Zenés színház

Wagner-mozi

2013.04.27. 18:55
Ajánlom
A német operarajongóknak a jubileumi évben is csak kis hányada jut el Bayreuthba, mégis láthatják az ünnepi játékok július 25-i nyitóelőadását. A CinemaxX hálózat bejelentette: tizennégy német város multiplexében közvetítik A bolygó hollandit.

Bár az operaelődás élménye egyre kevésbé ritka a mozikban - már csak a széles körben elterjedt MET-közvetítések miatt sem -, a Festspielhaus kizárólagosságra törő, a művészi élmény befogadását aprólékos koreográfia segítségével irányító szokásrendje sokáig őrizte a bayreuthi produkciók bizonyos fokig zártkörű jellegét. Pedig Wagner elképzelései az ideális operaház belső terének a társasági csevegés profán veszedelemeit kivédeni igyekvő berendezéséről, a figyelmet kizárólag a színpadra irányító szerkezetéről voltaképpen nagyon is hasonlítanak a filmvászon hatalmának alárendelt vetítőtermek beosztására.

Akárhogy is, a mozgókép kezdi meghódítani a Wagner-szentélyt: már tavaly is játszottak bayreuthi előadásokat a mozikban. Mint a fesztivál társintendánsa, Katharina Wagner kifejtette, céljuk az, hogy minél szélesebb közönségréteg találkozzon operaelőadásaikkal. Ezen a nyáron a Philipp Gloger rendezésében tavaly bemutatott Hollandi-produkciót láthatják majd az érdeklődők Christian Thielemann vezényletével. A címszerepet a dél-koreai származású, Európában élő fiatal bariton, Samuel Youn alakítja, Senta a Budapesten több alkalommal hallott Ricarda Merbeth lesz.

Samuel Youn a tanulmányait Szöulban kezdte, majd Milánóban és Kölnben folytatta. A Bayreuthi Ünnepi Játékokon évek óta énekel, színpadra lépett már a Parsifalban, a a Tannhäuserben és a Lohengrinben is Pierre Boulez, Christian Thielemann, illetve Andris Nelsons vezényletével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Zenés színház ajánló

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.