Zenés színház

Visszatér az első roma etnoballada a Müpába

2014.10.07. 15:15
Ajánlom
Idén még két alkalommal, október 27-én és november 17-én lesz látható a Művészetek Palotájában az első roma etnoballada, a Somnakaj. Az előadásban helyet kap az élőzene, a tánc, a tradicionális képzőművészet és iparművészet, amelyek együttesen adnak hiteles képet a roma kultúráról.

A különböző kulturális közegekből, színterekről érkező alkotók és előadók - köztük Falusi Mariann, Mező Misi, Mihályi Gábor, Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla és Rácz Kati - komoly előkészítő munkája nyomán megszületett előadás a roma kultúra sokszínűségét tükrözi. A történet bővelkedik humorban, misztikumban, de mégis reális képet fest a hazai cigányságról. A darabban egy fiatal roma lány, Somnakaj meséli el saját történetét, egy kalandos utazást, amelynek állomásai a színpadon megelevenednek.

A szabadszellemű, tehetséges lány alakja jól szimbolizálja a roma kultúrában és történelemben fontos szerepet betöltő szabadság iránti vágyat, a korlátok közé nem szorítható tehetséget és egyéniséget.  Az előadásban koncertszerűen megszólaló dalok ilyen köntösben még soha, sehol nem hangoztak el. Többek között autentikus roma népdalok a maguk tradicionális formájában, a dalok modern átiratai, Marko Markovic balkáni behatásokat tükröző roma szerzeménye, Szakcsi Lakatos Béla roma improvizációja, Romano Drom számok, valamint rap és slam betétek kaptak helyet a műsorban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Az autósmozik mintájára autósszínházat terveznek Manchesterben

Musical koncertekkel indulna a nyári színházi szezon Manchesterben, ahol mindenki élőben, de biztonságban, a saját autójában ülve élvezhetné az előadásokat.
Zenés színház ajánló

Börtöndráma az Operaházban

A megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata. Az Almási-Tóth András rendezte produkció szombaton Meláth Andrea és Sólyom-Nagy Máté főszereplésével látható.
Zenés színház magazin

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.
Zenés színház interjú

„Az egyetemes Bóni-életérzést kerestem” – interjú Erdős Attilával

Erdős Attila operaénekesi feladatai mellett a Budapesti Operettszínházban táncoskomikusként is bemutatkozhatott, a Kékszakáll Popolanija után többek között a Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynő Bónijaként láthatta őt a közönség. Az indulásról, zenei kalandozásokról és az operett műfajának sokszínűségéről beszélgettünk.
Zenés színház hír

Először neveztek ki női zeneigazgatót Szentpétervár történelmi színházában

A szentpétervári Mihajlovszkij Színház zeneigazgatója lett Alevtina Ioffe, aki több rangos német színházban is bemutatkozott már. Ilyen magas pozíciót még nem kapott női dirigens Oroszországban.