Zenés színház

Vamp, a vámpírmusical: Elfogyás egy részben

2012.09.12. 07:41
Ajánlom
Vannak pillanatok, amikor a kritika mint műfaj csődöt mond. Hiába a szerző törekvése, hogy száműzze szövegéből az egyes számot és a személyes tényezőket, hogy ne csak leírjon, de elemezzen is, hiába a jó szándék, amivel rábeszélni vagy lebeszélni akar, hiába minden, mert csak Wittgenstein marad, és az ő unalomig félrecitált igazsága, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Ám amikor kiderül, hogy a szóban forgó előadás ősztől egy budapesti kőszínház repertoárjára is felkerül, tovább fokozva ezzel jóindulatú családfők anyagi és kulturális sokkhelyzetét, valahogy mégiscsak meg kell szólalni.

Arra sok szót vesztegetni nem érdemes, hogy a vámpírtéma önmagában magas labda. A Twilight sorozat rövid és látványos tündöklése után pillanatok alatt bekerült az őt megillető helyre, a világháló mémtárába, ahová aztán óhatatlanul rántotta magával az egész vámpírmítoszt, Bram Stokerestül, Ann Rice-ostul, mindenestül. Valljuk be: 2012-re a vámpírok kifáradtak, cikivé és komolyan vehetetlenné váltak.

Ez azonban csak az érem egyik fele: a kritikus igyekezzen prekoncepciók nélkül színházba indulni. Ennek az alaptörvénynek igyekezett megfelelni jelen sorok szerzője is, amikor hosszú esti órákat áldozott a vámpírmítosz feltérképezésére. Visszaevezett a vamp jelenség gyökeréhez, Theda Bara csodálatos A fool there was filmjéhez, elmélyült Stephanie Meyer életművében, majd következett Rice, Polanski, sőt, egy véletlen felfedezésnek köszönhetően még a Magyar Színház oldalába kirámolt Vámpírok bálja díszletet is közvetlen közelről megcsodálhatta. Azt azonban nem gondolta volna, hogy mindezek után két dolog továbbra is tisztázatlanul fog állni előtte: ki az a Jake Perrine, és egész pontosan mi is ez a Vamp, ez a vámpírmusical? Ha igazat mondanak a sajtóanyagok, hogy egy New Yorkból importált, népszerű elektronikus-gótikus-rock-opera-vámpírmusicallel állunk szemben, miért olyan ördöngösen nehéz egy kapcsolódó angol nyelvű kritikát, vagy legalább egy szimpla képet fellelni a világhálón?

Jake Perrine darabját valamikor a kilencvenes évek derekán írta, amolyan egyetemi vizsgamunkaként. Az előadásnak érdemben tárgyalható fogadtatástörténete nincs, egy évadon át futott eldugott Off-Broadway-darabként, majd valamikor az ezredforduló környékén elkészült egy még ma is ingyenesen meghallgatható felvétel, jellegtelen dalokkal, megdöbbentő énekhangokkal. A színháztörténet és a Vamp útja nagy valószínűséggel itt szét is vált volna, ha a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza elő nem szedi ezt a méltán feledésre predesztinált zagyvaságot.

A történet lekövetését a szerző minden lehetséges eszközzel akadályozza. Nem egyszerűen négy tökéletesen kidolgozatlan alakot dob bele egy ködös és tisztázatlan szituációba, mindezek mellé a nyolcvanas évek szintipopjának és a rákövetkező évtized gótmetál bandáinak legrosszabb értelemben vett hangzásából építi fel minden karaktert és invenciót nélkülöző, bávatag dallamvilágát. Tudjuk, hogy Alexandra (Vásári Mónika) egy magányos, de szeretetéhes vámpír, aki szabadidejében zeneórákat ad, továbbá hogy történetünk kezdetén három extanítványát látja vendégül, akiket aztán annak rendje és módja szerint meg is harapdál. Tudjuk, az egyik vendég, Simon (Lőrincz Levente) gonosz, érzéketlen és színész. Tudjuk, hogy Rosemary (Kisfaludy Zsófia), Simon egykori szeretője író, továbbá hogy vámpírrá válásának folyamata nagyjából egy szexuális forradalommal ér fel. És tudjuk azt is, hogy Carmine (Berecz György), egy jámbor, hívő festő, akinek a szüzessége körül a darab komoly köröket fut, majd társai váratlanul leszúrják.

Lőrincz Levente saját bevallása szerint kilencedik éve készül a darab színrevitelére, kitartása mégsem bizonyult elegendőnek, az alapanyag kusza szálai között mintha ő maga sem találta volna meg a vezérfonalat. A dallamvilágot jellemző monotonitás eleve szűk keretek közé szorította a színpadi mozgás lehetőségeit, a dominánssá váló állóképek pedig még inkább az unalom irányába tolták el az előadás egészét. A Spirit Kamaraszínház (producer: Perjés János) jellegzetesen turnézásra kialakított, nem túl drága és egyszerű díszletelemei ezúttal csak tovább nehezítették a néző feladatát: egy klasszikus vámpírfilmekből kiragadott, tükrös, pókhálós gótikus teret kapunk (díszlet: Árva Nóra), ahol aztán pillanatok alatt összezavarodunk. Az átláthatatlan térkezelés következtében sokszor követhetetlenné válik a szereplők tartózkodási helye, érzékelhetetlen képzeletbeli falakat emelnek egymás közé, így sokszor csak sejteni lehet, hogy az adott szereplők épp nem látják vagy hallják egymást. A felmerülő kérdéseket a színészek sem tudták tisztázni, sem gyakran érthetetlenbe hajló szövegükkel - amiben nem kis szerepe volt az eleve banálisan megírt és lefordított (Galambos Attila) szövegvilágnak -, sem elnagyoltan gonoszkodó fintoraikkal, gesztusaikkal. Hiába a rendező lelkesedése a sötét és misztikus előadások iránt, a Vamp annyi sebből vérzik, hogy az est végül tényleg betartotta az alcím ígéretét: elfogyás volt ez, két részben.

De, ha őszinték akarunk lenni, már az első felvonás végére kiürültek a nézőtér sorai.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Zenés színház

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház operett

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Zenés színház pesti vigadó

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.
Zenés színház hír

Gustavo Dudamel vezényel majd Spielberg West Side Story-filmjében

A Bernstein-musical újabb filmfeldolgozásáról egyre többet tudunk, de még várnunk kell 2020 karácsonyáig, hogy láthassuk.
Zenés színház opera

Ingyenes szabadtéri előadással ünnepli fennállása 150. évfordulóját a Bécsi Operaház

Az előadások mellett szintén premierekkel és kiállításokkal várja az intézmény az operabarátokat május 25-én és 26-án.
Zenés színház interjú

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.