A Scala az elmúlt időszakban hangsúlyt fektetett arra, hogy a növendékeinek kisebb-nagyobb szerepeket adjon az évadban, és ezt a szereposztáson mindig büszkén jelölik is. Most egy egész előadást töltöttek meg fiatalokkal (amíg a nagyok Oroszországban és a Távol-Keleten turnéznak). A választás Mozart Varázsfuvolájára esett, ami a gyerekeknek szóló előadásokat leszámítva 2011-ben (!) került műsorra utoljára. Karmesternek Fischer Ádám érkezett.

Kapcsolódó

Fisz-dúrban fogjuk énekelni!

A karmester június 20-ára, hétfőre hívta közös éneklésere a közönséget a Szabadság térre, hogy Európa egysége mellett tegye le a voksát.

Mostanában ritka a magyar fellépő (tavaly Fischer Iván jött a Budapesti Fesztiválzenekarral, Komlósi Ildikó énekelt Kékszakállút, míg Celeng Mária a Poppea megkoronázásában tér vissza). Így minden létező embernek büszkén mondtam, hogy magyar a fickó, és csak szépen tegyék be Marton Éva, Rost Andrea és a testvére mellé a megjegyzendő magyarokhoz.

Kapcsolódó

Celeng Mária: "Nem jellemző rám az elégedettség"

Alig két éve debütált a Magyar Állami Operaház színpadán, a neve máris ott szerepel a kontinens legfontosabb operaházainak színlapjain. A szemtelenül fiatal szopránnal, Celeng Máriával a kezdetekről, operaénekesi hitvallásáról és a sakkról beszélgettünk. INTERJÚ

A választás pedagógiai szempontból tökéletes, hiszen a bravúros részeket leszámítva is nehéz Mozartot igazán jól énekelni. Az előadás előkészületei körülbelül egy évet vettek igénybe, rendezni a tavalyi Aida után tért vissza Milánóba Peter Stein. A díszletek és a jelmezek modernül ötvözték a klasszicista piramisokat és ión oszlopokat, feltételezem a költségvetés miatt nem cicomázták ki jobban az előadást. Tetszett, hogy több, a szövegben szereplő, de számos rendezésből kihagyott színpadi elem bennmaradt, így például Monostatos is szerecsenként gonoszkodott, politikai korrektség ide vagy oda. Felvételről hallhattunk számos zajt (mennydörgés, madárcsicsergés stb.), ami a színpad átrendezéseinek unalmát is ki tudta tölteni. Egyedül a három udvarhölgy fura, leginkább méhészekre emlékeztető fátylát nem tudtam megfejteni.  

gallery-ridotta-zauber-4 (Fotó/Forrás: La Scala)

Nagyon rokonszenves, hogy Fischer Ádám elvállal egy előadást, ahol az énekesek, a kórus és a zenészek is csupa fiatalokból állnak, hiszen a bukás esélye nagy még akkor is, ha az elvárások figyelembe veszik ezt a tényt, de elvégre 216 euro még így is a földszinti jegy ára. Meglepett, hogy a nyitányt és az előadás többi részét mennyire eltérő mozdulatokkal vezényelte. Több kéztartásáról az elején Karajan jutott eszembe, míg a hátralévő időben sokkal kevesebb és apróbb mozdulattal irányította a zenészeket. Tetszett a zenei elképzelése, és a zenekar is nagyon egyenletes színvonalon hozta az estét.

gallery-ridotta-zauber-11 (Fotó/Forrás: La Scala)

A szereplők értékelése nyilván gonosz dolog ebben az esetben, hiszen nem „kész” operaénekesekről beszélünk, hanem olyan fiatalokról, akik majd csak most fogják pályájukat elkezdeni. Mégis úgy gondolom, némileg sejthető, hogy az adott illető pár év munkával fejlődik-e tovább, és a hiányosságait tudja-e pótolni, avagy sem. Kezdeném a jókkal. Hangilag talán a legkellemesebbnek Tamino és Pamina párosa hatott. Martin Piskorski bécsi tenor, énekelt már Salzburgban kisebb szerepeket. Egyedül a Zu Hilfe! nem szólt túl jól még, de bemelegedett a későbbi számokra. A magassága megvan, még talán lehetne dolgozni, hogy ezek igazán zengjenek, meggyőzőbbek legyenek.

gallery-ridotta-zauber-12 (Fotó/Forrás: La Scala)

