Zenés színház

Vizin Viktória: „A színpadi magány iszonyatosan nagy magány”

2019.05.05. 09:40
Ajánlom
Carmenként meghódította a legnagyobb operaszínpadokat, legutóbb Judit szerepében hallottuk. Vizin Viktória mezzoszoprán mégis többre vágyik, és a saját művészi szabadságáért küzd, amikor új, modern opera alkotásába kezd. Persze nem egyedül.

Június 15-én a Miskolci Nemzeti Színházban mutatják be Zombola Péter operáját, az „… és Echo”-t. A különleges, egyfelvonásos báboperáról Vizin Viktória énekesnővel beszélgettünk, aki nem csak főszereplője, hanem Gergye Krisztián koreográfus mellett alkotója, librettistája is a műnek.

*

A magyar közönség a Fesztiválzenekarral és Cser Krisztiánnal A kékszakállú herceg várában hallotta utoljára. Úgy vélem, ahányan vagyunk, annyiféleképpen értelmezzük Bartók operáját. Önnek miről szól?

Minden alkalommal másképpen élem meg a Kékszakállút. Tíz éve, a Carmen-periódusomban került a repertoáromba, és a végzet asszonyát láttam Juditban. Sokkal nehezebb volt az elesett nőt megtalálni magamban. Most viszont olyannak látom, aki csodásan naiv. Mindent meg akar oldani – szeretettel, szerelemmel. Csak a két szereplő mást hall egymás szavaiban, ebből alakul ki a drámai helyzet.

Önnel együtt változott a szerep a tíz év alatt?

Természetesen. Ez a történet most azt mondja nekem: amikor egy nő azt hiszi, hogy önzetlenül, odaadással szeret, akkor is van benne egyfajta önzés. Kékszakállúnak és Juditnak nincs más lehetősége, mint egymást választani, de a nyomorral együtt. Judit aztán szembesül azzal, hogy nem ő a legfontosabb Kékszakállú gondolataiban. Ez iszonyatosan ki tudja készíteni a nőt.

Carmenre épp az ellenkezője igaz. Sosem választ egyetlen férfit.

Megviselt az a tizenkét év, amíg Carmen voltam, ezért is hagytam el a szerepet.

Hitelesen akartam előadni az operát, és emiatt fájdalmasan mélyre kellett nyúlnom magamban.

Minden szerepéhez így viszonyul?

Igen, mindig. Az a fajta művész vagyok, aki ezt megköveteli magától.

Az operában ez ritka.

Színésznő szerettem volna lenni, nem operaénekes.

Viki3-132814.jpg

Vizin Viktória

Azért kezdtem a Kékszakállúval, mert a Bartók Plusz Operafesztiválon bemutatkozó előadásuk, az „… és Echo” fülszövege azt írja, ez egy fordított Kékszakállú-történet, amelyben csak Judit van, egyedül a várban. A cím viszont Ovidiust, pontosabban Nárcisz és Echo történetét idézi.

Nem volt célom, hogy ezt a két mítoszt összekapcsoljam, egészen más úton készült el a darab. Főként annak köszönhető, hogy rátaláltam két csodálatos alkotótársra, Zombola Péter zeneszerzőre és Gergye Krisztián koreográfusra. Krisztián egyszer fél óra alatt koreografált nekem egy Víg özvegyet, később az első sorban néztem végig a Kokoschka babája című előadásának a bemutatóját. Még aznap éjjel írtam neki: nekünk együtt kell dolgoznunk.

Mindig is szerettem volna egyesíteni a képzőművészetet, a színjátszást, az ének- és a mozgásművészetet, nekem erről szól a színpad. Úgy látszik, erre húsz évet kellett várnom.

Miről szól az „… és Echo”?

Egy énekesnő tragédiája, aki saját keresztjeként nem az emberi kapcsolatokat, hanem a karriert választotta. Négy színpadi függöny közé van zárva, és lassan elfelejti, hogy hol a színpad, „kint-e vagy bent”. A történet B. Török Fruzsina A kereszt című művéből származik, amit nekünk írt. Ebben a „kereszt” két dologra vonatkozik: az élet keresztjére, és a zenei keresztekre, amelyek felemelik a hangot.

Hogy lett belőle operalibrettó?

Először nekiláttam, megírtam A keresztből a szövegkönyvet, ekkor a cselekmény még lineáris volt. Viszont Krisztián nem így dolgozik, szerette volna, ha utalások hálója, és nem az időbeli egymásutániság teszi egésszé a művet. Szóval fogtuk, és felszabdaltuk.

Ezek szerint Ön az a fajta énekesnő, aki szeret leülni, és egy librettóval „molyolni”?

Nem volt új feladat számomra, Andrási Gertrúd zenés művéhez, A Boszorkányhoz is én írtam szöveget, szeretek írni. Benne vagyok ebben a librettóban is, a zenében is.

Akartam is mondani: hogy egy énekesnőről szól az „… és Echo”, ez elég árulkodó. Maria Callas mondta, hogy akkor érzi, hogy szeretik, ha a színpadon énekel. Itt viszont a színpad – börtön.

