Zenés színház

Ünnepeink

2008.12.18. 00:00
Ajánlom
Sokan élünk szerte a világban – és természetes, hogy rengeteg különféle ünnepnapunk van… De ne felejtsük: az igazi ünnepeket nemcsak a naptár jelzi: az bennünk, valahol belül lakik…

Kerényi Miklós Gábor

Nekem szerencsém volt: gyönyörű emlékeket őrzök. Kisfiú koromban sok minden hozzátartozott a karácsonyestékhez: a vacsorán és az ajándékozáson túl a legnagyobb izgalmat a közös sakkpartik, egy-egy lemez meghallgatása, és a másnapi színház- vagy koncertlátogatás jelentették. Jólesik felidézni azt a nagy sürgés-forgást is, ahogy anyukámmal együtt feldíszítettük a fát – majd hazajött apukám, s „Ez szörnyű így!” felkiáltással elölről kezdett mindent. Ekkor tanultam meg, nem kell sajnálni, ha valamilyen szellemi-művészi munkának többször nekifutunk…

Teltek-múltak az évek, s bennem az ünnep a tevékenység örömével is összekapcsolódott. Mikor pincérként kerestem a kenyerem, szívesen vállaltam el különböző jeles napokon a szolgálatot. Ugyanis az éttermek, szállodák ilyenkor érdekes díszbe öltöznek, s a hangulat kedvesebb, közvetlen, emberibb, mint máskor…

Ma természetes számomra, hogy aki színházzal foglakozik, annak az ünnep munkát is jelent! Nem véletlen, ugyanis a közönség ilyenkor jár legszívesebben hozzánk. Talán azért, hogy kiszabaduljon a médiumok sokszor kultúrszemétnek nevezhető áradatából, vagy csak hogy e kultikus helyen – a színházban – közel kerüljön az élő művészethez, megtisztuljon, és szabaduljon nyűgös gondjaitól.

Úgy hiszem, a zenés színház igencsak segít ebben, hiszen, ha megszólal a muzsika – ez a meghatározhatatlan, különleges valami –, egy szertartásos világba kerülünk, mely gondolati kalandra csábít, érzelmi mélységekbe, magasságokba repít. Megnyílnak a kapuk, s kiszabadul személyiségünk sok mélybe zárt momentuma.

A decemberi időszak különösen érdekes nálunk, a Budapesti Operettszínházban. Karácsonykor az operett-tagozat egy része Münchenben lép fel, s így már 24-én együtt vacsorázik és gyújt gyertyát egy kis panzióban Németországban. A társulat másik része este ugyan családjával marad, de másnap már dupla előadással kedveskedik nézőinknek. Az évek során még soha nem volt panasz erre. A színháziak számára ugyanis nem szlogen, hanem tény: maga az előadás a mi igazi ünnepünk…

Így hát mit is kívánhatnánk többet, mint azt, hogy az élő zenés színház erejével egyre érdekesebbé és különlegesebbé tehessük jeles napjainkat, s hogy ezek után, január-februárban, a szürke hétköznapokat is minél több nézőnk számára tegyük ünneppé varázsos, mágikus világunkkal.

Kerényi Miklós Gábor-KeroŽ
színidirektor-rendező
Budapesti Operettszínház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.
Zenés színház kritika

Carmen, a pszichoterapeuta

Dmitrij Csernyakov rendező radikálisan nyúlt a Bizet-opera cselekményéhez a brüsszeli La Monnaie előadásában. De vajon megállja-e a helyét a Carmen története, ha kiderül, hogy minden csak játék, színlelés? A június 18-ai előadáson jártunk.
Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.