Pamina szerepe Fenenához (Verdi: Nabucco) hasonlítható abban a tekintetben, hogy mindenki Éj királynője/Abigaille akar lenni, hiszen a közönség ritkán jegyzi meg a Paminákat. Dorothea Röschmann 2003-as Royal Opera House-béli előadásából például nehezen tudnék feleleveníteni konkrét szép megoldásokat, pedig nagyon szépen énekelt, az elmúlt évek egyik legjobb előadása volt, és rengetegszer visszahallgattam DVD-n. Ehhez képest jön a 25 éves egyiptomi Fatma Said, és az Ach, ich fühl's, es ist verschwunden áriát messze az este legjobb pillanatává emeli. Érzékeny, a halkabb részek is összpontosítottan szólnak, nagyon érett az előadásmódja, őszintén remélem, hogy lesz szerencsém még hallani.

Till von Orlowsky neve nem csak A denevérből lehet ismerős, hanem egy apróbb szerepet is kapott már idén A két Foscariban. Az elmúlt években, évtizedekben egyre nagyobb hangsúlyt kap a színészi játék, és ezt ő is nagyon jól érzi Papagenóként. Az áriái rendben szóltak, tényleg a jópofa (és nem idétlen) játéka miatt tetszett nekem és maradt emlékezetes. Még nem egy súlycsoport akár az említett DVD-n szereplő Keenlyside-dal, de mindenképpen ígéretes. Papagena is csak nehezen tudta volna elrontani a sikerét, Theresa Zisser nagyon aranyos, mindenki szerette. Monostatosból is hallottam már bőven jobbat, de látni talán keveset. A svájci Sascha Emanuel Kramer kiegyensúlyozott éneklés mellett csúszott-mászott és ugrált a színpadon nagyon jól hozva az ármánykodó szerepét.

gallery-ridotta-zauber-13 (Fotó/Forrás: La Scala)

És a kevésbé jók zárásként. Martin Summer kapta Sarastro szerepét. Sajnos az áriák mélyei egyáltalán nem voltak meggyőzőek, ellenben a magasabb hangjai kellemesen telten szóltak. Lehet, hogy érdemesebb lenne bariton szerepek felé váltani, de tény, hogy az idő általában a mély hangú énekeseknek dolgozik, ennyire fiatalon még viszonylag ritkán szólnak igazán szépen a mély regiszterek. Az Éj királynőjét a németországi születésű Yasmin Özkan énekelte, aki az önéletrajza szerint még Várady Júliától is tanult. Sajnos sem a mindent átütő hangszínt, sem a kellő hangerőt nem tapasztaltam, továbbá a kidolgozottság sem sikerült. Az O zittre nicht, mein lieber Sohn ária is már elég langyos volt. Ismétlődő szövegnél és/vagy dallamnál nagyon egyszerű dolognak tűnik, de Mozart sem véletlenül írta le háromszor, hogy du, hanem ezzel megpróbált valamit kifejezni. A második eséllyel sem sikerült élni, nekem úgy tűnt, hogy beleül a Der Hölle Rache áriába, hogy valahonnan erőt és levegőt gyűjtsön, a szám második felére pedig egyszerűen lapos lett az egész. Tessék megnézni a Forman-film emlékezetes jelenetét, és akkor talán érthető.

Természetesen rettenetesen nehéz a szerep, de egyedül Özkan esetében nem láttam a kifelé vezető utat. Végül pedig Innsbruckból hoztak három kisfiút, de szegényeknek remélem lesz még jobb napjuk. Egyikük kifejezetten hangosan énekelt hamiskásan, ez pedig több néző értetlenségét is kiváltotta, és bizony többen fújoltak a nézőtérről .

gallery-ridotta-zauber-7 (Fotó/Forrás: La Scala)

Mindezek persze benne vannak a pakliban, hiszen lényegében vizsgaelőadást hallhattunk, amelyen egy kifejezetten jó Tamino–Pamina–Papageno hármas vitte az előadást Fischer Ádám magabiztos támogatásával. Az előadás után sajnálkoztam, hogy a következő idényre nem jön, de csak szűkszavúan annyit mondott, hogy nagyon lefoglalja Bécs és a MET – no igen. A végén nagy tapsot kapott mindenki, páran inkább biztatásként, bár az oroszlánok a bemutatóval ellenben nem jöttek ki most meghajolni. Ismételten szeretném kiemelni a Scala bátorságát, hogy az új nemzedéknek ilyen komoly lehetőséget ad, egész szeptemberben többségében 1988-1991-es születésű fiatalok viszik a boltot Milánóban! Talán az Erkelben is elférne egy ilyen kezdeményezés.