Zenés színház

Verdivel Kínában és Japánban

2013.06.12. 11:06
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház társulata távol-keleti turnéra utazott június 11-én. Japán tizenhárom városában adják elő a Traviatát, majd Kínában, Tiencsinben mutatnak be másik három Verdi-operát.

A Traviata összesen tizenhatszor kerül színre június 15. és július 3. között Japánban a dalszínház művészeinek előadásában. A Héja Domonkos és Kovács János által dirigált előadásokon három külföldi vendégénekes, Eva Mei, Dimitra Theodossiou és Tomé Fernandez szerepel - jelentette be Várkonyi Judit sajtófőnök.

A főszereplőgárda emellett túlnyomórészt magyar énekesekből áll: Pasztircsák Polina, Gémes Katalin, Gál Erika, Balczó Péter, Brickner Szabolcs, Fokanov Anatolij és Kálmándi Mihály formálja meg a fő karaktereket.

A Japánban töltött hetek után, július 7-20-ig a modern Tiencsini Nagyszínházban mutatkozhat be az Operaház együttese - a moszkvai és a veronai operatársulat, valamint a szentpétervári Mariinszkij Színház után negyedik külföldi együttesként. A Verdi Minifesztiválnak nevezett sorozatban a Rigolettót, A trubadúrt és az Aidát láthatja majd a kínai közönség Sümegi Eszter, Kálmándi Mihály, Fokanov Anatolij, Palerdi András, valamint a dalszínház negyventagú kórusának tolmácsolásában.

A kínai-magyar kulturális híd megerősítésének jegyében egy különleges koncertre is sor kerül a turné során. Ezen a hangversenyen a társulat magyar szólistáihoz és az Operaház kórusához százöt helyi kórusénekes csatlakozik, hogy közösen adják elő Beethoven IX. szimfóniáját (d-moll, op. 125).

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Jazz/World

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”
Zenés színház vélemény

Miért ijednek meg a rockosított Don Giovannitól az operarajongók?

Kovács János karmester nyílt levelet fogalmazott meg Szüts Apor RockGiovanni című Mozart-átirata ellen, a kérdés felzaklatta az operarajongó facebookozókat, és rámutatott néhány fontos dologra.
Zenés színház interjú

„Nem viszem haza a szerepeimet”

Volt már Mozart, Bóni, Mágnás Miska, zongorakísérő a világ legrosszabb énekesnője mellett. Nem csak színész, zenét is szerez. Szemenyei János a hazai zenés színházi élet független személyisége. Nem képzelhetjük már el nélküle a műfajt, még szép, hogy az idei KULT50 kiadványunkban is szerepel.