Zenés színház

Wilson, Abramovic és Dafoe a Teatro Realban

2011.04.04. 12:14
Ajánlom
Új horizontok, huszadik századi klasszikusok és egyéb perspektívák – e három fogalom köré épül a madridi operaház 2011/2012-es évada. Az intézmény művészeti igazgatója, Gerard Mortier a spanyol nézők igényeit és elvárásait szem előtt tartva, saját esztétikai kategóriái mentén alakította ki a következő szezon programját.

Ebben megtalálható négy eredeti produkció, amelyek stílusok, műfajok, (színházi) nyelvek közötti határokat hágnak át. A C(h)oeurs Alain Platel rendező projektje, amelyet Verdi- és Wagner-művekre készít. Az összekötő kapocs: mindkét komponista progresszívnek számított korában, és mindkettejüket zenei ikonként és etalonként használta két fasiszta diktátor, Mussolini és Hitler. Az operakórusokra készített José Ortega y Gasset, Elias Canetti, Mario Vargas Llosa és Johnatan Littell írásai inspirálta darab, amelyben a Les Ballets C de la B közreműködik, azonban nem az opera műfajának kritikáját adja, inkább új, ideiglenes, de kizárólag mai konstellációba helyezi az ismert dallamokat és szövegeket. Az előadás koprodukciós partnerei a Théâtre Royal de la Monnaie és a stuttgarti Württembergisches Staatstheater, de turné keretében a Holland Festival, a Wiener Festwochen, a Ludwigsburger Schlossfestspiele, az Edinburgh International Festival és a Maggio Musicale Fiorentino nézői is láthatják.

A Poppea e Nerone rendezője Krzysztof Warlikowski, karmestere Sylvain Cambreling. Philippe Boesmans zeneszerző készíti a Monteverdi-opera (Poppea megkoronázása) új hangszerelését, amelyet az az egyszerű tény tesz lehetővé, hogy az eredeti partitúra nem áll rendelkezésre. Boesmans figyelembe veszi az eddigi változatokat Harnoncourttól Jacobsig, de az előadásban közreműködő Klangforum Wien számára eredetit kíván alkotni. A mű címszerepeit Nadja Michael és Charles Castronovo éneklik.

A performanszművészet nagymamája, egy író-színész, egy énekes-zeneszerző és egy rendező, név szerint Marina Abramovic, Willem Dafoe, Antony és Robert Wilson együttműködéséből jön létre a The Life and Death of Marina Abramovic, amely koprodukció a Machesteri Nemzetközi Színházi Fesztivállal, ahol idén júliusban kerül sor a premierre. A főszerepet természetesen Abramovic játssza, akit narrátorként és útitársként kísér Willem Dafoe. Az előadás a Holland Festival és a Theater Basel programjában is látható majd.

Osvaldo Golijov első operáját, az Ainadamart Peter Sellars viszi színre. A cím jelentése: könnyek szökőkútja, de utal Federico García Lorca 1936-is megölésére is. A darab főszereplője egy színésznő, Margarita Xirgu, aki több mint három évtizeddel később, 1969 áprilisában a montevideói Teatro Solísban felidézi a Mariana Pineda egykori előadását és Lorcával kapcsolatos emlékeit. Az előadás szereplői Alejo Pérez karmester irányításával Jessica Rivera, Kelley O'Connor, Nuria Rial és Jesús Montoya. Az előadás a Santa Fe Festivallal készül.

A huszadik századi klasszikus operák közül műsoron lesz az Elektra (a Klaus Michael Grüber rendezte előadást Szemjon Bicskov vezényli, a címszerepet Christine Goerke és Deborah Polanski alakítják, az előadásban Oresztész nevelőjeként Szemerédy Károly lép fel), a Pelléas és Melisande (Robert Wilson rendezését Sylvain Cambreling és Jean-Francois Verdier vezényli, a címszerepeket Yann Beuron és Camilla Tilling alakítjákI, valamint a Kisvárosi Lady Macbeth (karmester: Hartmut Haenchen, rendező: Martin Kusej).

Az (újra) felfedezésre váró művek csoportjába tartozik a következő évad programjából a Titus kegyelme (karmester: Thomas Hengelbrock és Peter Tilling, rendező: Ursel és Karl-Ernst Herrmann, a címszerepben Yann Beuronnal), az I due Figaro (Saverio Mercadante operáját Riccardo Muti dirigálja és Emilio Sagi rendezi; az opera világpremierje 2011. június 10-én lesz Salzburgban), az egy estén előadott Iolanta és Perséphone (Peter Sellars rendezésében, Teodor Currentzis dirigálásában), valamint a Cyrano de Bergerac (Plácido Domingóval a címszerepben, Pedro Halffter rendezésében).

