Zenés színház

Túl az operán

2021.06.30. 10:35
Ajánlom
Európa sok operaszínpadát megjárt produkciót láthatott a közönség a Margitszigeti Színház és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában. A radikális megközelítéseiről ismert katalán rendező, Calixto Bieito Bizet Carmen című operáját vitte színre.

Magyarországon még nem annyira megszokott, hogy másutt már bemutatott produkciók kerüljenek a közönség elé, miközben Európa neves dalszínházai rendszeresen vesznek át sikeres rendezéseket, sőt a sztáralkotók színre állításait gyakran több különböző ország operaháza finanszírozza koprodukcióban. Nálunk mindössze néhány példát lehetne mondani hasonló előadásokra (ilyen volt Jean-Pierre Ponnelle rendezése Reimann Lear című operájából vagy Damiano Michieletto Bohémélete). A sokszor megdöbbentő, nyers vagy nyugtalanító produkcióiról ismert katalán rendező, Calixto Bieito Carmenjét legutóbb idén februárban a Bécsi Állami Operaház vette át, hogy aztán június végén a magyar közönség is megismerkedhessen vele.

Az első felmerülő kérdés nyilvánvalóan az volna, vajon a jelen előadás alapján hasznára válhat-e a hazai kulturális életnek ez a gyakorlat, egy több mint húsz éves rendezés (1999-ben került először színre) magában rejti az elévülés és az elkopás lehetőségét.

Még ha utóbbi veszélyt valamelyest ellensúlyozni hivatott, hogy a bemutató előtt maga a rendező is Budapestre érkezett és részt vett a próbákon, nem csupán egy asszisztensére bízva a feladatokat. Így is kérdéses lehet azonban, vajon mennyi elevenség, művészi energia marad meg az évek során a produkcióban, meg tudja-e szólítani a jelen közönségét.

EDV_7997_-103905.jpg

Carmen a Margitszigeti Színházban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Margitszigeti Színház)

Az előadás legnagyobb erénye az a fajta kidolgozottság és profizmus, ami sajnálatos módon a mai napig nem magától értetődő a hazai operajátszásban (még ha az utóbbi időben a prózai színházból érkező rendezők újabb lökést is adtak a folyamatnak). Bieito Carmen-rendezésében minden okkal történik, minden motívum, cselekvés, vizuális elem a művészi mondanivalót szolgálja. Néha ez az alaposság már-már megnehezíti a néző dolgát, nem lehet egyszerre figyelni mindenre. Ha a kórus egyes férfi-nő párosai mind mást csinálnak, más kapcsolati dinamika játszódik le a felek között, miközben persze ettől lesz valósághű a környezet. A fő események mellett a sok kis részletnek köszönhető, hogy soha egy pillanatig sem felejtjük el, hol és milyen körülmények között játszódik a cselekmény – a „hol” kérdés alatt itt nem konkrét helyszínt, hanem a megjelenített világ karakterisztikáját értve.

A produkció legfontosabb vonása ugyanis a teljes illúzióvesztés,

semmilyen romantikus pátosz, idealizált vagy hősi karakter sem marad a színen (még ha a figurák egy része ki is váltja a megértésünket és együttérzésünket). Bieito azonban ennél is többet tesz, az operai közmegegyezés kliséit is bontogatni kezdi, nála egy pszichotikusan viselkedő karakter (ebben az esetben Don José) egyértelműen beteg, a pszichológiai realizmus fontosabb magánál a cselekménynél is; inkább eltér a zenében sugallt bizonyos karaktervonásoktól és történésektől, ha azokat nem lehet egy hiteles és koherens személyiségbe integrálni. Ez a gyakorlat természetesen vitatható, még ha egyáltalán nem példa nélküli is (egy hasonló, bár kevésbé radikális átértelmezéssel járó, ismételten hazai példát említve: szintén az Opera produkciója volt 2018-ban Az álarcosbál Fabio Ceresa rendezésében, ebben Renatónak a király iránt táplált érzései jelentek meg a hagyományos felfogásnál erősebben, inkább szerelemhez hasonló rajongásként, amely indokolta a figura viselkedésében bekövetkező radikális fordulatot). Ugyanakkor az is érthető, ha valakiben diszharmónia-érzést keltenek az egymásnak ellentmondó színpadi és zenei jelzések.

