A különféle konvenciók és szakmai egyetértések okán a másolat ugyan gyűlöletesnek számít, de azért vannak kivételek és Eszterháza operaháza ezek közé tartozhat. Újjá akarják építeni. És miért ne lenne igazuk? Miért a bombáknak, a téglákat is szertehordó környékbelieknek legyen igazságuk, és miért ne a műnek, amely egyszer már volt, és a hiánya akkora, hogy újból kell, hogy létezzen? Megalakult a Nemzetközi Eszterháza Opera Alapítvány.

Az alapítvány elnöke, Malina Jánossal ismerteti a terveket.

– Május 2-án Eszterházán sajtótájékoztató zajlott le Bozóki András kulturális miniszter, a világhírű belga karmester, Sigiswald Kuijken és különböző nemzetiségű lelkes szakemberek, barátaim részvételével. Az ott jelen lévő hét ember aláírt egy működési szabályzatot, beleértve Bozóki András kulturális minisztert. Megalakult a Nemzetközi Eszterházi Operaházi Alapítvány. Ennek az alapítványnak hármas célja van. Az egyik, hogy a XIX. század második felében Eszterházán elpusztult operaház újjáépüljön, a második, hogy ebben az operaházban megszólaljanak Hydn operái és az az opera repertoár, amelyet ott az 1770-es, '80-as éveiben előadott, és hogy egy egészen egyedülálló iskola, egy akadémia jöjjön létre, a régi opera akadémiája, amely átfogó módon oktatja a XVIII. század és a XVII. század opera játszásának módját, nemcsak zenei, hanem rendezési, világítási és minden más szempontból.

– Tudnunk kell azonban, hogy ez csak egy része egy nagyon nagy programnak, amely már évek óta zajlik, sőt hát azt mondanám, hogy évtizedek óta, de csak részben sikeres, részben azonban konfliktusokkal terhelt. Ez pedig az egész Eszterháza projekt maga. Miért is nem sikerült mindez idáig a magyarországi egyik, ha nem a legjelentősebb műemlék együttes szerepét, helyét megtalálni?

– Nem szeretnék itt most konfliktusokkal foglalkozni, éspedig nem álságból, hanem azért, mert nagyon határozottan úgy gondolom, hogy túl kell lépni ezeken, és nagyon bíztató jeleit látom annak, hogy az a sok résztvevő, amely eddig részben összefogott, részben nem mindig fogott össze, meg tud egyezni abban, hogy egyesíteni kell az erőiket a különböző szakmák részéről.

– Tehát, hogy műemlékesek, operabarátok, Hydn kutatók, építészek, kertrendezők és még ki más még?

– Ez nagyjából teljes névsor volt. Tehát a dolog lényege az, hogy olyan kettős természete van Eszterházának, mint az elektronnak, amit, hogy ha csak hullámnak gondolunk, akkor nem értjük meg a részecske természetét, ha csak részecskének gondoljuk, akkor nem értjük meg a hullámtermészetét. Eszterházán van egy roppantul értékes tárgyi örökség, a kastély, kastély együttes, a park, az erdő.

– Igen, tegyük hozzá, hogy ez a magyar barokk építészetnek a legszebb példánya, amely a XVIII. század második felétől épült, és amely Esterházy Miklósnak volt köszönhető, a hercegnek, aki nagyon fontosnak tartotta, hogy magyar Versailles legyen.

– Akinek a saját egyéni heppje volt a saját élet megvalósítása, hogy ez a maga stílusában egyébként eléggé elkésett és Magyarországon egyedülálló palota megépüljön. Tehát van egy épített, egy tárgyi örökség része és van egy zenei örökség része, amely ugyanolyan fontos, vagy talán azt lehet mondani, hogy Joseph Hydn személye miatt egy még univerzálisabb érték, és ez az egész örökség nagyon komplex. Nehéz egy ilyen komplex kérdést ilyen komplex módon kezelni, majd mindjárt mondok egy példát. A másik ok pedig az, hogy ez rendkívül drága. Ez mindenképpen 10 milliárdokban mérhető beruházás. Mindannyian tudjuk, hogy bizonyos egy nagyságrenden felül nem lehet egyszerre egy bizonyos összeget együtt látni, megígérve látni, és akkor az ember nem tudja, hogyan tervezzen. Na most a példa, amit szeretnék adni, és ezzel most ügyesen visszaterelem a beszélgetést az operaház újjáépítése irányába. Van egy olyan nagyon érthető műemlékes alapelv, amit az ún. velencei charta fogalmazott meg azt hiszem a '60-as években, hogy egyszer elpusztult épületet újraépíteni nem helyes, nem erkölcsös.

– Ami teljesen elpusztult, tehát aminek romjai sincsenek meg.

– Mondjuk Varsó belvárosa, és így tovább. Mindjárt olyan példát mondtam, ahol ez az elv nem érvényesül.

– Mert a Fenicét a varsói belvárosnak is nagyjából az eredeti formáját láthatjuk.

– Sőt, hát sokszor meglehetősen elnagyoltan, például a Globe Színházat Londonban, amiről egészen biztosan csak azt tudjuk, hogy nem ott állt. A többi, az nagyjából legenda, de nagyon fontos oka Shakespeare személye, ami miatt ezt mégis elfogadjuk.

– A mi esetünkben természetesen Joseph Hydn személye tehát.

– Nem is csak az ő személye, hanem az a tény, hogy Hydn életművének messze a legkevésbé megértett, a legkevésbé ismert része az opera ez egy nagyon izgalmas, nagyon értékes anyag. Írt tizenegynéhány operát, ezek között jelentős nagyszerű operák vannak, és egyszerűen a Hyden életművet nem tudjuk úgy látni, azokban az arányokban, ahogy az megszületett, hogy ha nem adhatjuk elő az operáit egy olyan helyen, ahol azok valóban megszólalnak. Van egy nagyon híres Hydn levél, ahol ő maga hívja fel a figyelmet arra, hogy amikor valaki operát kér tőle, az ő meglévő operái sehol máshol nem keltik ugyanazt a hatást, mint abban a kicsi, de nagyszerű eszterházi operaházban, amelyre komponálták.

– Mikorra várható, hogy egy második operaháza lesz Magyarországnak, egy Hydn operákat játszani képes operaháza?

– Mi arról álmodunk, hogy 2009-ben látni fogjuk a finanszírozás főbb vonalait és akkor a Hydn bicentenárium ünnepségei során egy alapkövet le lehet helyezni, és talán-talán a 2011-es magyar EU elnökségre fel lehet avatni az operaházat.
Váradi Júlia interjúja nyomán