Tímár Tímea: „A misztikum mögött rejlő nőt kerestem Cziprában”

Zeneakadémista korodban már többfelé szerepeltél, és alighanem sokan már ekkor megjegyeztek maguknak. Melyek voltak eddigi pályád legfontosabb mérföldkövei?

A konzervatóriumban zongora szakos voltam, onnan keveredtem az énekesek közé. Figyeltem őket, és azt láttam, hogy mindig szépek és vidámak, ezért vonzott a társaságuk. Amikor egyszer nyílt nap volt az ének szakon, végleg eldőlt, hogy énekelni is elkezdek tanulni a hangszer mellett. Kicsivel több mint két évvel később bekerültem a Zeneakadémiára, közben viszont éreztem, hogy még nem elegendő a tudásom. Az erős zenei alapjaim megvoltak, de „hangszerismeret”, azaz testtudat tekintetében sok minden hiányzott.

Az első színpadi tapasztalataimat még a BA-képzés alatt, a Térszínházban szereztem, amit akkoriban a fantasztikus rendező, Bucz Hunor vezetett. Rengeteget tanultunk tőle, és az egész közösséget nagyon családiasnak, támogatónak éreztem. A színészek hasznos tapasztalatokat adtak át. Ott ismertem meg az alapokat, például hogyan kell a térben, távolra, érthetően beszélni (ez az éneklésben is hasznomra vált). Azután a Pécsi Nemzeti Színházba kerültem, ahol Donna Elvirát alakítottam Mozart Don Giovanni című operájában. Ez egy jóval nagyobb színház, még nagyobb teret kellett betölteni a hangommal, a játékommal, így újabb meghatározó tapasztalatokat és élményeket gyűjtöttem.

Azután pedig Berlinben folytattad a tanulmányaidat.

Mesterképzésre felvételiztem a Hanns Eisler Főiskolára, mert mindig is az volt az álmom, hogy Wagnert énekeljek – erről azóta sem tettem le. Az egyetemi közeg és a multikulturális város is hatással volt rám, a hely pezsgése, sokfélesége, de végül nem töltöttem ott egy egész tanévet sem, mert kiderült, hogy babát várok.

Akkoriban ismerkedtem meg Pitti Katalinnal, aki mindmáig a mesterem. „Hangszert építünk” – mondta, mert bármennyit is tudtam eddigre már az éneklésről, ő mutatta meg, hogyan működik a testem a maga komplexitásában. Később pedig egy mesterkurzuson megismertem Kiss-B. Atillát is, és nála fejeztem be Budapesten az MA-képzést opera szakon, a Zeneakadémián. Egyébként érdekes, ők anno mindketten Kolozsváron tanultak, ezért nagyon hasonló szellemiségben hallhattam tőlük az énekművészetről.

Tímár Tímea A cigánybáró Cziprájaként (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Mi a legfontosabb, amit Kiss-B. Atillától tanultál?

Legelső alkalommal Atillát még konzisként a gyönyörű Bánk bán-filmben láttam, hallottam, és megmaradt bennem a rá jellemző átütő erő, amivel művészként jelen tud lenni. Ugyanez ragadott meg évekkel később is, amikor személyesen a mesterkurzusán találkoztunk, akkor épp Verdi Don Carlos című operájában Eboli szerepét énekeltem a Miskolci Nemzeti Színházban, amit elvittem a mesterkurzusra, és mindössze pár, lényegre törő meglátásával sokat segített nekem abban, hogyan haladjak tovább a szerepformálással.

Rokonszenves számomra ez a mentalitás, ki tudja, talán a gyökereink is közösek – a felmenőink ugyanarról a vidékről származnak, a Partiumból. De a színpadi jelenlétről is sokat tanultam tőle: milyen fontos, hogyan lépsz be a térbe, illetve egy jelenetbe, hogyan uralhatod azt. Most is sok jó meglátással támogatott minket, amikor jelen volt A cigánybáró színpadi próbáin.

