A legjobb operafelvétel kategóriájában Grammy-díjra jelölték Bartók A kékszakállú herceg vára című operájának Vörös Szilvia közreműködésével készült lemezét. A címszerepben Mika Kares finn basszbariton hallható, a karmester a világhírű Susanna Mälkki, közreműködik a Helsinki Filharmonikus Zenekar. Vörös Szilviát
a lemezről megjelent kritikák „elsőrangú előadónak” nevezték, és kiemelték magával ragadó hangszínét.
A nagyszerű hírt és a két évvel ezelőtti felvétel emlékeit az énekesnő facebook bejegyzésében osztotta meg:
Vörös Szilvia Junior Prima díjas mezzoszoprán, 2013-ban végzett a Zeneakadémián. 2014-ben megnyerte az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíját, 2018 óta pedig a Bécsi Állami Opera társulati tagja. Fellépett a Traviata, a Poppea megkoronázása és a Nabucco mezzoszoprán szerepeiben.
Többször énekelt a Salzburgi Ünnepi Játékokon Anna Netrebko partnereként,
illetve a milánói Scala újranyitás utáni, fiatal tehetségek közreműködésével rendezett gálaműsorán is fellépett.
A kategóriában versenyez még a Metropolitan Opera két felvétele (Philip Glass Akhnaten és Poulenc A kármeliták dialógusai című operáiból), Janáček A ravasz rókácska című operája a Londoni Szimfonikus Zenekar és Simon Rattle produkciójában, valamint a Philadelphiai Opera felvétele David T. Little Soldier Songs című darabjából.
Fejléckép: Vörös Szilvia (fotó: Raffay Zsófia)