Wiedemann Bernadett

Operaénekesként van a közönség szeme előtt, de sok éve tanít is. Miben segíti ez a tevékenység az előadóművészetben?

Ha nem énekes lettem volna, akkor óvónő, mindig is szerettem a fiatalok közelében lenni. Már végzős zeneakadémistaként elkezdtem éneket tanítani, jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen és a Weiner Leó konziban. Ez azt jelenti, hogy a 14 éves korosztálytól tanítok, illetve felnőtteket, kollégákat is, akikkel együtt tanulunk, együtt nézünk át szerepeket. Rendkívül sokat segít ez a munka. Mivel arra buzdítok mindenkit, hogy tanítsa magát énekelni, én is újragondolok énektechnikai kérdéseket. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy én csak egy fül vagyok, aki hallja, hogy mi szép, mi nem szép, mit lehetne másképpen, de választaniuk nekik kell. A külső fülre viszont szükség van, anélkül nem lehet énekelni.

Egész fiatal gyerekeket is tanít. Miért érdemes énekelni tanulni?

Ha bátortalanabb egy gyerek, az éneklés segít neki a jó kiállásban.

Olyan darabokat tanulunk velük, amelyek segítenek nekik felszabadulni, kilépni a hétköznapi kötelességek világából. Ki kell állni, meg kell mutatni, nem szabad izgulni. Persze ezt nehezebb megcsinálni, mint mondani.

A Triptichonban (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

Végül hogy nem lett óvónő, hogyan lett énekes?

Hatéves koromtól zongorázom, kórusban énekeltem, közel volt hozzám a zene. És habár nem ment rosszul a zongorázás, túlságosan örökmozgó típus voltam hozzá. A zongoratanárom azt mondta, hogy nem feltétlenül való nekem, ha naponta 6 órát kell gyakorolni egy komolyabb darabot. Viszont népdalversenyeket nyertem, mindig énekeltem, úgyhogy a Győri Konziba és a csornai óvónőképzőbe is jelentkeztem. Végül az döntött, hogy Győrött három hónappal korábban volt a felvételi vizsga, így öt szép évet töltöttem ott.

De még nem operaénekesnek készültem, sőt, amikor felvettek a Zeneakadémiára, akkor is tanítani akartam. Az egyetemen Bende Zsolt osztályába kerültem, így elmentem az Operába megnézni őt.

Ekkor váltam a műfaj rabjává, és miután elvégeztem az opera szakot, leszerződtetett az Operaház. Így kerültem ide: sodortak magukkal az események.

A Székely fonóban (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

Régóta énekli Ulricát Az álarcosbálban.

Még első éves operaszakos voltam, amikor elénekeltem ezt az áriát egy kurzuson (a Re dell'abisso, affrettati-t az első felvonásból – a szerk.). Rózsa Vera megdicsért, azt mondta, fantasztikus, de ezt a nehéz szerepet tíz évig ne énekeljem még. De mit ad Isten, a következő évben a Győri Nemzeti Színház felkért, így énekeltem, még végzős zeneakadémistaként Ulricát, ha jól emlékszem, magyarul. Ez az, amit a legtöbbször énekeltem.

Mit szeret ebben a szerepben?

Nagyon sok rendezésben játszottam már, volt, amikor feketére mázolva, volt, ahol nem, de a lényeg nem változott: egy jósnőről van szó. Nem elég szépen énekelni, játszani kell. Egy összetett figurát kell megjeleníteni a színpadon, egy nagy hangterjedelmet igénylő énekszólammal. Nem tudjuk, hogy Ulrica tényleg látja-e a jövőt, vagy egy sarlatán, de az, amit jósol a gróf, Riccardo haláláról, beteljesedik.

Hogy érzi magát ezekben a kisebb szerepekben? Hiszen egykor a főszerepeket énekelte.

Huszonnyolc éve vagyok színpadon, minden fontos főszerepet elénekeltem a Carmen kivételével, és hálás vagyok, hogy lehetőségem van a pályán maradni.

Mi, mezzoszopránok vagyunk a szolgálók, a boszorkányok, a jósnők, és imádom ezeket a szerepeket.

Egy operában éppolyan fontosak. Ha a hírnök énekel egy hatalmas gikszert A trubadúrban, akkor azzal elrontja a következő duettet is. Ha nem, akkor vele együtt kiváló az előadás.

A Jancsi és Juliskában (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

A fia, Pataki Bence szintén operaénekes. Hogyan választotta ezt a szakmát?

Sohasem akart ez lenni, még véletlenül sem, de hatéves kora óta énekesek jönnek mennek a házban. Aztán negyedik gimis volt, amikor alapított egy zenekart, ahol ő volt a gitáros és az énekes. Akkor mondta, hogy szívesen tanulna énekelni. Két évet tanult a Szent István Gimnáziumban, aztán a szegedi egyetemen szerzett diplomát. Sok darabban szerepelt Szegeden kis- és középszerepekben, és rengeteg színpadi rutint szerzett. Hál'istennek örökölte a játékos vénát, A sevillai borbélyban nyújtott alakításáról sokan elismerően nyilatkoztak.

Most basszbariton hangja van, tehát nem az a szlávos mély basszus hang, hanem a Polgár László-típusú. Ő egyébként hallotta Bencét énekelni, meg is ígérte, hogy felveszi magához Zürichbe, de egy év múlva a halála sajnos közbeszólt.

És így, hogy a fia énekes lett, Ön, az énektanár akcióba lépett?

Nem. A családon belüli tanítás nem egyszerű dolog, nekem nem fog a fiam annyit gyakorolni, mint egy másik tanárnak, és finomkodni sem lehet. Nem szoktunk együtt gyakorolni, viszont órákig képesek vagyunk beszélgetni az éneklésről. Mindig elmeséli, ha felfedezett valami újat, és ez egy olyan plusz a kapcsolatunkban, aminek nagyon örülök, hogy megadatott.