Zenés színház

Verdi után Puccini – a Pillangókisasszony részben szcenírozva

2007.12.17. 00:00
Ajánlom
2008-ban folytatódik a Müpa egyik legsikeresebb projektje, a hangversenytermi operaelőadások sora. Verdi három zenés drámája (a Traviata, A trubadúr és A végzet hatalma) után Puccini-műveket rendez Káel Csaba, elsőként ezek közül a legtöbbet játszott Pillangókisasszonyt.

A címszerepben azzal a Karine Babajaniannal, akit 2001-ben éppen (a Manon Lescaut-ban és a Pillangókisasszonyban nyújtott) Puccini-alakításai miatt választott "Az év énekesnőjé"-vé a rangos szakfolyóirat, az Opernwelt. Babajanian óriási repertoárral rendelkező énekesnő, akit azonban legnagyobb sikerei továbbra is Puccini-szerepekhez kötnek: olyan dicshimnuszok jelennek meg szinte minden alkalommal, hogy ő jelenti "a tökéletes Puccini-boldogságot", vagy ő "az énekkel való varázslás művésznője".

A január 7-i és 9-i előadáson Cso-cso-szán-Babajanian mellett Giuseppe Giacomini, a híres Verdi-Puccini-tenor lép fel Pinkertonként, aki e szerepben debütált annak idején Vercelliben. Suzukit a csodálatos magyar mezzoszoprán, Wiedemann Bernadett, Sharplesst a Pavarotti-verseny 1985-ösngyőztese, Roberto Servile olasz bariton alakítja. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát az együttessel 1990 óta rendszeresen együtt dolgozó Pier Giorgio Morandi vezényli.

(2008. január 7., 9. 19:00 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Puccini: Pillangókisasszony - részben szcenírozott előadás két részben, olasz nyelven; km.: Karine Babajanyan (Cso-cso-szán/"Pillangókisasszony"), Wiedemann Bernadett (Szuzuki), Markovics Erika (Kate), Giuseppe Giacomini (Pinkerton), Roberto Servile (Sharpless), Megyesi Zoltán (Goro), Rezsnyák Róbert (Jamadori herceg), Egri Sándor (Bonzo bácsi), Németh Gábor (Császári biztos), a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karig.: Szabó Sipos Máté); rend.: Káel Csaba; vez.: Pier Giorgio Morandi)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

89 évesen elhunyt Szabó Rózsa operaénekes

Lukács Ervin Kossuth-díjas karmester özvegye, Szabó Rózsa magánénekes halálhírét a Magyar Állami Operaház közölte.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szalay Miklós, az Operaház egykori karigazgatója

Szalay Miklóst néhány nappal 86. születésnapja előtt érte a halál – tudatta az Operaház.
Zenés színház hír

Pályakezdő operaénekeseknek hirdet bel canto mesterkurzust és énekversenyt a Coopera

Molnár Levente Liszt-díjas bariton ötlete nyomán Musicum Laude címmel bel canto mesterkurzust hirdet a Coopera. A nyári képzést egy énekversennyel egybekötött gála zárja majd szeptemberben.
Zenés színház ajánló

Ajándék előadásokkal kedveskedik nézőinek a Madách Színház

Ismét műsorra tűzi népszerű online előadásait a Madách Színház, a zenés beszélgetéseket bárki ingyenesen megtekintheti. A SzínpadON produkciói szerda esténként láthatóak, az alkotók így szeretnének egy kis színházat visszacsempészni az emberek életébe.
Zenés színház magazin

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.