Zenés színház

Vörös szikla: Nekünk ez a kínai

2012.07.17. 07:49
Ajánlom
Amikor a Pekingi Nemzeti Nagyszínház Vörös szikla című vendégprodukciójára elindultam, az járt a fejemben, hogy amit látni fogok, mennyiben lesz majd hasonlatos azokhoz az ételekhez, melyeket a helyi kínai kifőzdékben kapni - az eseménynek helyt adó Operaház közelében is van egy pár -, és mennyit mertek meghagyni a tradicionális kínai operából. KRITIKA

Chicagóban egy gengszter az éjszaka közepén berontott egy éppen zárni készülő kínai étterembe, és éhségének azonnali csillapítását követelte. A riadt vendéglős hiába kötötte az ebet a karóhoz, mondván: rendes ember maradékkal nem él, a gengszter fegyvert rántott. Azonnal hozz elém valamit, mondta, és a kínai se volt rest azonnal mindent, amit hátul talált egy tálba önteni. Vagyis nem választotta le a fant a cajtól, a kísérőételt, a rizst a főtelektől, és mindezt az egészet leöntötte egy kis szafttal. Az elégedett vendég a lakoma végén felállt és azt mondta, holnap, ha jövök, megint legyen ilyen. Így ért véget ott az autentikus kínai konyha virágkora: amit ma a kínai kifőzdékben kapunk, javarészt e gengszternek köszönhető.

Van vagy tizenöt éve annak, hogy Párizsban láttam egy valódi kínai operát, az Isten veled ágyasom volt az, s mint filmcím lehet sokaknak ismerős. Bár valamennyire jártas voltam a kínai irodalomban és kultúrában, csak néztem, mint Jenő a moziban, egy vak hangot nem értettem abból, amit a színpadon beszéltek - igaz kínai barátunk megnyugtatott, hogy ő se sokat -, a látvánnyal pedig végképp nem tudtam mit kezdeni. De az előadás mégis annyira magával ragadott, hogy szájtátva néztem, már-már hitetlenkedve, és mindvégig úgy éreztem, egy csoda részese vagyok: ami a színpadon történik, az nem a színpadon történik, hanem afölött pár centivel. Ennek a július eleji operaházi vendégjátéknak azonban nem sok köze volt ahhoz az akkor látott előadáshoz. Mivel ezt az élményt még így is, hogy a mi ízlésünkhöz igazították, nehéz leírni, ezért a látvány, a hallottak leírásához a különbségekből indulok ki.

A csingcsü messze nem opera, és csak annyiban pekingi, hogy e színjáték ezen formájának központja valóban Pekingben volt, miután 1790-ben Csienlung császár, déli országlátogató körútján meglátta és megkedvelte az Anhui tartománybeli operatársulatot, és nyolcvanadik születésnapjára, az ünnepségekre, Pekingbe hívta azt. E látogatás megtermékenyítő hatással volt Peking kultúrájára is. A színjátszást egyébként annyira nem tekintették Kínában művészeti formának, hogy a színészek gyermekei ugyanúgy kizárattak a mandarin vizsgákból - mely az előmenetel alapfeltétele volt -, mint a mészárosok, prostituáltak és rendőrök gyermekei. A társulatok igen sikeresek voltak, de a színház a 19. századig alig volt több népszórakozatási formánál. Ennek ékes bizonyítéka, hogy korai formájában helyet kaptak benne a lángnyelők és a bűvészek is.

A kínai színészek négy tárgyban kell hogy jeleskedjenek - az iskolákban reggel ötkor ébrednek a hallgatók, akik 7-8 éves korukban kerülnek a színészképzőbe, és az őket eltartó tanáruknak letörlesztik adósságukat, amikor híres színészek lettek - ebből az egyik az akrobatika. A Vörös szikla leglátványosabb része egyébként a csatának álcázott kínai cirkuszparádé volt. Szaltózókkal, kung-fu (vagyis harcművészeti) bemutatóval.

A klasszikus kínai operában a féltucatnyi zenész fenn ül a színpadon, onnan kíséri a színészeket, akik elég szabadon választhatják meg a megszólalás hangnemét, ezért a kéthúros lantszerű hangszeren - jinghu - őket kísérő zenész menet közben is hangolásra kényszerül. Mint ebből is kitetszik, egy eredeti előadásban a zene szabadon alakulhatott, tulajdonképpen érzelmeket fejezett ki a három-öt ütős, és csak a hatféle tempó volt meghatározott. Az Operaházban látott előadáson a zenészek a zenekari árokban ültek, és amit játszottak, pentaton hegemónia ide vagy oda, az inkább hasonlított a wuxiák zenjére, mint a tradicionális zenére. A zenék tehát nem előadás közben alakultak, azoknak szerzője is volt, Csu Szaoju.

A Vörös sziklát színpadra állító Csang Jigang vezérezredes - az operához először nyúló neves rendező a pekingi olimpia nyitóünnepségeinek rendezésben is részt vett, a Kínai Néphadsereg művész-tisztje - rendezésének volt háttere, volt díszlete. Igaz, nagyon sok eleme e díszletnek csak jelzésszerű lehetett, de hol van ez ahhoz képest, amit Párizsban láttam: a négyzet alakú színpadon nem volt más csak egy ágy és egy szék, de ezekből lehetett hegy és szikla is, és lehetett belőlük zöld mező.

