Zenés színház

Virágzóban a német kortárs opera

2012.03.28. 09:33
Ajánlom
A Rajnai Német Operának köszönhetően Anno Schreier, Helmut Oehring és Hauke Berheide új operái kerülhetnek színre.

Anno Schreier A vakság városa című operáját 2011 novemberében Hamar Zsolt vezényletével mutatták be Zürichben. A Nobel-díjas José Saramago Vakság című regényéből készült opera hamar ráirányította a nemzetközi figyelmet a 32 éves zeneszerzőre, aki ezúttal Kaspar Brand, a gyilkos címmel komponál kamaraoperát a Rajnai Német Opera számára. A bemutatóra június 14-én kerül sor, a szövegkönyvet Edgar Allan Poe művei alapján Philipp J. Neumann írta, aki egyben rendezője is darabnak. A mű egy stresszhelyzetbe került vendéglős történetét dolgozza fel.

Helmut Oehring készülő operáját jövő márciusban tervezik bemutatni. A kettős Wagner-évfordulóra reflektáló darabban a zeneszerző A bolygó hollandi című Wagner-opera kapcsán tematizálja az örök elvágyódás buktatóit. Helmut Oehring neve a magyar közönség számára is ismerősen csenghet: a német komponista 2011-es Arcus Temporum fesztiválon a rendezvény kiemelt kortárs zeneszerzőjeként vendégeskedett Pannonhalmán. A Rajnai Német Opera zeneszerzője, a duisburgi Hauke Berheide gyermekopera megírását tervezi, amit majd a Dortmundi Színházzal és a Bonni Operával együtt állítanak színpadra a 2013-14-es évadban.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Jazz/World

Jazz, punk attitűddel: itt a Barabás Lőrinc Quartet új lemeze!

A világ nyitott tér a játékra a Barabás Lőrinc Quartet új lemezén, amelyet nem utolsósorban Miles Davis fúziós hangja ihletett. Hallgassa meg az Open című album dalait!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház hír

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház ajánló

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház interjú

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.