A chicagói szimfonikusoknál – Chicago Symphony Orchestra – előbb Reiner Frigyes, majd Sir Solti György töltötte be hosszú éveken át a zeneigazgatói és egyben a vezető-karmesteri tisztséget. A zenekar tagjai közt Ajtay Viktor és Ákos Ferenc hegedűművészek nevét találtuk. Ajtay Viktor évtizedeken át koncertmestere volt a zenekarnak, míg Ákos Ferenc a helyettes-koncertmester pozíciót töltötte be. Mellettük 1953 és ’58 között a világhírű csellóművész, Starker János ült a gordonka szekció első székében. Se szeri, se száma azoknak, akik a Chicago Orchestra Hallban léptek a pódiumra önálló vendégművészként. Kocsis Zoltán, Sándor György és Schiff András zongoraművészek, Ferencsik János és Fischer Iván karmesterek mellett Takács Klára szoprán és Polgár László bariton neve ötlik az emlékezetembe, valamint Simon Miklós színművészé, aki a prológot mondta Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának koncert-előadásán.

Chicago másik, nem kevésbé nevezetes zenei intézménye, az 51 éve működő Lyric Opera of Chicago szintén több híres magyar művészek adott lehetőséget tehetsége bemutatására. Solti György, Fischer Ádám és Győriványi Ráth György karmesterek mellett Marton Éva és Rost Andrea szopránok és Földi András bariton lépett az igényes chicagói közönség elé a sokak által az amerikai La Scalának nevezett társulatnál. Most egy új fiatal magyar tehetség, Vizin Viktória mezzoszoprán bemutatása következik, aki márciusban öt alkalommal énekelte a címszerepet Georges Bizet Carmen című operájában.

Vizin Viktóriáról tavaly októberben írtam rövid ismertetést, amikor Rost Andreával együtt léptek színpadra az őszi Carmen-sorozat első jelmezes próbáján. Már akkor felfigyeltem a fiatal művésznő kiváló színészi alakítására, a hangját illetően pedig Rost Andrea jegyezte meg: „Figyeljetek Vikire, mert különleges tehetség!” Most, a március 9-én lezajlott premier után csak azt tudom mondani, Vizin Viktória beigazolta a Lyric vezetősége által megelőlegezett bizalmat. Az előadás végén kirobbant ünneplés a társulat minden tagjának, de elsősorban a címszerepet éneklő Vizin Viktóriának szólt. Hosszú-hosszú percekig zúgott a szűnni nem akaró tapsorkán, amint a közönség felállva ünnepelte a művészeket. Másnap reggel az angol nyelvű napilap - Chicago Tribune – kritikusa, John von Rhein tette fel a kérdést: „Why haven’t we heard of this promisig singer before?” – „Miért nem hallhattuk ezidáig ezt a sokat ígérő énekest?” A másik napilapban – The Chicago Sun - Times – Laura Emerick egyenesen azt kéri, reméli, hogy a Lyric vezetői hamarosan visszahívják a közeli Aurorában élő énekest. Vizin Viktória 2001-ben érkezett az USA-ba; 2004 óta él férjével és két kis gyermekükkel Chicago nyugati peremvárosában, Aurorában.

Mindkét kritikus hosszasan elemezte a fiatal mezzoszoprán chicagói bemutatkozását, és megérdemelt felsőfokú jelzőkkel illették Vizin Viktória énekesi teljesítményét és színészi alakítását. Összehasonlítást tettek az őszi és a tavaszi Carmen, Denyce Graves és Vizin Viktória között, és mindketten az utóbbit találták jobbnak, meggyőzőbbnek. Jómagam nem szeretem a művészeket összehasonlítani: két ember két külön felfogásban áll a szerep formálásához, de itt én is egyetértek a kollégákkal: ebben a szezonban, Chicagóban Vizin Viktória a Carmen!

