Zenés színház

Verdi: A trubadúr

2010.01.18. 19:34
Ajánlom
1853. január 19-én mutatták be Verdi operáját a római Teatro Apollóban. Az évfordulóra ezúttal két Pavarotti-felvétellel emlékezünk.

Di quella pira - a Metropolitanben 1988-ban

Di quella pira - 1991-ben Firenzében

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Színház

Kovalik Balázs Térey-darabot rendez az Örkényben

Megkezdődtek a Lót – Szodomában kövérebb a fű próbái az Örkény Színházban. A bemutatót december 20-án tartják a nagyszínpadon.
Klasszikus

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
Klasszikus

Onczay Csaba kapta a japán Felkelő Nap Érdemrendet

A csellóművész az országban végzett oktatói munkájával érdemelte ki az elismerést. Huszonöt éve tesz azért, hogy Japán klasszikus zenei rangja emelkedjen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház videó

Gyerekek adják elő az István, a királyt

Elindult az „István, a király iskolába megy” program. A legendás rockopera emblematikus főszereplői – Varga Miklós, Vikidál Gyula, Feke Pál, Vadkerti Imre – kisfilmben biztatnak jelentkezésre.
Zenés színház interjú

A punktól az opera felé – Kérdések és válaszok az operajátszásról

Új sorozat indult az Opera Magazinban, amelyben a színházi szakma képviselői beszélnek arról, szerintük hogyan érdemes operát játszani, mitől jó egy előadás, valamint mivel lehet megszólítani a fiatalokat és megtartani az idősebbeket. Az első részben Kiss Eszter Veronika és Fáy Miklós kritikusokat kérdezték.
Zenés színház ajánló

A János vitéz az Operettszínházban – negyven év után

Kacsóh Pongrác daljátéka, a János vitéz novemberben tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára. Szeptember 30-án sajtónyilvános olvasópróbával vette kezdetét a munka, ahol számos érdekesség kiderült az előadásról és az alkotógárdáról.
Zenés színház hír

José Carreras lesz a miskolci operafesztivál díszvendége

José Carreras hangversenyével nyílik 2020-ban a 20. Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, a rendhagyó koncert helyszíne a város jégcsarnoka lesz.
Zenés színház interjú

Egy pálya emlékezete – Ferruccio Furlanetto az Erkel Színházban

A világhírű basszus, Ferruccio Furlanetto tavasszal ünnepelte hetvenedik születésnapját. Szó sincs azonban lezárásról, helyette a jövőbe tekint, és eközben az Erkel Színházban felidézi pályája fő állomásait.