A színpadi magány iszonyatosan nagy magány.

A húszas éveimben szerettem felmenni, később azonban mókuskeréknek éreztem. Most pedig rájöttem, hogy a színpadi létezés az egyén drámája. Mindannyian egyedül vagyunk az életben, a társaink elhaladnak mellettünk.

Így gondolja?

Hat hetet vesz igénybe egy operaprodukció, és én mindig belehaltam, ha a végén el kellett válnom a társulattól. Úgy éltem meg, hogy örökre tudtam nekik adni, de rá kellett döbbennem, hogy nem. Szerencsém van, a párom nem operaénekes, vissza tud húzni a valóságba. De volt, hogy három-négy hónapra elmentem, és hiába ünnepeltek a színpadon, nem éreztem jól magam. Mindig volt bennem valami kétely az ünneplést illetően.

Akkor az, hogy létrehoznak egy ilyen előadást, az énekesnő szabadulási kísérlete?

Igen! Ez a vezérmottóm, a szabadság. A Carmen annak idején megfosztott a szabadságomtól, és amikor kitörtem a szerepből, sokan nem értettek. De én nem azért lettem operaénekes, hogy milliókat gyűjtsek a bankszámlámra, hanem hogy művészeti értéket adjak át.

VizinViktoria2019-132823.png

Vizin Viktória

Szokatlan formát választottak: báboperának is nevezhetjük az „… és Echo”-t. Miért van szükség erre az opera konzervatív műfajának?

Én szigorúan konzervatív vagyok, ha operáról van szó! Te jó ég, szerintem mindig a régit kell megőrizni, de ez nem az abroncsos ruhákat jelenti, hanem a történetek hitelességét.

Számomra az opera a zene és a színjáték tökéletes egységét jelenti, ehhez kell ragaszkodni. Hogy bábokkal vagy azok nélkül, az mindegy. Ezért sem kell megmenteni az operát, mert lehet, hogy ma már nem olyan népszerű, mint a 19. században, de a műfajnak attól még lehet igazsága.

Mi a báb szerepe az operában?

Egyetlen emberméretű bábunk van, az én karakterem alteregója, Adélnak hívják. Hoffer Károly és a Budapesti Bábszínház műhelye alkotta, a jelmezeket pedig Debreczeni Ildikó, illetve a Jelmez-Art Kft., akik Európától Amerikáig a legnagyobb operajátszóknak terveznek jelmezeket. Gergye Krisztián fogja a bábut mozgatni, természetesen, mint mindenről, a kezdetektől erről is nagyon határozott elképzelései voltak.

Milyen lesz Zombola Péter zenéje?

Péter neobarokk zenét írt az operához, ne ijedjen meg senki, hallgatható lesz. Van benne lehetőség énekbeszédre, de nem a schönbergi Sprechgesangra gondolok, inkább olyanra, amit a sanzonokban hallunk.

A Bartók Plusz Operafesztiválon mutatkozik be az előadás. Nem először lép fel a fesztiválon, mi hozza vissza Miskolcra?

Nem csak az, hogy a fél családom Miskolc-közeli. Imádom a miskolci közönséget, látom rajtuk, hogy őszintén érdekli őket az, amit a színpadon látnak. Nem csak tapsolnak és hazamennek, hanem kapcsolatot tudok velük teremteni. Ez egy olyan fesztivál, ahol önmagam lehetek.

VizinPortrait1-133019.jpg

Vizin Viktória

Ha színpadon van, arra is jut energiája, hogy a közönséget felmérje?

Amikor a Komponistát énekeltem az Ariadnéban, Richard Strauss operájában, akkor meg kellett tanulnom, hogy a szemébe nézzek az embereknek. Juditként is találkoztam szempárokkal, nem csak az első sorokban, hanem az erkélyen is.

Éreztem, hogy velem vannak, hogy magamhoz tudom őket láncolni. Nem azért, hogy engem figyeljenek, Vizin Vikit, hanem a történetet, a zenét.

Milyen tervei vannak az „Echo”-val, és azon túl?

Az „Echo” nem csak Miskolcon kerül színpadra, szeretnénk elvinni az ország több városába, sőt, külföldre is. Már keressük a librettistát, aki angolra át tudná ültetni a szöveget. Szeretném, ha a triumvirátusunk, Krisztián, Péter és én alkotni tudna még. Pótolhatatlan alkotótársakat találtam az ő személyükben, fantasztikus lehetőségeink vannak.

Az „… és Echo” június 15-én hallható a Bartók Plusz Operafesztiválon az Accord Vonósnégyes közreműködésével. Bővebb információ itt, jegyvásárlás itt.

Fogfájós kisfiúról írt operát Eötvös Péter

Kapcsolódó

Fogfájós kisfiúról írt operát Eötvös Péter

Eötvös Péter Az Aranysárkány című műve is szerepel a Bartók Plusz Operafesztivál programján, amely új és klasszikus produkciókat is kínál a közönségnek június 14. és 23. között Miskolcon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.