Zenés színház

War Sum Up: A háború illúziója

2012.10.14. 07:22
Ajánlom
Nem kifejezetten békés témát boncolgat, de első opera- és vizuális-színházi élményként talán bejöhet a Hotel Pro Forma és a Lett Nemzeti Opera War Sum Up című előadása. KRITIKA

Mozgásban és dramaturgiában a japán nó színházzal, a vizualitást tekintve a mangával, a vetítéssel és a fények játékával operál a japán nyelvű dán-lett koprodukció, amelynek zenéjét brit komponista jegyzi és brit szimfonikus popzenekar játssza. A végeredmény az ajánló szerint: "Háború. Hadvezérrel, zsoldossal és szenvedő hátországgal. A manga képregények találkozása a nó színházzal a dán terepasztalon. Öldöklés és civil dráma. Keleti hagyomány, nyugati kultúra, 21. századi teatralitás. Istenek, démonok és persze emberek. Ez a Hotel Pro Forma és a háború természetrajza." Mindezt a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon a budapesti - összetételét tekintve viszont nemzetközi - közönség is megtapasztalhatta.

A háttéranyag szerint a nó mesterek szövegei inspirálták a dalszövegeket, a történet szerkesztése pedig a tradicionális japán műfajnak megfelelően narratív elbeszélésekre épül, és a kezdetét tekintve a 14. századra datálódó nó mozgáskultúrája is komoly hatással volt a koreográfiára. Ha egy ortodox nó előadást látnánk, nyilván nem lenne kulcsunk az összes zár felnyitásához, azaz a darab teljes megértéséhez, ebben az esetben azonban elég az érzeteinkre hagyatkoznunk. Mint ahogyan mangaszakértőnek sem kell lenni a Hikaru Hayashi készítette illusztrációk dekódolásához: a perspektíva miatt torzónak tűnő térdelő ember, a szemek, az anatómiai pontosságú testrészekből transzformerek alkotórészévé váló lábak magától értetődő olvasatot adnak. Túl sokat viszont nem tesznek hozzá a vizuális élményhez, azt pedig, hogy mangaoperává tennék a produkciót, elég erős kifejezésnek érzem.

Három történetet ismerünk meg. A nyugati vidékről való sebesült Katonáét (a vetített fordításban Katona, a színlapon Zsoldos: Aigars Reinis), akiben a háború után is tovább él minden, amit a harctéren elszenvedett, és ez a poszttraumás stressz-szindróma nem hagyja, hogy a civil életbe visszailleszkedjen. A Szamurájét (a vetített fordításban Szamuráj, a színlapon Harcos: Gundars Dzilums), aki harc közben halt meg, ám élők és holtak világa közt bolyong, keresi nyugalmát, az élet értelmét. A Kémét (Liga Paegle), aki nő, és munkájában amellett, hogy használnia és kihasználnia kell női mivoltát, kénytelen a férfias harcművészetet is elsajátítani. A szálak fő mozgatója a Játékmester (Ieva Ezeriete), aki a színpad előterében sárga kosztümben természetes - azaz nem absztrakttá tett - mozgásokat végez: jön, megy, pakolja a székeket, a szétdőlt bútorokat, kötöget; ő narrálja az említett három, egymáshoz nem kapcsolódó karakter sorsát, bemutatja őket, és kommentárjaival próbálja a nézőben folyamatosan életben tartani az együttérzést, a háború szörnyűségei ellen érzett indulatot.

