Zenés színház

Véget értek a salzburgi és a bayreuthi fesztiválok

2012.09.02. 16:58
Ajánlom
Épp csak lezajlottak az utolsó rendezvények, már a jövő évi eseményekre készülnek Bayreuthban és Salzburgban is.

Wagner utolsó zenedrámájának előadásával zárult a Bayreuthi Ünnepi Játékok. Stefan Herheim Parsifal-rendezését, a Zöld Domb egyik sikerprodukcióját utoljára játszották kedd este, 2016-ban új verziót mutatnak be. A szervezők javában készülnek a kettős Wagner-évfordulóra, a 2013. május 22-i "születésnapi" koncertre már minden jegy elkelt - jelentették be a fesztivál szervezői. Wagner születésének 200. évfordulóján kivételesen jóval a fesztiválkezdet előtt, május 22-én zene szól a Festspielhausban, a koncertet Christian Thielemann vezényli. A bicentenáriumi fesztiválon új tetralógiát láthat a közönség: Frank Castorf a berlini Volksbühne intendánsa viszi színre A nibelungok gyűrűjét. A Bajor Állami Operaház új zeneigazgatója, a Kent Naganót követő Kirill Petrenko dirigálja a ciklust.  A 2013-as fesztivál a hagyományok szerint július 25-én kezdődik, A bolygó hollandit játsszák, és több német moziban élőben közvetítik az előadást. 2013-ban a bayreuthi produkciók moziforgalmazása is elindul. 

Bármily vitatott volt, Sebastian Baumgarten Tannhäuser-rendezése és Hans Neuenfels Lohengrinje is műsoron marad. A Tannhäusert a Deutsche Oper am Rhein fő-zeneigazgatója, Axel Kober vezényli, aki ezzel a darabbal debütál Bayreuthban. Richard Wagner születésének 200. és halálának 130. évfordulóján Bayreuth együttműködik Lipcsével, a szülővárossal, a Gewandhaus Orchestrával és a lipcsei operaházzal. Wagner rendelkezése szerint a Festspielhausban sosem játszható korai műveket (Tündérek, Szerelmi tilalom, Rienzi) mutatják be Lipcsében az együttesek, és vendégszerepelnek velük a bayreuthi többfunkciójú Oberfrankenhallban.

Marc Minkowski és a Mozarteumorchester Mozart-matinéjával vasárnap délelőtt fejeződött be a Salzburgi Ünnepi Játékok programja. Mozart Linzi szimfóniája után Rimszkij-Korszakov egy felvonásos operáját, a Mozart és Salierit adják elő. Alexander Pereira intendáns 2013-ra Kurtág-ősbemutatót tervez. Mozart szerepét Dmitrij Korcsak, Salierit Ildar Abdrazakov énekelte, közreműködött a salzburgi Bach-kórus.  

Már készülnek az első mérlegek, mert a Zürichi Operaház igazgatói székéből Salzburgba érkezett intendáns, Alexander Pereira első fesztiválja vegyes fogadtatásra talált. Christoph Lindenbauer szerint Pereira programja hangsúlyosan szólt a pénzről. A 92 éve futó fesztiválnak, amely olajozottan működik, csupán egy jó kapitányra volna szüksége. A lendületes Pereirát pénzügyi korlátok közé szorította a kuratórium. A média sem volt túl barátságos az intendánssal egyes, a fesztivál fontos részét képviselő opera-előadásokat ízekre szedtek a kritikusok, ez persze az elődöknél - Jürgen Flimm, Peter Ruzicka és Gerard Mortier - is előfordult. Általában rosszallják, hogy a bulvárlapok címoldalára került a kuratórium és Pereira anyagi vitája, és az intendáns fenyegetőzése, hogy távozik, ha nem emelik a költségvetést. Markus Hinterhäuser, a leköszönő zenei vezető azt kifogásolta, hogy a kamarazenei eseményeket több ízben egyfajta "töltőanyagként" használták.     

A színházi produkciók sikert arattak, csakúgy, mint a Húsvéti és Pünkösdi Fesztiválon már bevált (és nyáron megismételt) Carmen- és Julius Cézár Egyiptomban előadásai. Jó ötletnek tartják az Ouverture Spirituelle "előfesztivált", mert a turizmusnak, a városnak, amely áldoz a fesztiválra szüksége van a bevételre, amely a vendégek hosszabb ott tartózkodásából adódik. 

Alexander Pereira azt ígéri, hogy novemberben már a tejes 2013-as programot ismerteti a sajtóval. Egyelőre azt árulta el, hogy 2013-ra Kurtág-ősbemuatót tervez. Kurtág György operája Samuel Beckett brit drámaíró 1957-ben született műve, A játszma vége alapján készül. Az intendáns hozzátette, ha a 86 éves szerző mégsem készülne el, van B-terve. Már szerződött Marc-Andre Dalbavie-val 2014-re, Thomas Ades-zel 2015-re és Jörg Widmannal 2016-ra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Takács-Nagy Gábor és Kovács János kapta meg a Cziffra Fesztivál életműdíját

Vasárnap este, a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén átadták a rendezvény díjait. Fiatal tehetségek és
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Klasszikus

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.
Vizuál

Szabó István filmje nyitja a ma kezdődő Magyar Mozgókép Szemlét

A szombatig tartó rendezvényen 59, Magyar Filmdíjra jelölt művet, valamint számos versenyen kívüli filmet vetítenek a Corvin moziban.
Zenés színház

A milánói Scala is bezár a koronavírus miatt

Pánikhangulat van Olaszországban, miután száz fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Operaházak is bezárnak, a velencei karnevált félbeszakították.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Plácido Domingo bocsánatot kért

A világhírű spanyol operaénekes közleményben kért bocsánatot azoktól a nőktől, akik szexuális zaklatással vádolták meg az elmúlt fél évben - adta hírül a spanyol média kedden.
Zenés színház ajánló

Egyiptom királyaként mutatkozik be Köpeczi Sándor az Aidában

Egyiptom királyának szerepét Köpeczi Sándor énekli az Erkel Színház februári Aida-előadásaiban. A fiatal magyar basszista januárban Verdi-interpretációjáért különdíjat nyert a barcelonai Gran Teatre del Liceuban megrendezett, rangos Teatro Viñas nemzetközi dalversenyen.
Zenés színház hír

A milánói Scala is bezár a koronavírus miatt

Pánikhangulat van Olaszországban, miután száz fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Operaházak is bezárnak, a velencei karnevált félbeszakították.
Zenés színház magazin

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Zenés színház ajánló

Mozart zenéje kíséri az apokalipszist a k2 Színház új előadásán

A k2 Színház új, abszurd és melankolikus bemutatója Mozart Dies irae-szekvenciájából indul ki, hogy a Requiem hangjain keresztül rákérdezzen, miért akarja megúszni az európai ember újra és újra a poklok poklát.