Zenés színház

Újra kinyit a San Carlo

2010.01.31. 07:51
Ajánlom
Két év, háromszáz munkás és 67 millió euró kellett ahhoz, hogy Olaszország legrégebben működő operaháza ismét régi fényében csillogjon.

Az UNESCO által a Világörökség részév nyilvánított operát VII. Bourbon Károly (az olaszoknak III. Károly) építtette, hivatalos megnyitója 1737. november 4-én volt Domenico Sarro Achille in Scirio című, Metastasio darabja alapján készült művével. A nyitó estén Sarro két balettintermezzót vezényelt, ennek szerzője Gaetano Grossatesta volt. Korában 3300 férőhelyes nézőterével a San Carlo volt a világ legnagyobb operaháza, amelyet Giovanni Antonio Medrano és Angelo Carasale terveztek az uralkodó által kicsinek és nem elég díszesnek talált Teatro San Bartolomeo helyére.

Az épület 1816. február 12-én leégett, IV. Ferdinánd rendelkezésére azonban tíz hónap alatt újjáépítették, és 1817. január 12-én Johann Simon Mayr darabjával, az Il sogno di Partenopéval ismét megnyitotta kapuit a ház, amely nem hasonlított elődjére. A kisebb, 1444 nézőt befogadó színházat Antonio Niccolini tervezte. Az első felújításra 184-ben került sor, 1872-ben pedig Verdi javaslatára kialakították a zenekari árkot, az elektromos világítást pedig 1890-ben vezették be. 1943-ban bombatalálat érte az épületet, de hat hónapos munkálatok után, 1943. december 16-án újra házmegnyitót tarthattak.

A San Carlo története összekapcsolódik Gioacchino Rossinivel, aki 1815 és 1822 között volt a királyi operák házi zeneszerzője és művészeti vezetője, és ezalatt tíz művet komponált. A korszak legnagyobb énekesei léptek a nápolyi közönség elé: Manuel Garcia, Maria Malibran, Clorinda Corradi, Giuditta Pasta, Isabella Colbran, Giovanni Battista Rubini, Domenico Donzelli, Adolphe Nourrit, Gilbert Duprez.Rossinit Giovanni Pacini, majd Gaetano Donizetti követte, aki 1822 és 1838 között 16 operát írt, köztük a Maria Stuardát (1834), a Lammermoori Luciát (1835) és a Roberto Devereux-t (1837). Vincenzo Bellini első operájának - Bianca e Gernando (1826) - itt volt a premierje. Az 1840-es évektől a Verdi-operák uralták a repertoárt, a 19. század végén, a 20. század elején pedig a verismo hódított Puccini, Pietro Mascagni, Leoncavallo, Giordano, Cilea műveivel.

A San Carlóban nyílt az első olasz balettiskola, és 1816-óta képeznek díszlettervezőket.

A 2007-ben elkezdett felújítás, amelynek egyik legfontosabb momentuma a légkondicionáló beépítése, Elisabetta Fabbri tervei alapján történt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: Tannhäuser

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, a Tannhäuserről. 15 sor zenés színház.
Zenés színház kritika

A diktatúra nem egyetlen ember bűne – a Borisz Godunovot mutatták be Amszterdamban

Nagy várakozás előzte meg, hogy a sokáig házi őrizetből dolgozó Kirill Szerebrennyikov hogyan viszi színre Muszorgszkijnak a zsarnokság természetrajzát bemutató operáját, a Borisz Godunovot.
Zenés színház ajánló

Bayreuthi Ünnepi Játékok: idén is élőben követhetjük a fesztivál nyitóelőadását

Kizárólag a Cinema MOM moziban lesz látható a világhírű fesztivál élő közvetítése. Július 25-én Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját vetítik élőben Matthias Davids új rendezésében, Daniele Gatti zenei vezetésével.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: A nürnbergi mesterdalnokok

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, A nürnbergi mesterdalnokokról szól. 15 sor zenés színház.