Nekem szerencsém volt: gyönyörű emlékeket őrzök. Kisfiú koromban sok minden hozzátartozott a karácsonyestékhez: a vacsorán és az ajándékozáson túl a legnagyobb izgalmat a közös sakkpartik, egy-egy lemez meghallgatása, és a másnapi színház- vagy koncertlátogatás jelentették. Jólesik felidézni azt a nagy sürgés-forgást is, ahogy anyukámmal együtt feldíszítettük a fát – majd hazajött apukám, s „Ez szörnyű így!” felkiáltással elölről kezdett mindent. Ekkor tanultam meg, nem kell sajnálni, ha valamilyen szellemi-művészi munkának többször nekifutunk…

Teltek-múltak az évek, s bennem az ünnep a tevékenység örömével is összekapcsolódott. Mikor pincérként kerestem a kenyerem, szívesen vállaltam el különböző jeles napokon a szolgálatot. Ugyanis az éttermek, szállodák ilyenkor érdekes díszbe öltöznek, s a hangulat kedvesebb, közvetlen, emberibb, mint máskor…

Ma természetes számomra, hogy aki színházzal foglakozik, annak az ünnep munkát is jelent! Nem véletlen, ugyanis a közönség ilyenkor jár legszívesebben hozzánk. Talán azért, hogy kiszabaduljon a médiumok sokszor kultúrszemétnek nevezhető áradatából, vagy csak hogy e kultikus helyen – a színházban – közel kerüljön az élő művészethez, megtisztuljon, és szabaduljon nyűgös gondjaitól.

Úgy hiszem, a zenés színház igencsak segít ebben, hiszen, ha megszólal a muzsika – ez a meghatározhatatlan, különleges valami –, egy szertartásos világba kerülünk, mely gondolati kalandra csábít, érzelmi mélységekbe, magasságokba repít. Megnyílnak a kapuk, s kiszabadul személyiségünk sok mélybe zárt momentuma.

A decemberi időszak különösen érdekes nálunk, a Budapesti Operettszínházban. Karácsonykor az operett-tagozat egy része Münchenben lép fel, s így már 24-én együtt vacsorázik és gyújt gyertyát egy kis panzióban Németországban. A társulat másik része este ugyan családjával marad, de másnap már dupla előadással kedveskedik nézőinknek. Az évek során még soha nem volt panasz erre. A színháziak számára ugyanis nem szlogen, hanem tény: maga az előadás a mi igazi ünnepünk…

Így hát mit is kívánhatnánk többet, mint azt, hogy az élő zenés színház erejével egyre érdekesebbé és különlegesebbé tehessük jeles napjainkat, s hogy ezek után, január-februárban, a szürke hétköznapokat is minél több nézőnk számára tegyük ünneppé varázsos, mágikus világunkkal.

Kerényi Miklós Gábor-KeroŽ
színidirektor-rendező
Budapesti Operettszínház