Zenés színház

Vígoperákkal indul az év a Szegedi Nemzeti Színházban

2024.01.10. 13:30
Ajánlom
A szegedi társulat a napokban megtartotta A csengő és a Rita olvasópróbáját. Gaetano Donizetti két egyfelvonásos vígoperáját a Kisszínházban láthatja a közönség magyar nyelven, február 16-tól Tárnoki Márk rendezésében.

Barnák László főigazgató az olvasópróbán kiemelte, az eddigi hagyományt folytatva ezzel a produkcióval ismét mindkét játszóhelyén kínál előadást az operakedvelőknek a Szegedi Nemzeti Színház. A csengő és a Rita komoly feladatokat biztosít az operatagozat számára, az énekkar tagjai közül többen szólószerepeket énekelnek, valamint Szegeden ismert és szeretett művészekkel, Cseh Antallal és Kősöri Andrással egészül ki a társulat.

„Ambiciózus vállalkozás veszi kezdetét, hiszen vígjátékot színpadra állítani az egyik legnehezebb feladat. A célunk a nevettetés, amihez sok minden szükséges: az énekesek tehetsége, hangi kvalitásai adottak, de

a színészi vénájukat is erősítenünk kell, mert a játékosság adja az előadás humorát

– fogalmazott a rendező, Tárnoki Márk.

A készülő produkció az olasz színjátszás hagyományait követi, azaz harsány előadásmódra, pátosz nélküli, vággyal teli, földközeli alakokra és vaskos poénokra, önfeledt nevetésre számíthatnak a nézők.

Slárku Anett és Molnár Anna díszletei, illetve jelmezei mindkét darab esetében

saját stilizált világot alkotnak, amelyekben nagy hangsúly van a színeken, mai elemekből táplálkoznak és kiemelik a szereplők tulajdonságait.

Dobszay Péter zeneigazgató megerősítette, hogy valóban nagy feladat vár minden közreműködőre. Blum Tamás zseniális fordítása segít a humor átadásában, de a produkció megköveteli az előadói virtuozitást is.

További részletek az előadásról a Szegedi Nemzeti Színház oldalán

Fejléckép: Tárnoki Márk Rita és A csengő olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház) 

Őszinteség, perzselő intenzitás és katarzis – beszélgetés Dobszay Péterrel, a szegedi színház zeneigazgatójával

Kapcsolódó

Őszinteség, perzselő intenzitás és katarzis – beszélgetés Dobszay Péterrel, a szegedi színház zeneigazgatójával

A szakmai közvélemény a Szegedi Nemzeti Színházat tartja az ország harmadik legalkalmasabb operajátszóhelyének, ez azonban nemcsak lehetőséget, de felelősséget is jelent – mondja Dobszay Péter, a színház zeneigazgatója. Részletes terveiről kérdeztük a művészt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Zenés színház ajánló

A jubiláló Pál Tamás vezényletével mutatják be a Don Pasqualét Szegeden

Gaetano Donizetti egyik legnépszerűbb vígoperája, a Don Pasqualeismét látható Szegeden: december 19-től Toronykőy Attila rendezésében, várja a nézőket, címszerepben a Magyar Állami Operaház magánénekeseivel, Cseh Antallal és Kálmán Péterrel.
Zenés színház ajánló

Szerelem, kincs, kaland vérpezsdítő zenével – jön A cigánybáró premierje az Operettszínházban

Javában zajlanak ifj. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettjének próbái a Budapesti Operettszínházban. A hármas szereposztásban látható premierre november 21-én pénteken, 22-én szombaton és 23-án vasárnap 19 órától kerül sor.
Zenés színház ajánló

Lohengrin, steampunk környezetben – jön az Operaház idei első premierje

Látványos kivitelben, nemzetközi és magyar szereposztással, Almási-Tóth András rendezésében és Rajna Martin vezényletével mutatja be Wagner Lohengrin című operáját november 15-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Budapesten is bemutatkozik a Veres 1 Színház vadonatúj szving-musicalje, az Amerikai komédia

A nagy sikerű bemutatót követően országos turnéra indult az idén tizenegy éves független társulat legfrissebb bemutatója, az Amerikai komédia. Peller Károly rendezése november 19-én és december 10-én Budapesten, a Vidám Színpadon vendégszerepel.