– A Sába királynőjének jelenleg nincs élő előadói hagyománya a magyar operajátszásban. Ez a „tiszta lap” lehetősége, ám terhet is ró egy új előadás rendezőjére: olyan bemutatót kell közönség elé tárni, amely segíthet abban, hogy a mű megtapadjon a repertoáron.
– A Sába királynője adósságunk, amellyel foglalkozni kell – évfordulón és azon kívül. A hagyománynélküliség nem könnyíti meg a rendező dolgát: a töretlen tradíciójú operák figurái valóságosabban élnek bennünk, a hagyománnyal nem rendelkező művek szereplőit viszont fokozottan ki kell találni. Bibliai történetről beszélünk, sok mitikus és allegorikus elemmel. Legfontosabbnak azt érzem, hogy az ókor két világa találkozik itt. Ez a darab egyik fontos és érdekes dimenziója. A másik lényeges mondanivaló Goldmarknál a világ erkölcsi állása. Hogyan lehet a társadalomban az erkölcsöt képviselni? Ezt történeti dimenzióban ábrázolni nem olyan egyszerű, mint amikor ma is behelyettesíthető karakterekkel dolgozunk. Itt minden sokkal kimértebb, távolságtartóbb.
Káel Csaba (Fotó/Forrás: Müpa)
– Sokan utalnak a Sába királynője zenei egzotikumára, még többen a szcenikai megvalósításban rejlő egzotikus lehetőségekre. Milyen látványra számíthat az új előadás nézője?
– Közelebb hoztuk hozzánk a cselekményt. Van egy érdekes kor, amely használja az orientalizmust: a szecesszió. Ez volt az utolsó internacionális korstílus, amely mindenhol különbözött, mégis egységes volt. A szecesszió a befogadásról szól, az eltérő elemek közös nevezőre hozásáról. Ez az integráló erő, a különböző világok összeillesztésének képessége teszi alkalmassá arra, hogy az új Sába-produkció színpadi megvalósításának stiláris alapjával szolgáljon.
– Az opera zenei stílusa erősen kapcsolódik Wagnerhez, de nem a Trisztán,a Mesterdalnokok és a Ring komplexitásához, hanem a Tannhäuser és a Lohengrin egyszerűbb nyelvéhez, sőt e művek széles gesztusaihoz is, erős teatralitást sugallva. Hogyan értelmezhető ez ma hitelesen?
– Éppen a szecesszió által inspirált színpadi környezet segít hozzá minket ahhoz, hogy áthidaljuk a kétféle kor színházi nyelvének különbségét. A szecesszióban ugyanis még jelen volt egy olyan természetes teatralitás, amely ennek a stílusnak sajátja. Magukban a szecessziós szimbólumokban és motívumokban érhető ez tetten. Részben a keleti motivika átfogalmazására gondolok. Ráadásul a szecesszió mindezzel azt is sugallja, hogy nem csupán díszítőművészettel van dolgunk, hanem a világ egy sajátos látásmódjával.
– Hogyan alakult ki az előadás koncepciója?
– Számomra mindig a partitúra a kiindulási alap, vagyis a zene dramaturgiája. A librettó sokszor nem tartalmaz olyan összefüggéseket és sugallatokat, amelyeket viszont a zene a maga komplex ábrázolásmódjával értésünkre ad. Ezek a művek többnyire nem a történetük, hanem a zenéjük miatt maradtak fenn: a zene nemcsak illusztratív módon egészíti ki a történetet, hanem elhelyez a drámai folyamatban bizonyos mozzanatokat, az egyszerű történetet olyan módon motiválva, hogy attól minden megtelik logikával, feszültséggel, élettel. A zene a konfliktusokat is felerősíti. Az opera színpadra állítás a mű megfejtése. Szeretek a kódokkal foglalkozni. Van olyan típusú rendező, aki kevésbé törődik a zenében rejlő szándékokkal. Én fokozottan figyelek a zenére, mert számomra ez hordozza azokat az értékeket, amelyeket érdemes továbbadni.
– Tudjuk, hogy a négyfelvonásos Sába királynője előadói gyakorlatában régóta szerepet játszottak a húzások. Milyen lesz e szempontból az új budapesti produkció?
– Mi is fogunk húzni a műből. Egyrészt a mai korban a befogadóképesség határai erősen lecsökkentek. Nyersen fogalmazva azt mondhatnám: egy futballmeccs hosszúsága az az időtartam, amelyet a mai néző elfogad.
– A négyfelvonásos verzió tehát ma már nem működik?
– Valóban nem. Viszont nagyon fontos, hogy a húzások végrehajtásakor megőrizzük a négyfelvonásos eredeti változat dramaturgiai erényeit. Nem szabad kihagynunk lényeges mozzanatokat. Ez nagyon sok fejtörést okoz, erősen feladva leckét.
– Lehet olvasni arról, hogy az operai gyakorlatban olyan húzások is történtek, amelyek jelentősen ártottak a mű drámai összefüggéseinek...
– ...például elhagyták a teljes negyedik felvonást, ami eléggé komoly károkat okozott.
– Van egy bizonyos típusú húzási gyakorlat, amely az egymást követő produkciók között öröklődik, vagy minden előadógárda létrehozza a saját változatát?
– Nekünk van egy saját koncepciónk, de hangsúlyozom, hogy nem árt tanulmányozni az elődökét. Ráadásul nálunk „kettős megfeleltetés” van: a mű először a Margitszigeten volt látható, majd az Erkel Színházba került. Gondolkoztunk azon is, hogy a sziget számára egy még rövidebb koncepciót alakítsunk ki. A szigeten két részben játszottuk, az Erkel Színházban háromban fogjuk előadni a művet.
Káel Csaba (Fotó/Forrás: Müpa)
– Tudjuk, hogy a szabad téri előadások léptéke, gesztusrendszere, eszköztára teljesen különbözik a kőszínházi produkciókétól. Mit jelent ez ebben az esetben? Újra kellett rendezni az operát az átköltöztetéskor?
– Más a kétféle lépték. Szerencsére az Erkel nagy színház. A díszletnek van egy alapkészlete, amelyet mindkét változatban használtunk és használni fogunk, és ehhez csatlakoznak bizonyos kiegészítő elemek, amelyek mások voltak a szigeten, és mások lesznek az Erkel Színházban. Ezzel együtt: ha tetszik, ha nem, kétszer kellett rendezni a darabot.
– Ez érdekes lehetőség is.
– Nem annyira lehetőség, mint amennyire munka. Ugyanis nem a koncepciót kellett átértelmezni, hanem sokkal gyakorlatiasabb, földhözragadtabb módon kellett módosításokat végrehajtani, alkalmazkodva az eltérő körülményekhez.
– Szerepet kap egy mű színpadra állításában az, ha a rendezőnek jelentős filmes tapasztalata is van?
– Nyilván, hiszen az ember nem léphet ki önmagából, így aztán a filmes tapasztalataim valószínűleg minden munkámban ott vannak. De a Sába királynője nemigen tartalmaz filmes logikával megközelíthető mozzanatokat. A legfontosabb, és ezt nem győzöm hangsúlyozni: bízni kell Goldmark zenéjében.
hírlevél