A többiek, a három megnevezett karakteren kívül még nyolcan egy függöny mögött állnak egy kétszintes emelvényen. Mindannyian mattfehérben, egészen világos szürkében vannak, fejükön kis kupakszerű sapka. A ruhák futurisztikusak: formájukat tekintve geometrikusak, a kötött darabok sodronyingre, a steppelt nadrágok és felsők pedig a páncélra asszociáltatnak mindamellett, hogy az anyagok látható vastagsága miatt a farkasordító hidegek nagy téli hadjáratait is megidézik. (Henrik Vibskov munkái akár egy koncept-divatbemutatóra is alkalmasak lennének.) Ahogyan rájuk vetül az első fénypászma, egészen pontosan egy csík, majd sok, egymáshoz közeli vonal úszik át jobbról balra, az addig 2D-snek tűnő formák hirtelen megtestesülnek. Hiába azonban minden fény-árnyék játék, festés és technikai truváj (fény: Jesper Kongshaug, vizuális design és technika: Kasper Stouenborg, Sine Kristiansen), megéledni nem tudnak. Ha ehhez hozzávesszük azokat a vetítéseket, amelyeket mindhárom nevesített karakter esetében láttunk, nevezetesen a háborúból hazatérő katonáknál tapasztalható pszichés problémák listáját, a harcos szó szinonimáit az ellenállótól a szabotőrig, továbbá a kémkedés kisszótárát, akkor a "fölösleges didaxis" kifejezés sem áll messze attól, amit láttunk.

A színpadon levők, a Lett Rádió Énekkarának tagjai fegyelmezetten és pontosan, hallható-látható hang- és testtudattal működtek, és legyen ez bármennyire banális, de igen jól szóltak; s a hangosítás kapcsán a zenekar, a The Irrepressibles esetében sem merülhet fel kifogás. Az opera zenéje összességében kellemes, vannak benne fülbemászó dallamok, de túl könnyed és erőtlen: a háborús tematikát sem nem illusztrálja, sem nem ellenpontozza.

A War Sum Up alkotói dánok (koncepció: Willie Flindt, Kirsten Dehlholm). Az ország nem háborús övezet, hadseregük azonban részt vett a boszniai intervencióban, az afganisztáni hadműveletekben, Irak megszállásában, a líbiai harcokban, ilyeténképp mint nép, mégis rendelkeznek zsigeri és személyes élményekkel. Kár, hogy túl távolról tekintenek rájuk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A végzet asszonya élete végéig díva maradt

A magyar femme fatale emigráns éveiben ritkán mutatkozott, nem járt társaságba - saját, régi filmjei viszont hipnotikus erővel hatottak rá.
Plusz

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.
Klasszikus

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.
Klasszikus

Hegedűn játszott az agyműtétje közben, a sebész elveszett Mahlernél

Egy 53 éves brit muzsikus agyműtéten esett át. A hangszerét is vinnie kellett az operációra, hogy az orvosok ellenőrizni tudják, ne sérüljenek az agy más részei a beavatkozás közben.
Klasszikus

Egész nap Mozart zenéje szól a tavasz első napján

Egy nap, tíz koncert a Concerto Budapesttel! Március 1. vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart zenéje tölti meg a Zeneakadémia koncerttermeit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Zenés színház ajánló

Mozart zenéje kíséri az apokalipszist a k2 Színház új előadásán

A k2 Színház új, abszurd és melankolikus bemutatója Mozart Dies irae-szekvenciájából indul ki, hogy a Requiem hangjain keresztül rákérdezzen, miért akarja megúszni az európai ember újra és újra a poklok poklát.
Zenés színház árvíz

Még egy árvíz, és nem menekül meg a velencei La Fenice operaház

Túlélte az árvizet Velence operaháza, de szakértők arra figyelmeztetnek, jelen állapotában az épület nem állna ellen még egy áradásnak.
Zenés színház ajánló

Az operavilág Angelina Jolie-ja az Erkel Színház színpadán

Először lép fel Magyarországon a világhírű grúz szoprán 2020. február 22-én, az Opera ünnepi műsorának sztárvendégeként. Az est programjában, amely több műrészlettel is utal az intézmény aktuális Keresztény Évadának tematikájára, az Opera együttesei és szólistái is közreműködnek.
Zenés színház gyász

Elhunyt Franco Bordoni olasz operaénekes

A nemzetközi hírű baritonénekest 88 éves korában, február 13-án érte a halál.