Mivel Bayreuth idei műsorán A nürnbergi mesterdalnokok előadása nem szerepel, a salzburgi premier bizonyos értelemben a Zöld Domb konkurrenciájának számított az első augusztusi hétvégén, jóllehet Stefan Herheim értelmezése egészen más koncepciót bontott ki, mint Katharina Wagner eleinte nagy vitákat kiváltó rendezése. A beszámolók szerint egészen olyan volt, mintha egy Grimm-mese lapjai elevenedtek volna meg.

Herheim ugyanis amellett, hogy a szerelmi szál háttérbe szorításával a könyvekkel és tudományos kellékekkel körülvett, némileg fausti pózban ábrázolt Hans Sachsot állította az opera középpontjába, magát a történetet is idézőjelbe tette, sajátos második színpadra, egy óriási biedermeier íróasztal lapjára helyezve a cselekményt. A szereplők is a 19. század eleji polgárság képét az egykori nürnbergi mesteremberek világára vetítő, biedermeier kosztümöket viseltek, mintha csak egy kétszáz éves könyvből léptek volna elő, ezzel a gesztussal idézte meg ugyanis a rendező a német identitástudat formálódásának, a német művészet fogalmi meghatározásának a Mesterdalnokok esztétikai állásfoglalása szempontjából oly fontos korszakát.

A szereplők közül a Hans Sachsot megformáló Michael Volle teljesítménye érdemelte ki a legtöbb elismerést - erőteljes alakítása mellett már csak azért is, mert képes volt áténekelni a Daniele Gatti vezényletével energikusan játszó Bécsi Filharmonikusok hangzását. Osztozott a sikerben a mulatságos Beckmesser-figurát életre keltő Markus Werba is, míg Roberto Saccá (Walther von Stolzing) és Anna Gabler (Eva) teljesítményét halványabbnak ítélték a kritikusok.