Kortársak és klasszikusok a Bartók Plusz Operafesztiválon

Közzétette programját a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál. A klasszikus és modern zenés színházi élményt, opera-animációt és báboperát is kínáló fesztivál szenzációjának Eötvös Péter Az Aranysárkány című művének hazai ősbemutatója ígérkezik. A jegyárusítás megkezdődött, egyes előadásokra 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak belépőjegyet május 5-ig.
Zenés színház interjú

Népdalt énekelve sétál át a macska a hivatalon

Halas Dóra és Nagy Fruzsina már a második közös előadásukat készítették el a Soharóza kórussal. Catwalk-koncertnek nevezik az általuk alkotott műfajt, amelyben elegyednek a kóruskoncert, a színház és a divatbemutató jellegzetességei. Az Ügyben népdalokat dolgoztak fel, bár mint mondták, Kodály és Bartók óta valami nagyon félrecsúszott a népzene társadalmi megítélésében.
Zenés színház interjú

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Zenés színház hír

Posztumusz Igaz Ember díjat kapott Kálmán Imre

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján a zeneszerző lánya, Kálmán Yvonne vette át a díjat az Operettszínházban.
Zenés színház opera

4 operaelőadás 26 órán belül? Kelemen Zoltánnak belefért

Három Bajazzókat és egy Bánk bán előadást vészelt át a szegedi Kelemen Zoltán operaénekes 26 órán belül. Nem is akárhogyan!