Zenés színház

Visszatérés a varázserdőbe – a Szentivánéji álom az Eiffel Műhelyházban

2022.01.27. 09:55
Ajánlom
Január 28-tól újra látható az Opera műsorán Britten operája, a Szentivánéji álom. Az eredetileg operavizsgaként létrejött produkció csaknem hat év után kerül ismét színre.

A 2015/16-os Shakespeare-évadban az Opera sok intézménnyel együttműködött, hogy a drámaíró művei által inspirált operák közül minél többet vihessenek a közönség elé. A Zeneakadémia operavizsgája is ebbe a sorba illeszkedett, a növendékek Britten Szentivánéji álom című darabját adták elő, két szereposztásban, Szabó Máté rendezésében.

A bemutató óriási sikert aratott, és már ekkor felmerült, hogy jó lenne, ha a produkció a vizsgáknál megszokott egy-két alkalomnál többet is megérhetne,

és hogy az akkor még megnyitás előtt álló Eiffel Műhelyház alkalmas lehet ilyen típusú előadások befogadására. Hat évnek kellett eltelnie, hogy a várakozásokat végül eredmény koronázza, a Szentivánéji álom január 28-tól újra látható.

Benjamin Brittent több szempontból is tekinthetjük a zenetörténet úttörő figurájának, egyfelől Purcell óta az első angol komponista, aki az opera műfajában is jelentőset alkotott, másrészt oroszlánrésze volt egy kiveszőben levő hangfaj feltámasztásában.

Oberon, a tündérek királyának szerepét ugyanis az első modern kontratenorra, Alfred Dellerre írta.

Deller saját együttesével sok, eredetileg kasztráltaknak vagy serdületlen fiúknak írt darabot megszólaltatott, munkássága nagyban hozzájárult, hogy ez a szép és különleges hangfaj újra a figyelem középpontjába kerüljön. Az Opera előadásán Oberont a már fiatal kora ellenére is komoly sikerekkel büszkélkedő Daragó Zoltán énekli majd, akit itthon a közönség legutóbb a Poppea megkoronázásában, Amore szerepében láthatott, míg Helsinkiben Philip Glass Ehnaton című operájának címszerepét énekelte.

Az eredeti vizsgaelőadásban is közreműködött Brassói-Jőrös Andrea, Erdős Attila, Nagy Zsófia, valamint Fürjes Anna, aki akkor Hippolytaként lépett színpadra, most viszont Hermia bőrébe bújik. Hozzájuk csatlakozik a főbb szerepekben Ninh Duc Hoang Long, Endrész Ferenc, Bartos Barna, Dobák Attila és Sahakyan Lusine. Puck prózában megszólaló alakját Czukor Balázs kelti életre, az előadás karmestere pedig Török Levente lesz. Szabó Máté egyszerű, de ötletes rendezése egy pillantás alatt eléri, hogy a tündérek világába varázsolva érezzük magunkat, de ugyanígy szembesülünk a halandó emberek mulatságos csetlés-botlásával is.

Britten: Szentivánéji álom
Eiffel Műhelyház, január 28., 30. (11:00), február 4., 6., 13.

Vezényel: Török Levente
Km.: Daragó Zoltán, Brassói-Jőrös Andrea, Czukor Balázs, Endrész Ferenc, Ninh Duc Hoang Long, Fürjes Anna, Erdős Attila, Nagy Zsófia

Fejléckép: Szentivánéji álom (fotó/forrás: Kasza Gábor / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Zenés színház hír

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Zenés színház ajánló

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Zenés színház ajánló

A kard vagy a toll szolgálja jobban a hazát? – Koncerthangulatú előadáson elevenedik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete

A szabadakarat>>>> című pop-up produkció alkotói arra tesznek kísérletet, hogy kiterjesszék a magyar zenés színház műfaji kereteit.
Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.