Zenés színház

Új bemutatóval várja 2021-et a Madách Színház

2020.12.02. 15:30
Ajánlom
A Madách Színház újra egy világsikert hoz Magyarországra, a Broadway bemutató után először nálunk kerülhet színre Robert Horn musicalje, az Aranyoskám (Tootsie).

A nézők ezúttal is non-replica változatban, tehát saját rendezői koncepcióval, díszlettel, jelmezzel és koreográfiával láthatják az előadást,

amelynek az előkészületei már megkezdődtek.

A bejelentés is rendhagyó volt: a darab szólistái egy-egy betűt kaptak, amit egy nagyjából félperces videóban kellett bemutatniuk. A betűkből aztán lassan összeállt a darab címe, ezzel együtt pedig fény derült a teljes szereposztásra is.

Az eredeti musical írásakor – amit a Dustin Hoffman főszereplésével készült 1982-es, három Oscar-díjas film ihletett – Robert Horn mellé zeneszerzőként és dalszövegíróként David Yazbek, Don McGuire és Larry Gelbart társult,

Budapesten Bárány Ferenc és Puller István fordításába nyomán ismerhetjük meg.

A filmhez hasonlóan a musical is a tehetséges, de munkanélküli színész történetét meséli el, ám Michael ezúttal nem egy szappanoperában, hanem egy Broadway-showban próbál szerencsét.

A szereposztás:

Michael / Dorothy: Sánta László, Serbán Attila, Szemenyei János
Julie: Peller Anna, Simon Boglárka
Jeff: Ficza István, Hajdu Steve
Rita: Csákányi Eszter, Sáfár Mónika
Sandy: Balla Eszter, Molnár Gyöngyi
Ron: Magyar Attila, Szerednyey Béla
Max: Csiszár István, Gömöri András Máté
Stan: Galbenisz Tomasz

Az előadás rendezője: Szirtes Tamás

Az Aranyoskámat 2021. szeptember 10-11-12-én mutatják be a Madách Színházban.

Fejléckép: a Madách Színház nézőtere (fotó: Jardek Szabina / Madách Színház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Petheő Zsolt korrepetitor

A zongoraművész-tanárt életének 87. évében érte a halál. Munkásságáért 1991-ben Komor Vilmos-emlékplakettel tüntették ki.
Zenés színház ajánló

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
Zenés színház interjú

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Zenés színház hír

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Zenés színház hír

Egy vadonatúj nagyoperettet és egy Carmen-musicalt mutat be a Budapesti Operettszínház

Somossy Károly cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató életéről szóló nagyoperett: Az Orfeum mágusa, valamint Frank Wildhorn Carmen című musicalje is szerepel a Budapesti Operettszínház 2023-24-es évadában.