 

EDV_8120_-104318.jpg

Carmen a Margitszigeti Színházban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Margitszigeti Színház)

Hasonlóképpen valóságos, még ha az operából megismertnél kegyetlenebb és értelmetlenebb is, az a közeg, amelyben a szereplők mozognak. A számunkra leginkább dél-amerikai sorozatokból ismerős képek az élet kilátástalanságáról tanúskodnak, az emberek többségének a bűnözés az egyetlen lehetősége, hogy valamelyest elboldoguljon, miközben a másik oldalon ott áll a katonaság vasfegyelme, melynek érdekében szintén le kell mondani az emberhez méltó élet jogáról. A rendezés legerősebb képsorai Mercedes kislányához köthetők, szép ruhájában, babájával mintha a saját kis külön világában élne, és talán tényleg nem veszi észre, hogy anyja alig néhány méterre tőle elégíti ki az egyik katonát. Mercedes jobb sorsot szán neki, óvja a körülötte feltűnő férfiaktól, ám a kitörés természetesen lehetetlen, később ő maga adja rá a kislányra a fodros térdzoknit, hogy segítsen elvonni az őrök figyelmét.

Miközben a környezet- és karakterábrázolás az előadás nagy erőssége, az operaműfaj realisztikusan nehezen ábrázolható jellemzői mintha kifognának a rendezőn.

Ilyenek például a kórus és a szólisták közti interakciók, amelyek már-már hagyományosan megkoreografált jelenetekké változtak, amikor kell, a tömeg az énekes felé mozdult, máskor távolodott tőle, de a színpadi megoldásokban nyoma sem volt annak a lényeget megvilágító invenciónak, ami a produkció többi részét jellemezte.

Az énekesek megítélését egy szabadtéri produkció esetében mindig korlátozzák a hangosítás lehetőségei, bár a Margitszigeti Szabadtéri Színpad technikai adottságai elég széles hangszínbeli skálát képesek visszaadni, itt is előfordult, hogy egyes szereplőket (Carmen, illetve Escamillo első megszólalásait) nem lehetett megfelelően hallani. Pedig a címszerepet éneklő Szántó Andrea mind hangi teljesítmény, mind színészi játék szempontjából izgalmas karaktert formált meg, az ő Carmenje a túlélésre törekszik. Elsősorban nem testi valójában, hanem mentálisan: kontroll alatt tart másokat, megpróbálja elkerülni, hogy mások uralkodjanak felette, paradox módon ez vezet a halálához is. A Don Josét éneklő Brickner Szabolcsnak igazán ellenszenves figurát kellett megformálnia, elismerésre méltóan tud vad és pusztító lenni (a zárójelenetben egészen hátborzongató volt, ahogyan dühét először Carmen személyes tárgyain vezette le, köztudomású, hogy ez mennyire tipikus bántalmazói magatartásforma). A tenorista hangja az utóbbi időben némiképp sötétebb és drámaibb lett, ám ennek helyenként a magasságok látták kárát. Inkább funkcionális szerep jutott Micaelának és Escamillónak, előbbi szerepében Sáfár Orsolya, bár képes volt megjeleníteni azt a céltudatos és kissé számító nőt, aki a koncepció szerint nemhogy ellenpontozná José életében Carment, hanem inkább fokozza a férfi frusztrációját, a vokális produkcióra azonban rányomta a bélyegét, hogy az énekesnő a zenei frázisokat nem mindig tudta hibátlanul felépíteni, a hang időnként egyenetlenül szólt. Bretz Gábor Escamillóként leginkább erőteljes színpadi kisugárzásával és stabil szólamformálásával tűnt ki.

EDV_8214_-103905.jpg

Carmen a Margitszigeti Színházban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Margitszigeti Színház)

A mellékszereplők közül kiemelkedik a már korábban jellemzett Mercedest alakító Fürjes Anna Csenge, aki érzékenyen tárta a nézők elé a lányáért aggódó, társadalom peremére szorult nőt. Erdős Attila kiválóan feltalálta magát a maffiózószerű Dancaïre karakterében. Az összjátékban jól működtek együtt a többiek, Megyimórecz Ildikó, Ódor Botond, Gábor Géza és Dobák Attila is. A Magyar Állami Operaház Zenekarát Kocsár Balázs vezényelte, helyenként szédítő tempókkal, ám a muzsikusok remekül helyt álltak, akárcsak az Énekkar, akik precízen és átütő erővel szólaltatták meg az opera nagy kórustablóit. Az árok és a színpad között előfordultak ugyan kisebb pontatlanságok, például a Carment első színre lépése előtt hívogató férfikari résznél, de nem olyan arányban, ami komolyan rontotta volna a produkció élvezeti értékét vagy kifejezőerejét.

