Zenés színház

Trabantjelmez és éneklő Kádár-kocka a Soharóza új előadásában

2021.10.27. 14:20
Ajánlom
A Soharóza Keleti Blokk címmel készülő új produkciója a szocializmus életképeit dolgozza fel, sokszor keserédes tárgyi, zenei és szellemi hagyatékok mentén.

Nagy Fruzsina jelmeztervező és a Soharózát vezető Halas Dóra legújabb előadásában a divatbemutatók világa és a kórusszínház keveredik, a hatást a szerzők az elektronikus zene és a korszakra jellemző zenei világ egyesítésével fokozzák.

Bár a látvány és a hangzás modern, megelevenedik az úttörő életérzés, a balatoni szakszervezeti üdülés hangulata, szinte érezni a kaszinótojás illatát a presszóban, a háttérben pedig Kádár-kockák és panelek szegélyezik az utakat, miközben Trabantok pöfögnek a házak között.

Az előadás az 1989-ig vezető negyven év esztétikai és társadalmi emlékeit hangolja össze és helyezi egy kifutóra.

A múlt színes-szagos emlékét idézi a Catwalk Concert Productions beharangozó videója is, amely a szocializmus korszakának nyomába ered, nosztalgiát ébresztve a nézőben.

SoharozaKeletiBlokk01Foto_KovacsMarton-141118.jpg

Soharóza: Keleti Blokk (Fotó/Forrás: Kovács Márton / Soharóza)

A produkció nemzetközi együttműködés eredménye: a visegrádi négyek mindegyikéből érkeznek vendégelőadók, így nemcsak a magyar emlékek kapnak helyet a Keleti Blokkban, hanem a négy ex-kommunista ország kollektív emlékezete és nemzeti jellege, sajátosságai is.

Az előzetes:

Az előadást 2022. szeptember 9-én láthatja először a közönség a Trafóban.

Fejléckép: jelenet a Keleti Blokk videójából (fotó: Kovács Márton / Soharóza)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Zenés színház ajánló

Egy történet, tizenhat variáció – különleges előadás a Pesti Vigadóban

Április 27-én a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő előadásán az érdeklődők egy izgalmas, egyedülálló darabot láthatnak, Tóth Péter Stílusgyakorlatok című kabaré-operája új színeket és hangulatokat csempész a színházi élmények világába.
Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.