Zenés színház

Több százezer eurót gyűjtöttek össze operaházak Ukrajnának

2022.04.05. 14:40
Ajánlom
A berlini Deutsche Oper és a Hamburgi Állami Operaház is jótékonysági koncertet adott március folyamán, melyek során mindkét intézmény százezer euró körüli összeget gyűjtött az ukrajnai segélyszervezetek számára.

Április 1-jén tette közzé a Hamburgi Állami Operaház, hogy a március során tartott három jótékonysági koncertjükön (12-én, 27-én és 28-án) összesen több mint százezer eurót gyűjtöttek össze, melyet az ukrán civil lakosság megsegítésére fordítanak. Georges Delnon, az operaház főigazgatója közleményében hálás köszönetét fejezte ki az adományozóknak, és

azt írta, a készpénzadományok mellett az ukrán főkonzulátus számlájára is érkeztek támogatások, melyeket élelemre és gyógyszerre fordítanak majd.

Korábban a berlini Deutsche Opera is bejelentette, hogy március 13-i jótékonysági koncertükön körülbelül százezer euró folyt be, melyet ukrán segélyszervezetekhez juttatnak el,

a tárgyi felajánlásokból pedig négy kisbusznyi adomány indult el a lengyel-ukrán határra.

Világszerte sok kulturális intézmény igyekszik támogatni a háború sújtotta ukrán lakosságot, itthon a Müpa is adománygyűjtő pontot hozott létre, a Rádiózenekar pedig március 16-i koncertjének jegybevételét ajánlotta fel. Európa számos nagyvárosában rendeztek jótékonysági koncerteket, így Berlinben, Münchenben, Frankfurtban, Baselben és Zürichben is.

Fejléckép: Hamburgi Állami Operaház (fotó: Niklas Marc Heinecke)

A Budapest Park segélykoncertet tart az ukrán menekültek javára

Kapcsolódó

A Budapest Park segélykoncertet tart az ukrán menekültek javára

Nagyívű eseménnyel készül mínusz első napján, április 20-án a Budapest Park: a Random Trip Allstars köntösében legalább öt zenei műfajon átívelő estet tartanak. A teljes bevételt az ukrán menekülteket támogató civileknek, a Budapest Bike Maffiának, a Magyar Vöröskeresztnek, a Migration Aid-nek és az UNICEF-nek ajánlják fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.
Zenés színház hír

A Magyar Rádió Énekkara a bergamói Donizetti Operafesztiválon lép fel

Az együttes a zeneszerző Alfredo il Grande című operájában működik közre, november 19-én és 24-én. A meghívást Riccardo Frizzától, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmesterétől kapták, aki egyben a fesztivál zeneigazgatója is.