Lőte Attila több mint hat évtizede lépett először a Madách Színház színpadára, bár pályája egy kis kitérővel, Debrecenben kezdődött.
1957-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Pártos Géza osztályában. Ugyan három fővárosi színház – a Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Madách Színház – is jelezte, hogy szívesen szerződtetné, ő mégis úgy döntött, hogy Debrecenbe megy, ahol két évet töltött.
Pályája során a kor legnagyobb színészeinek partnereként láthatta a közönség: játszott többek között Latinovits Zoltánnal a Tévedések vígjátékában és Szendrő Józseffel a Volponéban. 1959-ben szerződtette a Madách Színház, ahol második otthonra lelt.
Olyan szerepekben láthatta a közönség, mint a Cseresznyéskert Trofimovja, a Yerma Victorja, a Black Comedy Haroldja vagy a Játék a kastélyban Almádija.
A filmvásznon is megfordult, játszott például az 1962-es Legenda a vonatonban, az 1978-as 80 huszárban és az 1999-es Napfény ízében.
December 22-én a Mary Poppins jubileumi előadásán búcsúzik a deszkáktól és a közönségtől, az előadásban korábban a bankigazgatót játszotta.
Fejléckép: Lőte Attila a Mary Poppins előadáson 2014-ben (forrás: Soós Lajos / MTI)