Mindezek mellett koncertverzióban kerül közönség elé Az álruhás kertészlány, a Don Quixotte és a Rienzi, fellép a Les Ballets de Monte-Carlo, a Mariinszkij Színház Balettegyüttese és a Danza Contemporánea de Cuba, illetve lesznek zenekari koncertek, és folytatódik az intézmény oktatási programja is.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Mindennek a magyar irodalom a közepe” – Valuska László a tízéves Margó Fesztiválról

Több mint 60 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel és irodalmi sétákkal jelentkezik a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 14. és 17. között a Várkert Bazárban. A jubileum alkalmából a fesztivál alapítójával, programigazgatójával beszélgettünk.
Könyv

Egy stadionnyi Paradicsom – Nádasdy Ádám az új Dante-fordításról

Egy közös karácsonyi italozás alkalmával jutott Nádasdy Ádám és Térey János arra a megállapításra, hogy Dante Isteni színjátékának Paradicsom részét újra kéne fordítani. Nem azért, mert Babits szövege ne lenne jó, nagyon is szép, a mai olvasóközönség viszont már nehezebben fogadja be. Az új változat elkészült, Nádasdy Ádám, a mű fordítója pedig a 2021-es Budapesti Őszi Fesztivál keretében ismertette a művet a Márai Sándor Kulturális Központban.
Klasszikus

Cziffra György századik születésnapját ünnepli a zenészvilág

Két különleges koncerttel, kiállítással, külföldi programokkal folytatódik a Cziffra György-emlékév, a zongoraművész századik születésnapján Eötvös Péter erre az alkalomra írt műve is elhangzik
Vizuál

Vaszary, Aba-Novák és Munkácsy remekművei a Virág Judit Galéria őszi aukcióján

Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, Munkácsy Mihály anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Vizuál

A rejtélyes Margaret Watkins - Fotóhónap2021

Tükröződő csónak a vízen, személyes tárgyak a fürdőszobában, festői portrék és ipari tájak, kaleidoszkóp-szerű montázsok – mind-mind eredeti nyomatok Margaret Watkins titokzatos fekete dobozából. A Fotóhónap2021 központi tárlata a méltatlan módon elfeledett életműből válogat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Kultúrák találkozása – A mosoly országa bemutatójára készül az Operettszínház

Október 22-én, 23-án és 24-én mutatják be a Budapesti Operettszínházban Lehár Ferenc egyik legkülönlegesebb színpadi művét, amely ezúttal a Magyarországon először dolgozó Stephen Medcalf rendezésében kerül színre.
Zenés színház interjú

„Szu-Csong országa olyan, mint Vietnám régen” – interjú Ninh Duc Hoang Longgal

A vietnámi származású Ninh Duc Hoang Long néhány évvel ezelőtt a Bánk bán Hazám, hazám című áriájával és a János vitéz legismertebb dalával, Kukorica Jancsi belépőjével vált a közönség kedvencévé, azóta pedig megkerülhetetlen alakja lett a hazai opera- és operettjátszásnak. Rosillon szerepével debütált a Budapesti Operettszínházban, most pedig A mosoly országában Szu-Csong herceget alakítja. A kulturális különbségekről, a nyelvi nehézségekről és a kínai hercegről beszélgettünk.
Zenés színház kritika

Elhasznált életek egy lépcsőfordulóban

Képzelet és valóság határán egyensúlyozó, szürreális világot álmodott a Budapesti Operettszínház színpadára Balázs Zoltán, aki első musicalrendezésében Fellini önéletrajzi ihletésű filmjéhez, a 8 és 1/2-hez, valamint annak zenés színházi változatához nyúlt.
Zenés színház hír

Utoljára állt színpadon Haumann Péter

Szeptember 24-én lépett utoljára színpadra Haumann Péter, aki a Madách Színház 1500. jubileumi Macskák előadásán búcsúzott a nézőktől.
Zenés színház hír

„Engedjék meg, hogy elmenjek szabadon” – Utoljára lépett színpadra Lehoczky Zsuzsa

Szeptember 27-én, egy tiszteletére tartott gálán láthatták a nézők utoljára színpadon Lehoczky Zsuzsát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt.