Zenés színház

Webber 60

2008.11.08. 00:00
Ajánlom
Webbert lehet szeretni vagy nem szeretni, viszont szinte biztos, hogy mindenhol ismerik nevét, ahol egyáltalán létezik zenés színjátszás. Budapesti "otthona", a Madách Színház rendez neki születésnapi gálát a Művészetek Palotájában.

Részlet a Macskák című musicalből

A zenész famíliából származó Webber gyerekkorában befogta a fülét, ha a többi gyerek "muzsikált", ő maga viszont már egészen fiatalon komponálni kezdett. Első műveit bátyjával és nagynénjével adta elő saját játékszínházában. Tizenhét évesen írta első fontosabb darabját szerzőtársával, Time Rice-szal The Likes Of Us címmel, azonban ez még nem került színre. Ezután popdalokat írt a szerzőpáros, majd a Colet Court fiúiskola kérésére megszületett az első ma is ismert darab, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát. Eredetileg kantáta volt a mű, és számos zenei műfajból és stílusból merített ihletet – majd az újabb és újabb felújítások során terebélyesedett és vált színházszerűbbé.

A íJézus Krisztus Szupersztár aztán meghozta az egyértelmű sikert. A Jézus utolsó napjait témájául vevő, vagyis kissé merész rockopera zenei világa egyértelműen tükrözi a hetvenes évek elejének stílusjegyeit, s ma is kiváló darab. A Wodehouse regényeiből készült következő musical, a Jeeves bukás lett, s csupán 1996-os felújításakor, komoly átdolgozást követően nyerte el végleges, sikeresebb formáját. Az utolsó Rice-együttműködés, az Evita azonban megint telibe talált. Az Eva Peron argentin diktátorné életéről szóló darab tíz évig ment a West Enden, főszerepe musical-színésznők álma volt. Ez volt az első Webber-mű, amely Magyarországon is hatalmas színpadi siker lett, hála a Rock Színház 1980-as bemutatójának, illetve Kováts Kriszta, majd Malek Andrea alakításának.


Andrew Lloyd Webber

A Macskákat már szinte a londoni bemutatóval egyidőben mutatta be a Madách Színház, s ezzel gyakorlatilag beköltözött Budapestre a Broadway-típusú musicaljátszás. Haumann Péter, Almási Éva, Tímár Béla, Gyabronka József, Hűvösvölgyi Ildikó, Bencze Ilona – a Madách prózai társulata sokak szerint a londoni énekes színészeket is lepipálta. Nem csoda, hogy Webber ettől kezdve szívesen adta műveit az Erzsébet körúti teátrumnak: bemutatták a Józsefet, Paudits Bélával a címszerepben, majd jött A szerelem arcai, Webber 1989-es kamaramusicalje.

A legnagyobb siker azonban vitathatatlanul az 1986-os Az operaház fantomja, ami levehetetlennek bizonyult Londonban és New Yorkban egyaránt – és a Madáchban is pillanatok alatt legendává vált. A Madáchban mutatkozott be a magyar közönségnek egy kevésbé ismert Webber-darab is, a 2000-es születésű Volt egyszer egy csapat. Közben persze született számos mű, amely nem volt még látható hazai színházban: a vonatokról szóló mese, az 1984-es Starlight Express, a lenyűgöző látvány- és zenei világú Sunset Boulevard, majd a kevésbé sikeres Whistle Down the Wind és a Woman in White – hogy a Requiemet és az énekes, illetve táncos egyfelvonásosból álló Song and Dance-et el ne felejtsük. Van tehát miből meríteni a gálára, melyen a színészekből és popelőadókból álló társulat a leghíresebb Webber-dalokkal köszönti a hatvanéves szerzőt.

(2008. november 15. és 16. Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 20:00 - "Best of Webber" - 60 éves Andrew Lloyd Webber; km.: Adagio Együttes, Feke Pál, Fonyó Barbara, Gallusz Nikolett, Gáspár László, Krassy Renáta, Ladinek Judit, Magyar Bálint, Mahó Andrea, Nagy Sándor, Polyák Lilla, Posta Victor, Puskás Péter, Rúzsa Magdi, Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Serbán Attila, Szente Vajk, Szulák Andrea, Wégner Judit, Zsédenyi Adrienn és sokan mások; rend.: Szirtes Tamás)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Újra az Operaházban látható Anna Netrebko és Yusif Eyvazov

A Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot közkedvelt részletei is elhangoznak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov áriaestjén március 23-án az Operaházban.