Pécs és Miskolc után a Magyar Állami Operaház produkcióiban is szerepeltél.

Miután végeztünk a Zeneakadémián, többen is voltunk előéneklésen az Operában, és kaptunk felkéréseket. Szerepeltem a Kincskereső-sorozatban Rossini Ory grófjában, valamint Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita opera-musicaljében, Tóth Péter Tóték című groteszk operáját lemezre vettük, és színpadra vittük, és játszottam Purcell Dido és Aeneasában, de ebből már nem sikerült minden előadást megtartani, mert a háború és az energiaár-emelkedés miatt az Eiffel Műhelyházban rengeteg előadás elmaradt akkoriban.

Tímár Tímea A cigánybáró Cziprájaként (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Ekkor kezdtél tanítani, ráadásul még csak nem is leendő zenészeket.

Amikor hirtelen kevés előadásunk lett, egészen extrém kihívást találtam magamnak, egy gimnáziumban helyezkedtem el művésztanárként, ahol a mai napig dolgozom.

amivel igazából a jövő közönségét is építem. Engem konzisként, ennyi idős koromban, mint most ők, mindenfelől zene vett körül – náluk nagyon más a helyzet. Hiteles akarok lenni, élni akarom, amiről beszélek nekik, és az klassz, hogy be is tudok mutatni darabokat, amelyekkel foglalkozunk. Hallottak már tőlem operaáriát és operettet is, amit gálaszerűen, táncosokkal, élő zenészekkel adtam elő a közösségben. Azt tapasztalom ennél a korosztálynál, hogy a többségük nem ismeri a műfajt, az operát is alig. Gyakran forgatom nekik többek között az Operamesék kötetet is, mert a heti egyszer negyvenöt perc annyira kevés, hogy koncentráltan kell élményt adni. Mindig van skálázás, közös éneklés, zenehallgatás az óráinkon, de játszom a zongorán, és énekelek nekik, fontos, hogy élőben is kapjanak minőséget, ne csak felvételekről. Tanév végére nagyon szép repertoárunk épül a megtanult dalokból.

Szerepben láttak már?

Még nem, de remélem, el tudom majd hozni őket A cigánybáróra, hiszen ez a produkció az ő számukra is befogadható lehet. A tízéves kisfiam nagyon élvezte, aki azért persze már belelátott a próbáinkba is. Énekelte a zenéket, értette, hogy mi történik a színpadon, és teljesen elvarázsolta a mesevilág – mert ez az előadás tényleg az.

Tímár Tímea A cigánybáró Cziprájaként, mellette Barinkay szerepében Papp Balázs (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Hogyan közelítetted meg a karakteredet, Cziprát, a cigányasszonyt?

Sokat gondolkodtam a szerepen. Ki ez a nő? Hány éves? Milyen körülmények között él? Honnan tudta meg a titkokat, amelyeket őriz? Az első mondataimból kiderül, hogy miközben sokan keresik a kincset, én vagyok az, aki tudja, hol található. Részekre bontottam és kielemeztem a szöveget, a magyart és a németet is, hogy pontosan tudjam, mi történik. Czipra alakja misztikus, de szerencsére ahogy én sem, az alkotók sem csúf, öreg, gonosz boszorkányként képzelték el őt. Szerintem ő egy középkorú, 40-50 év körüli, szemrevaló, tüzes asszony. A mostani kor embere persze másképp gondolkodik az életkorról, mint amikor a történet játszódik. Czipra emellett kellően magabiztos is, tudja, kire vigyáz, kicsoda Szaffi. Amikor Carnero odavezeti hozzá Barinkayt, Bozsik Yvette, a produkció rendezője azt kérte, révült állapotban vizsgáljam a férfi arcát, mivel én már vártam, tudtam, hogy egyszer visszatér.

