A padlás nagy titka abban áll, hogy Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter klasszikussá patinásodott műve az örök gyerekeknek szól: mindazoknak, akik pontosan tudják, hogy egy szebb élet, az elveszített barátok és családtagok, a szférák zenéje, vagy egyszerűen a szilvás gombóc után vágyódni kortól, nemtől és minden egyéb közkeletű skatulyától függetlenül lehet, sőt talán kell is. Ráadásul itt mindez bátran elmondható az úgymond gonosz szereplőkről is: a darab sikerében nyilván az is szerepet játszik, hogy még bennük is megcsillan a jó lehetősége. Mindezek ellenére a végkifejlet nem válik kínosan szirupossá, ehelyett valami szép, megfoghatatlan szomorúság lengi be.

S hogy miért akarjuk még ma is, hogy minket vigyenek fel a padlásra? Az egyszerű bérház egyszerű tetőterébe telepített, elfeledettségükben szellemmé lett mesehősöket nem lehet nem szeretni, s az is feltétlenül a mindenkori újraalkotók kezére játszik, hogy a dalok egy része menthetetlenül sláger lett - bár a recenzens esküszik, hogy nem tegnap hallotta utoljára a szóban forgó dallamokat, kissé meglepve konstatálta, hogy a Szilvás gombóc, a Kell egy hely vagy a Fényév távolság szövege még mindig megy fejből. Röviden: ha nem akarunk olyasmit beleerőltetni a darabba, ami biztosan nincs benne, akkor A padlással bukni nem lehet, s a korábbi reprízek Egertől Nyíregyházáig, Szegedtől Győrig és tovább mind erről tanúskodnak.

Keszég László kaposvári nagyszínpadi rendezése korrekt, a szerzői intenciókat tiszteletben tartó munkának mondható, aminek - a műsorfüzet szerint - külön érdekessége, hogy a zene a mű játszástörténetében először szólal meg élő, nagyzenekari kísérettel. Szabó Mónika karmester - a korábban általam ugyanitt látott West Side Story-beli közreműködését megidézve - a vezénylést alighanem önálló spektákulumnak tekinti, és be kell ismernem, hogy néha valóban érdekesebb volt őt figyelni, mint a színpadot.

A színpad ugyanis a szóban forgó padláshoz hasonlóan mágikus hely, ahol nem feltétlenül azt veszi észre az ember, aki nagyon észre akarja vétetni magát, hanem azt, aki rendelkezik a tekinteteket odavonzó, megmagyarázhatatlan képességgel. Mindez éppenséggel nem mondható el a Rádiós szerepét játszó, a kaposvári egyetemen végzett Gulácsi Tamásról, akiről nemigen akaródzik elhinnem, hogy távoli galaxisokat feltérképezni vágyó ifjú titán, inkább amolyan sete-suta, túlméretezett kamasz, szerény énektudással. Partnere, a Sárközi-Nagy Ilona játszotta Süni bájosan egyensúlyoz a szerelemre és tettekre vágyó, meg a valóban szende gyereklány alakja között. Csonka Ibolya dinamikus Mamóka, még ha énekhangja nem is igen győz meg. Robinson, a szuperszámítógép szerepében a bádogembernek öltöztetett Mózes Balázs a lehetőségekhez képest jól teljesít.

A régi Kaposvárból is kapunk egy szeletet: a főgonosz Témüllert játszó Gyuricza István igazán taszító egy pacák. Nemcsak a házbeli gyerekeket, de a felnőtteket is vele ijesztgetik, a testét szinte görcsbe rántja a folytonos áskálódás. Znamenák István mesteri, finoman cizellált Columbo-paródiát kerekít a rossz eszközeként színre lépő, a tágas manzárd ideiglenes lakóitól szabadulni akaró Detektív legvégül jóra hajló alakjából.

A szellemek csapatából kiragyog Némedi Árpád keserédes törpéje, aki a zsörtölődő Lámpásból főszerepet csinál: mindenhez van hozzáfűznivalója, ha szavakkal nem, hát gesztussal vagy mimikával biztosan - egyáltalán nem csodálom, hogy hét társa annak idején megfeledkezett róla. Amikor épp nem a fellegekben, akkor a verssorok közt járó Herceg (Kőrösi András), a király meztelenségét anno közhírré kiáltó Kölyök (Nyári Szilvia), az egy tömbből faragott, egyszerre ijesztő és szeretetre méltó Meglökő (Tóth Géza) - ők teszik teljessé a szellemhadat. A veszélyes gengszter Barrabásból a várva várt Révésszé átöltöző Sarkadi Kiss János illúziókeltően és magabiztosan abszolválja a kettős szerepet.

Berzsenyi Krisztina adekvát jelmezei és Cziegler Balázs szellős, áttört falú, titkokat rejtő díszlete jól szolgálja az előadást, még ha a Memlauer Imre tervezte fények olykor mintha el is tévednének a zegzugos, szépen szabdalt térben. Keszég László kaposvári rendezése néhány ihletett színészi alakítástól eltekintve nem tesz hozzá semmit mindahhoz, amit eddig tudtunk A padlásról. Igaz, nem is vesz el belőle, és ma ennek is lehet örülni.

Csiky Gergely Színház (Kaposvár)

Sztevanovity Dusán-Presser Gábor-Horváth Péter: A padlás

Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus: Gulácsi Tamás

Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről: Csonka Ibolya

Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes segéderő: Gyuricza István

Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul: Sárközi-Nagy Ilona

Detektív, aki még önmagát is kinyomozza: Znamenák István

Üteg, a Detektív másik balkeze: Szvath Tamás

Herceg, finomlelkű szellem, 530 éves: Kőrösi András

Lámpás, a törpe, zsörtölődő szellem, 670 éves: Némedi Árpád

Meglökő, óriás szellem, 560 éves, süketnéma: Tóth Géza

Kölyök, naiv szellem, 530 éves: Nyári Szilvia

Barrabás, B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással: Sarkadi Kiss János

Robinson, a Gép: Mózes Balázs

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Díszlet: Cziegler Balázs

Dramaturg: Ari - Nagy Barbara

Video: Mészáros Péter

Világítás: Memlaur Imre

Karmester: Szabó Mónika

Koreográfus: Dékány Edit

Rendező: Keszég László