Zenés színház

Ünnep a Vígben: Egymillióan látták már A padlást

2019.12.04. 12:30
Ajánlom
Különleges jubileumhoz érkezik A padlás a Vígszínházban. A legendás előadás egymilliomodik nézőjét köszöntheti december 9-én. A bemutató óta eltelt több mint három évtizedben több generáció nőtt fel Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szívet melengető meséjén.

A padlás, amely Sztevanovity Dusán ötletéből született, Presser Gábor zenéjével, Marton László rendezésében, minden idők legsikeresebb magyar musicalje. Az előadást az ősbemutató óta csaknem 30-szor mutatták be az ország különböző színházai, és ma már a New Yorkban is dolgoznak a darab amerikai adaptációján.

A Broadwayre megy A padlás – Presserék a harmadik fordításra bólintottak rá

Kapcsolódó

A Broadwayre megy A padlás – Presserék a harmadik fordításra bólintottak rá

Nagyinterjút készített Presser Gáborral a Forbes, arról is, hogy hogyan haladnak A padlás Broadway-adaptációjának munkálatai, amihez a zeneszerző New York és Budapest között ingázik mostanában.

A padláson – Ég és Föld között – minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiatal tudós megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, és különféle titokzatos számításokat végez, de nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények...

padlas023-122418.jpg

A padlás (Fotó/Forrás: Vígszínház)

2019. január 29-én lesz pontosan 32 éve, hogy a Vígszínház bemutatta A padlást, és a 13 szerepet összesen 70 színész, több generáció játszotta, egymásnak adva át a tudást. Az egykori szereplők között volt Kaszás Attila, Rácz Géza, Selmeczi Roland, Sipos András, Tábori Nóra, Vallai Péter és Vizy György – akik már az égi társulat tagjai.

DSC_4865-122418.jpg

Wunderlich József A padlásban (Fotó/Forrás: Vígszínház)

Az eredeti szereposztásból két színész a mai napig játszik az előadásban:

Igó Éva kezdetben Süni volt, 350-szer játszotta el azt a szerepet, ma pedig már Mamókaként főzi a szilvásgombócot. Hegedűs D. Géza az eredeti szereposztás Barrabása volt, ma pedig már Témüller szerepében önkéntes házmesterként felügyeli A padlást.

A mostani szereposztásból a Témüllert játszó Fesztbaum Béla Ütegként és Detektívként is színpadra lépett már.

A Rádiós szerepét, amelyet kifejezetten Kaszás Attila számára írtak a szerzők, a színész után sok éven át Oberfrank Pál játszotta, de ma már Wunderlich József és Ember Márk éneklik a gyönyörű dalokat. Barrabás, a gengszter és a Révész sokáig Hegedűs D. Géza volt, ma pedig a színház fiatal tehetsége, Csapó Attila.

Süni, a fiatal lány szerepében Igó Éva és Hullan Zsuzsa után most Márkus Luca és Antóci Dorottya tanul hegedülni. Lámpás szerepében először Rudolf Péter, aztán Csőre Gábor (és Király Attila?) zsörtölődött a társaival, és ma Tóth András játssza a törpe szellemet. A Rubik Ernő által tervezett Varázskönyv titkos hajtogatási technikáját még Méhes László tanulta meg Hercegként, ma pedig már Szántó Balázs forgatja a könyvet. Lázár Balázs mellett Dolmány Attila kölcsönzi hangját a Rádi által tervezett számítógépnek.

DSC_3215-122418.jpg

A padlás (Fotó/Forrás: Vígszínház)

A padlásban legtöbbször Pápai Erika lépett színpadra.

Az 530 éves Kölyök szellemként debütált, majd egy ideig Süni volt, aztán újra Kölyökként játszott az előadásban. Kölyökként ma már a Mágnás Miskában debütáló Dobó Enikőt láthatják a nézők, Detektív szerepét pedig szintén társulatunk új tagja, Kőszegi Ákos játssza.

A detektív másik balkezének szerepében tűntek fel eddig a legtöbben, összesen 13-an. A padlás legújabb lakója ifj. Vidnyánszky Attila, aki 2019. november 15-én játszotta először Üteg szerepét Gyöngyösi Zoltán mellett.

DSC_4071-122418.jpg

A padlás (Fotó/Forrás: Vígszínház)

 

A fejlécképen: Horváth Péter szövegkönyvíró, Sztevanovity Dusán dalszövegíró és Presser Gábor zeneszerző, A padlás című musical alkotói a budapesti Vígszínházban 2019. november 19-én. Fotó: Mónus Márton / MTI

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Zenés színház hír

Kínában is látható Mundruczó Kornél Lohengrin-rendezése

A Bajor Állami Operaházban bemutatott produkció két este kerül színre a Sanghaji Operában. A darab főszerepeiben neves Wagner-énekesek működnek közre.
Zenés színház ajánló

Októberben folytatódnak a Metropolitan-közvetítések az Urániában

Kilenc opera, klasszikus és kortárs művek is szerepelnek az Metropolitan Opera közvetítései között, amelyek idén is megtekinthetők az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Zenés színház hír

Dubajban vendégszerepel a Magyar Állami Operaház

A hét előadásos, kétprodukciós, összesen 244 művészt és munkatársat megmozgató túra az intézmény egy évtizedes közel-keleti jelenlétének eddigi legnagyszabásúbb bemutatkozása.
Zenés színház hír

Gyógyíthatatlan betegsége miatt vonul vissza Stephen Gould

A világhírű Wagner-tenor a korábbi tervekkel ellentétben már idén sem énekelt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a fesztivál lezárultával pedig bejelentette, súlyos betegsége miatt visszavonul az énekesi pályától.