Zenés színház

Világpremierrel jubilál a legnagyobb finn operafesztivál

2012.07.06. 11:45
Ajánlom
A századik évfordulóját ünneplő Savonlinnai Operafesztivál Kimmo Hakola finn zeneszerző La Fenice című operáját tűzte műsorra július 6-án.

Az 54 éves finn zeneszerző operája a híres velencei operaház, a La Fenice pusztulásának történetét eleveníti fel. Az átfogó felújítás után épp nyitás előtt álló operaház 1996. január 29-én órák alatt porig égett. Két évvel később az államügyészi vizsgálat kiderítette, hogy a La Fenice szándékos gyújtogatás áldozata lett. Két villanyszerelő, aki alvállalkozóként dolgozott a felújításon, azért gyújtotta fel az épületet, mert így akarta elkerülni, hogy a vállalt munka késedelme miatt súlyos kötbért fizessen. Az évfordulóra rendelt darab a finn operatörténetben egyedülálló módon olasz nyelven íródott.

A fesztiválon Mozart Varázsfuvoláját, Britten Peter Grimes című alkotását, Wagner A bolygó hollandi című művét és Verdi Aidáját is műsorra tűzték. Az eseménysorhoz hagyományosan énekverseny is kapcsolódik, amelynek döntőjét július 27-én tartják. A nagy múltú Savonlinnai Operafesztivál az európai kulturális élet kiemelkedő eseménye, amelyet első alkalommal 1912-ben rendeztek meg Aino Ackté neves finn szoprán kezdeményezésére. A szervezők a rendezvény helyszínének az 1475-ben épült, tengerparti erődhöz hasonló Olavinlinna-kastélyt választották. Az eseménysorozat a világháborúk, az orosz forradalom és a gazdasági válság miatt több évtizeden át szünetelt. 1967-ben Ulf Söderblom karmester indította újra el a fesztivált, majd a világhírű basszus, Martti Talvela vette át tőle az igazgatást.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Zenés színház hír

Október közepéig elmaradnak az Opera előadásai

A koronavírus járvány növekvő esetszámaira tekintettel a Magyar Állami Operaház vezetősége úgy döntött, felfüggeszti előadásainak próbáit, ennek eredményeképp pedig a meghirdetett előadások döntő többsége október 17-ig elmarad.
Zenés színház interjú

Létkérdés az opera – Interjú Almási-Tóth Andrással

A kortárs amerikai darab, Jake Heggie Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című alkotásának magyarországi bemutatójára szeptemberben kerül sor. A színpadra állítás koncepciójáról Almási-Tóth András rendezőt kérdeztük.
Zenés színház interjú

István király új arca – Interjú Szinetár Miklóssal

Operaváltozat születik az István, a királyból, a Szörényi–Bródy szerzőpáros nagy sikerű művéből. Bródy János szövege változatlan formában hangzik el, Szörényi Levente rockzenéjét operai verzióban hallhatjuk, Gyöngyösi Levente hangszerelésében. Az izgalmas, műfaji korlátokat átlépő vállalkozás hátteréről a legendás rockopera zeneszerzőjét, Szörényi Leventét és a készülő opera színpadi változatának rendezőjét, Szinetár Miklóst kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Rock, lázadás, emlék a múltból - Ricse, Ricse, Beatrice!

A Ricse, Ricse, Beatrice című darab Nagy Feró szemszögéből mutatja be a zenekar történetét, természetesen élőben játszott Beatrice nótákkal és Feróval.