Calixto Bieito rendezése kétségtelenül erős színházi élményt hagyott maga után, ha valaki elvi kifogásokat támasztott is a koncepcióval szemben, az sem tagadhatta, hogy az előadás olyan mélységben tárta fel az emberi kapcsolatok dinamikáját, valamint színpadon megjelenő kidolgozott karakterek, nyomasztó miliő és az emberi sors kilátástalansága együttesen olyan jelentőségű művészi hatást keltettek, ami igazolta a produkció létjogosultságát.

Fejléckép forrása: Éder Vera / Margitszigeti Színház

Margitszigeti Színház

Budapest reprezentatív nyári színháza a Margitszigeten a Margitszigeti Szabadtéri Színház.

Margitszigeti Színház Nkft. az 1938-ban megnyitott és azóta üzemelő épített, aréna jellegű nézőterű, színház üzemeltetője, melynek területén áll műemlék Víztorony-kilátó.

A nyári színház fontos és jelentős helyet tölt be a főváros életében, mint a gazdag zöld környezetben álló közösségi helyszín is, és mint a városban élő polgárok kedvelt szórakozóhelye, amely a hazai a és külföldi közönség kiszolgálásban egyaránt fontos kulturális központnak tekinthető.  

A patinás nyári színház 2013-ban jelentős felújítást követően immár 3000 fő néző fogadására alkalmas. A fedett nagyméretű technikailag jól felszerelt színpad a szcenírozott előadások, operák, operett, musicalek, balett és táncelőadások színpadra állításra kiváló.

A színház fő profilja elsősorban a nagyprodukciók bemutatása, a klasszikus zenei szimfonikus koncertek mellett a könnyűzenei események meghívása is. A produkciók létrehozása, bemutatása saját vállalkozásban történik, több esetben együttműködésben hazai színházakkal, mint például az MÁo és a NFZ -vel, valamint a nemzetközi színtérről meghívott külföldi művészek és társulatokkal.  Számos nagy bemutató, kiválóságok fellépe színesíti és gazdagítja a nyár közel négy hónapjában nyitott nyári színház minőségi és választékos kínálatát.

A színház célja a válogatással, hogy lehetőség szerint minden korosztály, kultúrát fogyasztó és színházba járó közönség megtalálja a kedvére való produkciót.

„Margitszigeti Színház - Mindenki színháza”

margitszigetiszinhaz.hu

Legolvasottabb

Vizuál

„És tudod, ő Tóbiás” - mozikban a Tobi színei 

Bakony Alexa személyes, őszinte és rendkívül érzékeny dokumentumfilmje a család megtartó erejéről mesél. Középpontjában a 16 éves transznemű Tobi és támogató édesanyja, Éva kapcsolata áll, de a történet messze túlfeszíti a ráhúzott LMBTQ-perspektívát. Lebilincselő felnövéstörténetet látunk.
Könyv

Nem a kutya a hibás - Esterházy Miklós és Kovács Dóra a Lírástudók vendégei

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Esterházy Miklós és Kovács Dóra, akik Az új kutyád című kötetükről mesélnek.
Klasszikus

„Minél kevesebb szó hangzik el egy próbán, az annál eredményesebb”

Két fiatal zongoraművész, Balog Alexandra és Berecz Mihály lép fel a dörgicsei Landhausban, a Klassz a pARTon fesztiválon. A július 22-i koncert előtt arról kérdeztük őket, milyen együtt játszani, számít-e, hogy egy generációból valók, a közös iskola, és van-e missziója a klasszikus zenének.
Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncert az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.
Zenés színház interjú

Minden este egy robbanás – Interjú Alföldi Róberttel

A legendás West Side Story bemutatójával zárja idei évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A mű, musicaltől szokatlan módon, olyan kérdéseket is feszeget, mint a bevándorlás, társadalmi különbségek, faji előítéletek és az erőszak. A most készülő produkcióról a rendezővel, Alföldi Róberttel beszélgettünk.
Zenés színház magazin

Turandot a Kőfejtőben – Ázsiai környezetet varázsoltak Szentmargitbányára (GALÉRIA)

Július 14-én tartották Puccini operájának premierjét különleges környezetben, a Szentmargitbányai Kőfejtőben.
Zenés színház interjú

"Kellő hittel, elszántsággal és felkészültséggel" - Beszélgetés Homonnay Zsolttal

Harminc éve van a pályán, és nemrég nagy szakmai elismerésben részesült. Befejezte rendezői tanulmányait, és szeptembertől már az SZFE-n tanít, ráadásul nyáron sem pihen, és lassan az újabb évadra is megkezdődik a felkészülés. Homonnay Zsolttal, a Budapesti Operettszínház művészével beszélgettünk. (X)