Zenés színház

Új magyar musical születik – ősbemutató Szegeden

2008.07.07. 00:00
Ajánlom
A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legizgalmasabbnak ígérkező produkciója a Budapesti Operettszínház közreműködésével létrejövő Szentivánéji álom, amelynek ősbemutatója július 25-én lesz a Dóm téren.

A Szentivánéji álom szerzői

A Szentivánéji álom négy fiatal szerelmi viszontagságait, megpróbáltatásait mutatja be. A darabban a szerelmi zsongást és boldogságot, szökés, árulás, megcsalás, féltékenység, kiábrándulás és csalódás követi. A szerelmesek, bár saját akaratukon kívül, de szinte percről percre váltogatják egymást és érzelmeiket. Ez önmagában akár tragédia is lehetne, de Shakespeare úgy csűri-csavarja az eseményeket, hogy közönsége négyszáz éve mindig tűkön ülve várja az újabb és egyre meglepőbb fordulatokat. A Shakespeare-rajongóknak, csakúgy, mint a színházi csemegék kedvelőinek minden bizonnyal érdemes lesz jó előre jegyet váltaniuk az izgalmas produkcióra.

A musical zenéjét Szakcsi Lakatos Béla szerezte, a szövegét Müller Péter Sziámi írta. ,Az új magyar worldmusicalt a fesztivál kérésére, kifejezetten a Szabadtéri adottságaihoz igazítva írták az alkotók, Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi. A műfaj népszerű elemeit megtartja a darab, ám zenei világa összetettebb, a slágerek mellett világzenei, népzenei és jazzelemeket is tartalmaz.

(2008. július 25., július 26., 27., augusztus 1., 2. 21:00 - Dóm tér, Szeged
Szakcsi Lakatos Béla-Müller Péter Sziámi-Kerényi Miklós Gábor: Szentivánéji álom
Km.: Szabó P. Szilveszter (Oberon), Janza Kata (Titánia), Vágó Bernadett (Hermia), Peller Anna (Heléna), Szabó Dávid (Demetrius) Dolhai Attila (Lysander), Kerényi Miklós Máté (Puck), Németh Attila
(Theseus), Petridisz Hrisztosz (Rendőrfőnök), Csengeri Ottília (Hyppolita), Bereczki Zoltán (Zuboly), Földes Tamás (Vackor), György-Rózsa Sándor (Gyalu), Sánta László (Dudás), Faragó András (Orrondi), Dézsy Szabó Gábor (Ösztövér), Rákász Dániel, Pirgel Dávid (Puck haverjai); dramaturg: Böhm György; kor.: Duda Éva; társrend.: Béres Attila; rend.: KERO)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Színház

Elhunyt Kerényi Imre

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.
Tánc

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”
Zenés színház vélemény

Miért ijednek meg a rockosított Don Giovannitól az operarajongók?

Kovács János karmester nyílt levelet fogalmazott meg Szüts Apor RockGiovanni című Mozart-átirata ellen, a kérdés felzaklatta az operarajongó facebookozókat, és rámutatott néhány fontos dologra.
Zenés színház interjú

„Nem viszem haza a szerepeimet”

Volt már Mozart, Bóni, Mágnás Miska, zongorakísérő a világ legrosszabb énekesnője mellett. Nem csak színész, zenét is szerez. Szemenyei János a hazai zenés színházi élet független személyisége. Nem képzelhetjük már el nélküle a műfajt, még szép, hogy az idei KULT50 kiadványunkban is szerepel.
Zenés színház palotakoncertek

Vadász Zsolt: „Bármire hajlandó vagyok, ha azt a műfaj megköveteli”

Vadász Zsolt immár ötödik alkalommal lép fel a Budavári Palotakoncerteken. Az Operettszínház bonvivánja, akitől a mókázás sem áll távol, már nagyon készül az estre, mert úgy véli, ezek a koncertek sokat segítenek az operett műfajának népszerűsítésében.