Zenés színház

Vajda Gergely és a Savaria Szimfonikus Zenekar indítja a nyarat Kőszegen

2024.05.28. 10:30
Ajánlom
A Kőszegi Várszínház Nagy nyári nyitány című, június 1-jei koncertjén népszerű dallamok, opera- és operettrészletek hangoznak el, Miklósa Erika, valamint az énekesnő tehetséggondozó programjában részt vevő fiatal szoprán, Subedi Anna közreműködésével.

A műsoron a klasszikus zene nagy slágerei szerepelnek, amelyek a feketeöves zenerajongókat és a kezdő koncertlátogatókat egyaránt magukkal ragadják. Schubert nyitányának varázslatos melódiái egyenesen Ciprus szigetére repítenek minket, ahol pásztorok titokban nevelik a sziget jogos uralkodónőjét, Rosamundát.

Majd olyan közkedvelt operák részletei következnek, mint Donizetti Don Pasqualéja és Gounod Rómeó és Júliája,

együtt sírhatunk az élettől búcsúzó főszereplővel a Verdi Traviatájából megszólaltatott ária során, míg Offenbach Hoffmann meséi című darabjának Barcarolája a velencei gondolásdalok ringatózását idézi.

Természetesen magyar muzsikát is hallgathatunk, Kodály és Bartók népzenei ihletésű művei is felcsendülnek, előbbitől A csitári hegyek alatt kezdetű édes-bús dal; míg utóbbitól a líraibb hangvételű Este a székelyeknél című kompozíciót a Magyar képek zárószáma, a temperamentumos Ürögi kanásztánc követi. És ha már tánc, egy csillagos estén nem maradhatnak el a könnyedebb műfaj gyöngyszemei sem, így helyet kaptak a programban ifjabb Johann Strauss Denevérének részletei, Szilvia belépője a Csárdáskirálynőből, és

bizonyára az est koronája lesz Gershwin Porgy és Bessének páratlanul népszerű altatódala, a Summertime.

A koncerten közreműködik Miklósa Erika Kossuth-díjas szoprán, aki KvintEsszencia Mesteriskola című tehetséggondozó programjával támogatja a fiatal énekművészek pályára lépését. A növendékek közül ezúttal Subedi Anna szoprán mutatkozhat be. A Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmesterük, Vajda Gergely dirigálásával muzsikál majd, aki két éve ünnepi nyitányt is komponált a Kőszegi Várszínház fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából.

Nagy nyári nyitány

június 1. 19:00, Kőszegi Várszínház (Jurisics vár)

További információ és részletes program a koncerthez tartozó Facebook-eseménynél érhető el.

Fejléckép forrása: Kőszegi Várszínház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.
Zenés színház ajánló

A 25. előadás küszöbén: mi a titka a Veres 1 Színház legújabb közönségkedvencének?

Egy új bemutató esetében már az is eredmény, ha néhány hónap alatt stabilan műsoron marad. Az idei premierként színpadra állított Amerikai komédia azonban ennél jóval tovább jutott: rövid idő alatt a 25. előadásához közeledik.
Zenés színház ajánló

Közelebb van hozzánk a Kelet, mint gondolnánk – operák egzotikus tájakon

Az opera műfajának számtalan ikonikus jelenete kapcsolódik egzotikus tájakhoz, hiszen a librettisták szinte már a kezdetektől felfedezték, hogy a távoli terekbe helyezett történeteket különösen kedvelik a nézők.
Zenés színház interjú

Fény és árnyék – Vajda János és Selmeczi György közelgő ősbemutatóikról

Selmeczi György Thomas Mann, Vajda János pedig Friedrich Dürrenmatt műve alapján komponált új operát, amelyek áprilisban, egy estén szólalnak majd meg az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében.
Zenés színház magazin

250 éve kezdődött a rendszeres operajátszás Magyarországon

250 éve, 1776. március 21-én indult el a rendszeres operajátszás Magyarországon Gluck Orfeo ed Euridice című darabjának bemutatójával, Haydn vezényletével.