Járt már Magyarországon? Mennyire ismeri az országunkat?
Már régóta szerettem volna Budapestre jönni. Lenyűgöz a Magyar Állami Operaház gazdag történelmi múltja, szépsége és kiváló akusztikája. Nagy öröm számomra, hogy végre itt lehetek, és már várom, hogy találkozhassak a magyar közönséggel!
Fabio Sartori (Fotó/Forrás: Victor Santiago)
Hogyan szerette meg a zenét? A családja, az iskola vagy más hatására?
Édesapám már kisgyerek koromtól kezdve bevezetett a zene világába. Olaszországban, Veneto régióban születtem, ahol a kóruséneklésnek nagy hagyománya van – közelebb hoz minket egymáshoz. A pályafutásom is kóristaként indult, Velencében, a Teatro La Fenicében. Később, miután kisebb szerepeket is kaptam, részt vettem néhány versenyen, akkor kezdődött a nemzetközi karrierem. Természetesen sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen sikereket érhetek el. Nagyon hálás vagyok azért, ameddig eljuthattam, olyan, mintha egy álomban élnék.
Viszonylag későn kezdett hivatásos énekesként dolgozni, nem sokkal azután pedig már a legnagyobb operaházakban lépett fel. Visszatekintve melyek voltak a pályája legfontosabb fordulópontjai?
Több is volt, például amikor olyan rendkívüli karmesterekkel dolgozhattam, mint Zubin Mehta, Riccardo Muti, vagy Plácido Domingóhoz hasonló nagyságú művészekkel – ezek voltak a leggyümölcsözőbb tapasztalataim a pályám során. Mindannyiuktól rengeteget tanultam, még ha akadtak is időnként nehézségek, azok is csak a fejlődésemet szolgálták.
Se magánéleti, se szakmai szempontból sem sajnálok semmit, amit tettem, a családom velem járta az utamat, és mindig erőt adtak a folytatáshoz.
Csak örömmel és mély hálaérzéssel tudok visszatekinteni a karrieremre. Emellett természetesen várom azt a sok szép élményt, ami még ezután fog következni.
Budapesten egy operagálán mutatkozik be. Melyiket kedveli jobban, a teljes, színpadra állított opera-előadásokat, vagy a koncerteket, ahol minden a zenéről szól?
Bármilyen különbözőek is, mindkettőt nagyon szeretem! Egy teljes operában jobban el lehet mélyülni a szerepben, zenei és színészi értelemben is. Teljesen belemerülünk a karakterbe, és a többi közreműködővel, valamint a karmesterrel és a rendezővel együtt alkotunk meg egy történetet. A szólókoncert csak a jéghegy csúcsa, az operák legcsodálatosabb pillanatait mutatja meg. Ízelítőt ad a közönségnek abból, mi is ennek a művészeti ágnak a lényege. De ekkor sem fogom vissza magam, hanem minden egyes áriában azon igyekszem, hogy minél jobban megmutassam a karaktert és a szerző közölnivalóját. Az egyik emblematikus szerepem Canio a Bajazzókból, a Vesti la giubba-áriába muszáj mindent beleadnom, máshogy nem is lehet elénekelni.
Egy koncert még nagyobb kihívást jelenthet, hangi, fizikai és mentális értelemben, mint egy opera-előadás.
Minden figyelem a művészre irányul, igen nagy rajta a felelősség. A budapesti gálán azonban olyan nagyszerű kollégákkal fogok együtt fellépni, mint Boross Csilla, Ádám Zsuzsanna vagy a karmester, Kocsár Balázs. Boldog vagyok, hogy velük állhatok színpadra.
Fabio Sartori (Fotó/Forrás: Victor Santiago / Magyar Állami Operaház)
Az olasz énekkultúra döntő fontosságú volt az operaműfaj történetében. Hogyan őrzik ma ezt a hagyományt?
Természetesen az olasz opera történeti szempontból is nagyon fontos. Mindennek a gyökere itt található. Az olasz nyelv nagyon dallamos, jó énekelni. Hozzám különösen közel áll Verdi muzsikája, az ő műveit szeretem a legjobban előadni, olyan csodás zenéket írt az emberi hang számára, a dallamvezetés, a frazeálás, a stílus tekintetében! Manapság, amikor a színházak felismerték, hogy a közönség változik, igyekeznek úgy bemutatni a darabokat, hogy a mai társadalomhoz is szóljanak. Egyre modernebbek a színre állítások. Ez jó is lehet, mert sok rendezőnek vannak új ötletei, és érdekes interpretációkat hoznak létre. De sosem szabad elfelejteni, mi járhatott a zeneszerző fejében, amikor megírt egy operát! Ha valaki elég időt szán arra, hogy megismerje a darabot, a kottában minden szükséges információt megtalál.
Annak is megvan a szépsége és a mélysége, ha egyszerűen csak megszólaltatjuk a zenét, minden újítás nélkül.
Sokak szerint a 19. századi repertoár, amelyet nagyrészt ön is énekel, mostanában veszít a népszerűségéből. Mit várhat az operára a jövőben? Mit mondana valakinek, aki még soha nem látott egyetlen előadást sem?
Csak annyit mondanék: jöjjenek, és hallgassák meg! Az opera mindent összekapcsol, van benne költészet, színház és zene. Létezhet olyan ember, aki nem szereti legalább az egyiket ezek közül? Ezért a műfajnak mindig is lesz jövője, hiszen ezek a művek mindannyiunkhoz, a mai kor emberéhez is szólnak. Sok operaház alkalmazkodik a modern kor kihívásaihoz, ezért együtt nő és fejlődik a közönségével. Új technológiákat alkalmaznak, és elérik a fiatalabb generációt is. Sosem felejthetjük el, hogy ők jelentik a jövőt. A színház nem lehet múzeum, hiszen egy élő művészeti ágról van szó. Azért megyünk színházba, hogy megtapasztaljuk, megéljük, amit ott látunk és hallunk. És akivel ez megtörténik, az már meg is fogja szeretni, ebben biztos vagyok.
Fejléckép: Fabio Sartori (fotó/forrás: Victor Santiago / Magyar Állami Operaház)
hírlevél