Persze a regény története nem teljesen ugyanaz, mint az operetté, de sok mindent át tudtunk ültetni. A mesterem, Pitti Katalin mindvégig támogatott a művészi munkában: a méltóságteljes, bölcs és nagyon szerethető cigányasszony alakját közösen hívtuk életre, valódi kulcsszereplővé téve a figurát.

Milyen élmény volt a próbafolyamat, milyen volt együtt dolgozni Bozsik Yvette-tel, illetve az előadás többi alkotójával, közreműködőjével?

Nagyon sokat tanultam az egész alkotói folyamat során. Az éneklésről is, amiről úgy gondolom, sportolói életvitellel jár együtt, és a mindennapokban nagy fegyelmet kíván. Nagyon fontos része volt a folyamatnak például, hogy meg kellett tanulnom pihenni, vagyis a lehető legjobban beosztani az energiámat, mivel általában minden nap két próbánk volt, délelőtt 10-től délután 2-ig és este 6-tól 10-ig, ami hatalmas koncentrációt igényelt. Ráadásul operai igényű énekelnivalónk van a darabban. Kiss-B. tanár úr mondta mindig, hogy lábbal kell bírni a szakmát, és ez valóban így van. Ugyanakkor

Minden tiszteletem a kóristáké és a táncosoké, akik az összes próbán és minden előadáson odatették magukat, és ugyanígy hálás vagyok a zenekari művészeknek és a háttércsapatnak is. A táncosokkal álom együtt dolgozni, olyan példaértékű testtudatuk, önfegyelmük van! Eltanultam tőlük, hogyan legyen aurám a színpadon, hogy ne kicsiben játsszam, hanem a térben legyek jelen. Ezt kérte Yvette is, aki nagyon spirituális: a szívén keresztül nézett minket, ami sokszor segített átlényegülni. De ugyanilyen építő, inspiráló tapasztalatokat éltünk meg Pfeiffer Gyula főzeneigazgató úrral is, aki amellett, hogy fantasztikus zenész, nagyon ért az énekhanghoz. Vele és Oberfrank Péterrel is biztonságban tudhatjuk magunkat a színpadon.

Tímár Tímea A cigánybáró Cziprájaként (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

A cigánybáró Cziprája volt az első operettszereped?

Miután 2021-ben megnyertem a Házy Erzsébet Énekversenyt, sok koncertfelkérést kaptam, amelyeken zömében operettrészletek szerepeltek, de teljes előadásban itt próbáltam ki magam először a műfajban.
Jól ismertem korábban is, hiszen többnyire operetten nőttem fel, előadóként közelíteni hozzá azonban egészen más. Az operához képest másfajta aktivitást, jelenlétet igényel. Sok a mozgás, tudni kell énekből beszédre váltani törésmentesen, anélkül, hogy elfáradnál. A színészektől is rengeteget tanultam, inspirált a beszédhangjuk sokszínű játéka, és az improvizációik mindig új ötletek felé lendítettek, örömteli volt velük játszani, minden percet imádtam.

Van még olyan operettszerep, amit el szeretnél énekelni?

Czipra szerepét, remélem, még sokáig játszhatom ebben a különleges előadásban! Bízom benne, hogy A cigánybáró még nagyon sokáig műsoron marad, hiszen látjuk, milyen nagy az érdeklődés, hihetetlenül gyorsan elfogynak a jegyek. Ahogy említettem, szívbeli vágyam, hogy a jelen kor fiataljaihoz közelebb hozzam ezt a műfajt – nagyon remélem, hogy idővel akár népnevelő programmá is kinőheti magát a produkció, például diákoknak szóló matiné-előadások formájában. Konkrét szerepet most nem emelnék ki, de nekem ez a műfaj új ablakot nyitott, és mindig is nagyon szerettem. A fejlődés az egész életemben kulcsfogalom, az élet minden területén, és úgy érzem, most nagyon sok lehetőségem nyílt rá. Még sok operettszerepben el tudom képzelni magam.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Tímár Tímea (fotó: Tungler Andrea)