- A szentpétervári bemutatkozása során a Kékszakállú Juditjaként láthatta önt az orosz közönség. Mi a benyomása erről a misztikus magyar műről, amely lényegesen különbözik a legtöbb operától?

- Erre a kérdésre már nagyon vártam a mai napon. Judit egy csodálatos és egyben sokoldalú, lehetőségekkel teli szerep, és teljesen mindegy, hogy hányszor kértek már fel rá, és hány próbával kell felkészülnöm az előadásra, mindig tanulok valami újat róla. Függetlenül attól, hogy Amszterdamban adom elő Bretz Gáborral és Fischer Ádámmal, vagy épp Genovában Polgár Lászlóval, mindig találok némi csiszolnivalót a szerepemen, és számomra egyre kedvesebbnek is érzem. 

- Milyen az ön által alakított Judit?

- Ez lényegesen függ a szituációtól - és még annál is inkább a rendező elképzeléseitől. Énekeltem őt már koncerten is, és színpadon is játszottam. Ez egy összetett szerep, így még mindig okoz meglepetéseket - ez legutóbb akkor történt, amikor egy angol rendezővel vittük színpadra a művet.  

- Ki a kedvence ebben a szerepben?

- Számos magyar nyelvű felvételen hallottam és láttam már a Kékszakállút, Polgár Lászlótól többet is kaptam, de ha most egy nevet is várna tőlem, akkor komoly gondban lennék... 

- Christa Ludwighoz mit szólna?

- Jó választás, bár vele még ennél is szívesebben hallgatok Wagner-operákat, hiszen tökéletes a kiejtése és az interpretációja is. Bárcsak magyar anyanyelven is hallhatnám vele Juditot!

- Korábban azt mondta, hogy egy szerepben az ön számára kiemelt jelentőséggel bír a színpadi öltözéke. Igen ám, de mit tud tenni egy kosztümök nélküli, koncertszerű előadáson, pláne ha épp egy férfi szereppel kell megbirkóznia?

- Ezt csak azért nyilatkoztam, mert amikor kiállok a színpadra, és még mielőtt egy hangot is elénekeltem volna, a közönségre az első benyomást a ruhámmal teszem. Teljesen mindegy, hogy koncertszerű előadáson vagyunk vagy sem, a hatás szempontjából a ruha kiemelkedő fontossággal bír, és egy nadrágszerep sem befolyásolja ezt túlzott mértékben. 

- Említette, hogy a szülei hat évesen küldték zeneiskolába, de sokszor nem kis erőfeszítésébe tellett, hogy legyűrje a napi tanulnivalókat. Volt olyan tárgy, amit nem kedvelt, miközben olyan kiváló tanárnál tanulhatott, mint Jevgenyija Gorohovszkaja?

- Leginkább a zongora kapcsán volt ilyen, és az esett nehezemre, amikor órák hosszat kellett egy helyben ülve gyakorolnom, miközben végig arra gondoltam, hogy milyen jó lenne a barátnőimmel lenni. (nevet) A nyár pedig rendszerint azzal telt, hogy fesztiválokra készültem fel. Sokan mondták, hogy ha már ennyi időt rászántam, miért nem folytattam tovább a zongorát. 

- Esetleg már titkon bízott abban, hogy mindemellett van egy természetes adottsága, az énekhangja?

- Csak a hangom színezete az adottság, a többi kizárólag a gyakorláson múlik. Nekem is, mint mindenki másnak, rendkívül sokat kell dolgoznom a technikám csiszolásán, hogy bármely szerepet megfelelően elő tudjam adni. Tudnék sorolni példákat, amikor valaki kiváló adottságai ellenére bukott bele egy műbe, pusztán azért, mert nem szentelt elég időt a felkészülésre. 

- A karrierje Németországban kezdődött, jelenleg Berlinben él. Miért határozott úgy, hogy elköltözik a hazájából, holott az orosz zenei élet is éppoly pezsgő? Ott van például a Mariinszkij Színház és Valerij Gergijev, akiket jól ismer.

- Az elhatározásom az egyetemi tanulmányaim alatt kezdett érlelődni bennem, mert egyre több fellépési lehetőséget ajánlottak Németországból. Először a hamburgi, majd a berlini operaháznál kaptam nagyobb szerepeket, és a nyelv elsajátítása miatt is hasznosnak tűnt, hogy hosszabb távon ott rendezkedjem be. 

- A repertoárja Bartóktól Mozarton keresztül Wagnerig terjed. Miért választotta a kihívásokkal teli utat, és nem maradt a szokásos hazai szerzőknél, ahogyan azt számos orosz kollégája teszi?

- Főleg az első nagyobb németországi szerepem volt számomra a döntő. Mezzoszoprán hanggal wagneri szerepeket kapni nem lett volna könnyű Oroszországban, mert alig másfél évtizeddel ezelőtt még sehol nem lehetett találkozni a nevével - bár mostanában már kezdik megismerni a műveit. 

- Hogy érzi magát a berlini miliőben?

- Tökéletesen hozzászoktam. Nagyon sok orosszal találkozom, akik úgy szegezik nekem ezt a kérdést, „hogyan lehetsz képes Berlinben élni?" (nevet) Talán ezért is van, hogy orosz barátaim csak az egyetemi évek idejéből vannak, a többiek mind németek. Berlin világváros, rendkívül színes kultúrával. 

- Kényelmesen érzi magát Vénusz szerepében?

- Nagyon is! (nevet) Mondanom sem kell, nagyon nehéz szerep, és Wagner a Tannhäuser párizsi változatának megírásakor sem könnyített a szólista helyzetén. 

- Milyen tervei vannak még erre az évre?

- A nyár folyamán Mannheimben fogok fellépni Kundry szerepében a Parsifalban, és ismét van meghívásom egy Kékszakállúra is. 

- Mikor üdvözölhetjük ismét Budapesten, esetleg Judit szerepében?

- Oh, mein Gott! A Kékszakállú fellegvárában? (nevet) Sajnos ezt még nem tudom pontosan, de bármi megtörténhet...

(A művésznő nevét kérésére az angol nyelvtan átírási szabályai szerint közöljük.)

Részletek a Mariinszkij Színház Kékszakállú előadásából, beszélgetés a művészekkel: