Zenés színház

Valentina Naforniţă győzött a BBC Cardiff Singer of the World idei versenyén

2011.06.22. 12:34
Ajánlom
A moldovai szoprán a győztesnek járó 15 ezer font (4,6 millió forint) összegű fődíj mellett a műsor rádiós és televíziós közönségének szavazatai alapján odaítélt kétezer fontos különdíjat is megnyerte a cardiffi St David's Hallban tartott vasárnapi döntőben.

"Nagyon boldog vagyok, a mennyekben érzem magam. Számomra ez jelent mindent" - mondta Naforniţă, aki a brit Meeta Ravalt, az orosz Oliszia Petrovát, a dél-koreai Hje Dzsung Lit és az ukrán Andrej Bondarenkót utasította maga mögé a döntőben. A végső összecsapás előtt a bariton Bondarenko pénteken megnyerte a verseny dal kategóriájának díját. Az 1987-es születésű, Kisinyovban és Bukarestben tanult győztes tanárai Maria Slatinaru-Nistor, Eleonora Enăchescu, Mariana Nicolesco és a karmester Christian Badea voltak. 2009-ben elnyerte Romániában elnyerte a fiatal zenészek számára kiírt Orange-díjat, 2009-ben pedig a Hariclea Darclée Énekversenyen lett második. A bukaresti zeneművészeti egyetem operastúdiójában több szerepben  - Norina, Adina, Mimi, Lauretta - fellépett, rendszeresen koncertezik, és a bukaresti operaházban 2011-ben a Don Pasquale Norinájaként láthatja a közönség.

Az énekesnő Donizetti, Dvorak és Gounod műveiből álló előadásával nyűgözte le a verseny új védnöke, Kiri Te Kanawa egykori operaénekes, az orosz származású karmester Alexander Poljanicsko, a palermói operaház művészeti igazgatója, Lorenzo Mariani, a mezzoszoprán Marily Horne, a tenor Dennis O'Neill és a bariton Hakan Hagegard által alkotott zsűrit. 

A közönségdíj az idei évtől Joan Sutherland ausztrál szoprán operaénekes nevét viseli, aki tavalyi haláláig a verseny védnöke volt. A kétévente megrendezett versenyre idén összesen hatszáz opera- és koncerténekes jelentkezett a világ minden részéből, közülük húszan vettek részt a múlt héten lezajlott egyhetes döntőben. Az énekversenyt 1983-ban alapította a BBC walesi részlege. A korábbi győztesek között van a finn származású Karita Mattila, az orosz Dmitrij Hvorosztovszkij és honfitársa, Jekatyerina Scserbacsenko.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.
Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.
Vizuál

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.
Vizuál

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.
Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Kihirdették az István, a király iskolába megy program győzteseit

A szereposztás kihirdetésével lezárult a Kárpát-medence magyar ajkú általános iskolásai számára elindított István, a király iskolába megy program versenyszakasza. A klasszikussá érett rockoperára épülő össznemzeti identitáserősítő program ezzel újabb állomásához érkezett: a kiválasztott külhoni és anyaországi kisdiákok részvételével hamarosan elkezdődhetnek az előkészületek, hogy nagyszabású premieren mutassák be a közönségnek az István, a király immár harmadik generációs változatát.
Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.