Az emészthetővé tett előadásban ebből következően bejöhettek ajtókon, felmehettek lépcsőkön. Azon a régi előadáson, sosem feledem, még egy ajtócsukást is óvatos pantomimmal játszottak el, arról nem is beszélve, hogy egyetlen szereplő sem érhetett hozzá egyszerűen egy tárgyhoz, előbb azt felülről lefelé nézve, megvizsgálta, csak azt követően ragadta meg. Az Operaházban a szereplők jöttek mentek, holott a ki- és bejöveteleknek nagyon pontosan megszabott koreográfiája van: csak keletről lehet bejönni, és csak nyugatra lehet egy szereplőnek távozni. Egy tradicionális előadásban nem láttunk volna ezernyi nyílvesszőt, és nem láttunk volna hajókat, felsorakozó sereget, ahogy vihart sem.

Az opera a Szan-kuo cse jen ji-n alapszik, vagyis a Három királyság történetén  - szankuo ebből annyit tesz: három királyság, és a III. századi császárság, Han, Vej, Hu történetét ígéri megjelenített formában (jen). Ez nem egy történeti munka, nem a folyamatokat beszéli el, hanem az egyes szereplők kalandjait. A történelmi kalandfüzér a Han-kor végén kezdődik, a császári ház bukását előkészítő villongások idején. Első mondata Kínában ma is szállóige: „Az a világ sora, hogy hosszú viszály után egyezségre kell jutnia mindenkinek az ég alatt, de ha már régóta tart az egyetértés, akkor a meghasonlás is okvetlenül elkövetkezik.".

Azon szerencsések, akik látták John Woo Vörös szikláját emlékezhetnek, hogy a dramatikus változat első két harmadában nem megy előre a történet, csak az egyezkedő feleket látjuk, a szervezkedő tábornokokat, azok asszonyait, és csak az utolsó fél órában láthatjuk magát a csatát, melyben legyőzetik - az egyébként költőként sokra becsült, felfuvalkodott - Cao Cao.

A pekingi opera már csak azért érthető sem könnyen meg számunkra, mert nem imitál, nem utánoz sem valóságot, sem eseményeket, a jelképrendszere egy az operában kevéssé jártas számára nem megfejthető. Az Operaház előadásában láthattunk seregegeket, míg a tradicionális előadásban a hadvezető hátára tűzött négy zászló jelzi, hogy a csata megindult. A most látott előadásban tartották magukat a jelmeztervezők a tradicionális színekhez, a Császár sárga ruhában jelent meg, vörös színben a hadvezetők tündököltek, fehérben a fiatalok. Minden ruha szigorúan selyemből szabott, hiszen csak a selyem mozog elég lágyan tánc közben. De messze nem volt olyan jelentős a kézelő: hiszen kevesek érthették csak egyes gesztusok jelentését - pedig olykor csak gesztusoknak kellett volna jelezni a viszonyokat, a szereplők belső feldúltságát. A ráérős áriákban, mikor a szereplők csak elbeszélnek, más levegővétel technikát használnak az énekesek, mint akkor, amikor sürgeti őket az idő. Ezt elég jól lehetett érzékelni ezen az előadáson is, de kellő felvilágosítás híján erre nem hiszem, hogy sokan felfigyeltek. Annál feltűnőbb lehetett, hogy a női szerepet éneklő másképpen, falzetthez hasonló képzési technikával énekelt. (A huszadik század elejéig a női szerepeket is csak férfiak énekelték.) Sok mindenben mutat egyébként hasonlóságot a kínai színház a shakespeare-ivel: például abban is, hogy a legszabadabban a bolond vagy bohóc karakter mozoghatott, nyilvánulhatott meg. A Shakespeare-fóliókban is olvashatni olyat, hogy itt bejön a bolondot játszót, és majd mond valamit. A kínai operában a komikus figura - egyébként tényleg viccesek voltak megszólalásai - a beszédhangját is használhatja, improvizálhat.

De annak ellenére, hogy nem csekély mértékben tért el ez az Operában látható előadás egy valódi pekingi operától - amiben például fekete zászlók jelzik a vihart, pantomim a lépcsőjárást, és egy jobbra elkezdett nagy kör azt, ha a szereplő hosszú utat tett meg - mégis visszaadott valamit ez a kissé kommersz változat is a kínai színházművészet nagyszerűségéből.

Az informatív és fontos bevezetőt az Operaházban Rudolf Péter mondta el. Sajnálatosan rosszul, olykor kifejezetten bántóan imitálva a kínai szavakat - nem is csak azt volt a baj, hogy úgy éreztem, kicsit gúnyt űz a nyelvből, hanem az, hogy az egyes kínai szavakat összevissza, vagyis hol felszíni, hol burkolt kiejtéssel mondta el, ennek következtében az előttem ülő kínaiak csak kapkodták a fejüket, hiszen más kiejtéssel egy szó akár az eredeti jelentéstől teljesen eltérő jelentéssel is rendelkezhet. Mindenesetre a bécsi bemutatkozáson, a Burgtheaterben, a bevezetőt mondó színész biztos pontosabban használta fogalmakat, hiszen a nagy Gert Voss Sanghajban született.

Amikor a Vörös szikla című produkcióra elindultam, az járt a fejemben, hogy amit látni fogok, mennyiben lesz majd hasonlatos azokhoz az ételekhez, melyeket a helyi kínai kifőzdékben kapni - az eseménynek helyt adó Operaház közelében is van egy pár -, mennyit mertek meghagyni a tradicionális kínai operából. A végeredmény egy fogyasztható, élvezetes előadás, az azonban úgy viszonyul a tradicionális kantoni konyha remekeihez, mint egy, a Jangce vendéglőben kapható édes savanyú mártásos marha.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.