Strassberger és Palella jól bevált kettőse 2021-ben ázsiai hangulatot varázsolt a színpadra, jövőre pedig a fáraók Egyiptomába, Aida, a rabszolgalány és Radames, a hadvezér szerelmi drámájába kalauzolják el a hallgatóságot. Thaddeus Strassberger látványos színpadképében az olasz Giuseppe Palella pompás jelmezkreációt láthatják majd, akit
számos díjjal tüntettek ki, 2019-ben neki ítélték oda a legjobb jelmezért járó Abbiati-díjat, és 2023-ban az Év jelmeztervezője címet nyerte el.
Egyedi és részletgazdag jelmezei mindig harmonizálnak a színpadképpel. A fénytechnika és az effektek tervezésére Driscoll Otto világítástervezőt kérték fel. A vízeffektekért a CRYSTAL csapata felel majd. A Media Apparat csapatának videómunkáit már négy operaprodukcióban láthattuk, legutóbb a Turandotban, most pedig az ókori Egyiptom hangulatát kell majd a színpadra varázsolniuk. Egymás után harmadszorra irányítja majd Ran Arthur Braun az egyes jeleneteket látványos elemekkel aláfestő és teljes erőbedobással dolgozó kaszkadőrök csapatát.
„Nagy várakozással tekintünk erre az új Aida-produkcióra, a művet pontosan tíz év elteltével visszük itt, Szentmargitbányán újra színre. Verdi 1870-ben, e remekműve komponálásakor már 24 operát szerzett, és betöltötte 56. életévét. Az Egyiptom és Etiópia között zajló háborút leíró librettó elolvasása után azonban újra fellángolt benne az alkotási vágy. Az Aida látványos szertartások és pompás bevonulások kulisszájában játszódó, személyes tragédiák sorozata:
egyfelől trombitákkal és dobokkal színezett, diadalmas jelenetek, másrészt a szerelmesek belső, a vonósokkal és fafúvósokkal érzékeltetett vívódásai állnak.
Meggyőződésem, hogy jövőre ismét elvarázsoljuk a látogatókat ezzel a háborús körülmények között zajló szerelmi történettel” – fejtette ki Daniel Serafin, a Szentmargitbányai Kőfejtő operajátékainak intendánsa.
A mexikói származású Iván López-Reynoso áll majd a karmesteri pultnál, aki kezdetben Gellya Dubrovánál tanult hegedülni és Alexander Pashkovnál zongorázni, a kórusvezetést Jorge Medinánál sajátította el, zenekari karmesteri tanulmányait kitüntetéssel végezte Gonzalo Romeunál. Jövő nyáron először vezényli majd a szentmargitbányai operaelőadás nemzetközi élvonalbeli operaénekesekből álló csapatát.
Aida, az etióp királylány szerepében három kitűnő szopránt hallhatunk majd, Leah Crocettót, a 2022-es Nabuccóban brillírizó Ekaterina Sannikovát, valamint Leah Gordont. A Grammy-díjas Leah Crocetto legutóbb 2023 júniusában, a Sydney-i Operaház színpadán alakította óriási sikerrel Aida szerepét. Radames hadvezér szerepét három fiatal tenor, Hovhannes Ayvazyan, Jorge Puerte és Mikheil Sheshaberidze alakítja. Aida riválisát, Amnerist, Raehann Bryce-Davis, Kseniia Nikolaieva és Sofija Petrović keltik életre. Amonasro etióp király szerepében Leo Ant valamint Nagy Zoltánt láthatjuk majd, Ramfis főpap szerepén pedig Jongmin Park és Insung Sim osztoznak majd. Ivan Zinoviev és Artyom Wasnetsov alakítják az egyiptomi királyt. A főpapnő szerepében a csodás Melissa Purnellt hallhatjuk majd. A fellépők közül hárman, Jongmin Park (Zakariás, Nabucco 2022), Ivan Zinoviev (Moralès, Carmen, 2023, Baal főpapja, Nabucco 2022), valamint Leo An (Nabucco, Nabucco 2022, Ping, Turandot 2021) korábbi sikeres fellépéseiknek köszönhetően kaptak most is meghívást.
A magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar lesz a következő évben is az operaelőadások rezidens zenekara, az ő előadásukban csendülnek fel Aida lírikus áriái, Radames románca, vagy a második felvonás győzelmi jelenete. A Philharmonia Chor Wien együttesét a korábbi években már sokszor bizonyító Walter Zeh vezényli.
Az előadásokról további információ itt érhető el. >>>
Fejléckép: Az előadás alkotói a díszlettervvel (fotó/forrás: Szentmargitbányai Kőfejtő)