Zenés színház

Walkürök születésnapja: három legendás Brünnhilde is ma ünnepel

2020.06.18. 12:30
Ajánlom
Mennyi az esélye annak, hogy a világ legnagyszerűbb Wagner-énekesnői közül három is ugyanakkor ünnepelje a születésnapját? Bár nem ugyanabban az évben, de Iréne Theorin, Catherine Foster és Marton Éva is június 18-án született, megajándékozva az operarajongókat három legendássá vált Brünnhildével.

Három kivételes hang, három emlékezetes Brünnhilde – és egy különleges születésnap. Talán nem véletlen, hogy Iréne Theorin (1963), Catherine Foster (1975) és Marton Éva (1943) éppen június 18-án látta meg a napvilágot.

A walkür - Iréne Theorin és Christopher Ventris

A walkür - Iréne Theorin és Christopher Ventris (Fotó/Forrás: Réthey-Prikkel Tamás)

Iréne Theorin

napjaink egyik legjelentősebb drámai szopránja, aki Wagner operáiban minden alkalommal lenyűgözi a közönséget. A koppenhágai Zeneakadémián és Királyi Operaiskolában folytatta énektanulmányait. 2005 decemberében és 2006 tavaszán mindhárom Brünnhilde-szerepet elénekelte a koppenhágai Ringben, 2008-ban debütált Bayreuthban, 2009-ben pedig az Egyesült Államokban, Washingtonban és a Metropolitanben a Trisztán és Izolda női főszerepében mutatkozott be. A Budapesti Wagner-napok nézői számos alkalommal találkozhattak már vele a Müpában, ahol 2017-ben magával ragadó módon triplázott, és A nibelung gyűrűjének három operájában is – A walkürben, a Siegfriedben és Az istenek alkonyában – színpadra lépett Brünnhildeként.

CatherineFoster-121647.jpeg

Catherine Foster (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

Catherine Foster

hasonlóan megkerülhetetlen alakja a mai operaéletnek, akinek kiváló Brünnhildéjét legutóbb tavaly láthattuk-hallhattuk a Wagner-napokon, de a Bayreuthi Ünnepi Játékok közönségét is számos alkalommal elvarázsolta. Az énekesnő 1993-ban kezdett énekelni Pamela Cooknál. 2001-ben Weimarba szerződött, majd 2006-ban a drezdai Semperoperben is bemutatkozott. Énekelt Hamburgban, Berlinben, Tokióban, Washingtonban, Budapesten, Amszterdamban és a barcelonai Liceuban. 2018-ban megkapta a Londoni Wagner Társaság Reginald Goodall-díját Richard Wagner műveinek odaadó tolmácsolásáért. Olyan karmesterekkel nyílt alkalma együtt dolgozni, mint Kirill Petrenko, Marek Janowski, Fischer Ádám, Philippe Auguin, Simone Young, Sir Donald Runnicles vagy Daniel Barenboim.

Marton Éva

Marton Éva

Végül, de nem utolsósorban a mai magyar ünnepeltünk

a csodálatos Marton Éva.

A Kossuth-díjas drámai szoprán szinte egyedülállóan széles körű repertoárral rendelkezik: Verdi, Puccini, Richard Strauss és Wagner mellett Giordano és Ponchielli operáiban is otthonosan mozog. Zeneakadémiai tanulmányai után 1968-ban Rimszkij-Korszakov Az aranykakas című operájában Semaha királynőjének szerepében mutatkozott be a Magyar Állami Operaház színpadán, az azt követő évtizedekben pedig a világ legjelentősebb színpadain fordult meg a Bajor Állami Operától a Metropolitan Operán át a Bayreuthi Ünnepi Játékokig. Egyik legemlékezetesebb alakítása Brünnhilde szerepe.

Már-már sorsszerű, hogy éppen ma, június 18-án kezdődik a mérföldkőnek számító online Budapesti Wagner-napok:

a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából. A nézők a Müpa Home közvetítései jóvoltából a Budapesti Wagner-napok eredetileg tervezett időpontjaiban, június 18-án, 19-én, 20-án és 21-én otthon, a képernyők előtt élvezhetik A Nibelung gyűrűje négy részét – köztük a 2015-ös Az istenek alkonyát Iréne Theorin közreműködésével –, majd további három estén, 24-én, 26-án és 27-én három másik művet: A nürnbergi mesterdalnokokat, A bolygó hollandit és a Tannhäusert.

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

Kapcsolódó

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.

A Müpa Home online közvetítései a Müpa hivatalos Facebook oldalán, YouTube csatornáján és a Müpa Home oldalán érhetők el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Zenés színház interjú

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Zenés színház ajánló

Sztárénekeseket hoz Budapestre a húszéves Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.