1940. január 23-án született Szombathelyen. Hat éves volt, amikor családjával és három testvérével Sümegre kerültek, Miller Lajos itt érettségizett. „Teljesen véletlen, hogy operaénekes lettem, a Testnevelési Főiskolára készültem” – nyilatkozta később. Elektroműszerésznek tanult, és a vonatfékező tanfolyamot is elvégezte, hátha állomásfőnök lesz belőle. Nem sikerült.
Meghallották viszont, hogy jól énekelt, így elment egy meghallgatásra a Zeneakadémiára. Ötszáz jelentkező közül hetet vettek fel, köztük őt.
1961-68 között tanult itt Sipos Jenő és első felesége, Dobránszky Zsuzsa tanítványaként. „A Jóisten a tenyerébe vett! Hét kemény évet töltöttem el itt, szorgalmasan készülve az akkor még bizonytalan jövőre.”
Miller Lajos Cilea Adriana Lecouvreur című operájában (1992) (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház Archívuma)
Diploma után a Magyar Állami Operaházba került. Kezdőként Valentint, Wolframot, Don Giovannit, Anyegint, Silviot énekelt, e szerette volna felhívni magára a figyelmet, hogy több szerepet kapjon. Első komoly versenygyőzelme a G. Fauré-verseny volt Párizsban, 1974-ben, ahonnan elhozta a nagydíjat, a dalkategória első díját, és a Pompidu-különdíjat is. 1975-ben a trevisói Trubadúr-versenyen Luan grófjaként első díjat érdemelt, a zsűri fődöntnöke Mario del Monaco volt. A nyolcvanas években már nemzetközi karrier állt előtte, szerződtette volna német operaház is, viszont nem költözhetett külföldre. De nem is szeretett volna disszidálni, mondta, túlságosan hiányzott volna neki az ország. Vendégénekesként fellépett New Yorkban, Houstonban, Philadelphiában, Washingtonban és a Buenos Aires-i Teatro Colónban is. Főként Verdi-szerepeket énekelt (Macbeth, Don Carlos, A végzet hatalma, Ernani, Traviata, Simon Boccanegra). „Hamlet Horatiója, majd a Bánk bán Biberachja, a margitszigeti Faust Valentinja után elég korán Verdi Macbeth című operájának címszerepét osztották rám, ami az egyik legnehezebb, legigényesebb szerepe a bariton repertoárnak énekben és játékban egyaránt” – emlékezett vissza.
1986-ig volt az Opera társulatának tagja, ezt követően négy évig szabadfoglalkozású énekművész lett. A kilencvenes és a kétezres években egy-két szerepben látták még a nézők, 2007-ben vonult vissza a színpadtól.
Előadásra készülve: Miller Lajos 1999-ben, a Magyar Állami Operaházban (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház Archívuma)
Több díjban részesült: Liszt-díj, Székely Mihály-emlékplakett, Bartók Béla Pásztory Ditta-díj, valamint a legmagasabb állami kitüntetés, a Kossuth-díj tulajdonosa. 2008-ban a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta meg, 2009-től az Operaház Mesterművésze, 2014-től a Nemzet Művésze.
Ma nyugdíjasként vidéki otthonában, Markazon él feleségével, Szabó Katalinnal és kutyájukkal, Adéllal. Már nem énekel, csak helyi koncertek szervezésével foglalkozik, hogy az opera oda is eljusson, ahová amúgy nem jutna. „Túl vagyok egy infarktuson, küszködök néhány hasonló gyermekbetegséggel, úgyhogy már nem hiányzik az a feszültség, amit a színpad jelent, az meg különösen rossz lenne, hogy a gyerekek izgulnának értem!” – nyilatkozta tavaly. Fia, Miller Zoltán színművész lett.
„Én abból, ahogy valaki énekel, le tudom írni, hogy milyen ember az illető.
Az ember nem tudja saját magát meghazudtolni. Azok az érzelmek, amikkel rendelkezel, azok a színpadon kijönnek, sugároznak, ordítanak vagy taszítanak” – vallja.
hírlevél