Abban a pillanatban, amikor az első felvonásban, a Habanerát énekelve berobbant a színre, magas királynői alkata és vonzó egyénisége egyszeriben beragyogta és dominálta a színpadot. Az ember képtelen levenni róla a szemét, van is mit nézni rajta. Fiatal, csinos, érzéki és szexi, aki szemérmetlenül és nem eredménytelenül flörtöl bakával, káplárral és tiszttel egyaránt. Színészi játéka, előadásmódja teli fiatalos hévvel és energiával. Hangja, amely egyaránt jól szól mélységben és magasságban, valamint hangszínezete az, amivel ideálissá tudta formálni Carmen szerepét. Lillas Pastia kocsmájában előadott fergeteges táncszáma, majd Don Josét fejét elcsavaró és szívét meghódító kasztanyettás táncverziója magas mércét állít az utána következő Carmenek számára. Nehéz lesz duplikálni, talán még önmagának is, hiszen a legjobb korban kapta ezt a lehetőséget, amikor hangja fiatalos, de egyben már éretté vált a szerepre.

A Lyric Carmen-produkcióját az utóbbi öt év alatt háromszor láttam, kétszer Denyce Gravessel a címszerepben és most Vizin Viktóriával. Minden alkalommal más és más tenor és szoprán énekelte Don José és Micaela szerepét. A vesztébe rohanó káplárt ezúttal a kiváló olasz énekes, Vicenzo La Scola alakította, aki 1999 óta negyedszer lépett fel sikerrel a Lyric színpadán. Az első felvonásban Micaelával előadott duett, majd a második felvonásban az érzelgős Virágária előre vetítette egy felejthetetlen előadás élményét. Mindezen túl alkatra és hangszínre remekül illettek egymáshoz Vizin Viktóriával. A darab végén, a negyedik felvonás drámai jelenetei alatt szinte izzott a levegő kettőjük között. José, aki becsületét és emberségét áldozta fel szerelméért, elkeseredve könyörög a lánynak, hogy jöjjön vissza hozzá, de csak hideg elutasításba részesül. A megbántott féltékeny férfi végül a cigánylányba döfi a kést.

Micaela szerepében ősszel Rost Andreát láttuk, akit tavasszal a neves amerikai szoprán, Patricia Racette váltott. Rost Andrea alakban, hangban és színészi alakításban közelebb állt a csinos, szende parasztlány szerepéhez, mint az erőteljesebben éneklő Racette. A hős torreádor, Escamillo szerepét ősszel az olasz Ildebrando D’Arcangelo, míg tavasszal az amerikai bariton, Mark S. Doss alakította. 2000 tavaszán vele láttuk a Carment, azóta hangja és színészi játéka sokat fejlődött, a baritonokat gyilkoló híres Torreádordalt kiváló formában énekelte. A zenekar ezúttal egy árnyalattal pergőbb tempóban dolgozott a zeneigazgató-karnagy, Sir Adrew Davis pálcája alatt. A rendezőt, John Copley-t és munkatársait dicséri, hogy az előadás nemcsak zeneileg, de esztétikailag is nagyszerű élményt nyújtott.

Végére hagytam azt a sajnálatos hírt, hogy Erkel Ferenc Bánk bán című operája, amelyet mi, magyarok nemzeti operánkként tisztelünk, idén sem kerül bemutatásra az Egyesült Államok fővárosában. Idén január 7-én örömmel adtam hírt Simonyi András nagykövet információjáról, aki még az elmúlt év végén közölte: immár véglegessé vált, hogy nemzeti operánk az 1956-os szabadságharc 50. évfordulóján színre kerül Washingtonban a világhírű tenor, Placido Domingo által vezetett Washigton National Operában. Az egyedülálló zenei esemény a magyar kormány támogatásával a Washington National Opera és Magyar Állami Operaház közös produkciója lesz, először és egyetlen alkalommal Amerikában. A legújabb hír szerint a Bánk bán előadására ezúttal sem sikerült megoldást találni. Miután hivatalos kommünikét nem kaptunk, így ez alkalommal csakúgy, mint 1999-ben a szubvenció hiányában kell keresni a kudarc okát. Ugyanis Amerikában a pénz mindent megold.

(Chicagói Krónika, 2006/12)