Zenés színház

Zárkózzon fel 5 perc alatt a Koldusoperából! - 10 tudnivaló

2016.03.02. 16:18
Ajánlom
116 éve, 1900. március 2-án született a német zeneszerző, Kurt Weill, akire egyik legismertebb operája, a Koldusoperán keresztül emlékezünk.

1. A Koldusopera szövegkönyvét Bertolt Brecht írta 1928-ban, de végül a '31-es átdolgozás vált elterjedté.

2. A darab előzménye a John Gay műve alapján készült The Beggar's Opera , amelynek bemutatóját 1728-ban tartották.

3. Brecht és Weill műve egyszerre opera, musical, operett és mindezek paródiája.

4. A Katona József Színház 2001-es, Ascher Tamás rendezte előadása kapcsán Koltai Tamás így írt az Élet és Irodalom ban :

Éjjel háromnegyed tizenegykor a Katona József Színház bemutatójáról jövet látjuk a töpörödött koldusasszonyt a Váci utcai aluljáró lépcsőjének tetején. Fázik, összegörnyed ültében, tálkáját tologatja maga mellett. Ügyet se vet rá senki, pedig szokatlanul nagy a tömeg, megy a műsor az egyetemi épület diszkójában, kihallatszik a bömbölés, hosszú sor áll a bejárat előtt, csoportokba verődött fiatalok a járdán, egy nagyobb társaság arabul beszél, hajladoznak a szélben a levegővel töltött, többméteres narancsszín hurkák. Oldalt keveredünk a híd alatti parkoló felé, kerülgetjük a frissen csorgó húgylét és hányadékot, rendben megtaláljuk a kocsit, csak az egyik dísztárcsát lopták le róla, amíg az előadást néztük.

Máté Gábor és Ónodi Eszter a Koldusoperában

Máté Gábor és Ónodi Eszter a Koldusoperában (Fotó/Forrás: Katona József Színház)

5.A Bárka Színház 2006-os előadását Alföldi Róbert rendezte, aki 2008-ban átvette Bicska Maxi szerepét a Balázs Zoltántól.

6. 2010-ben a Budapesti Operettszínház is műsorra tűzte a darabot, Béres Attila rendezésében. Az előadásban Tigris Brown rendőrfőnök szerepében Szabó P. Szilvesztert láthattuk, aki így nyilatkozott lapunknak a darab kapcsán: „Brechtet játszani nem azt jelenti, hogy sorsokat játszol, emberi drámákat élsz meg, hanem azt, hogy egyfajta példát mutatsz meg, amit a saját civil színészi véleményeddel kommentálsz. Ez a darab aktuális volt a megírásakor, és aktuális bármelyik politikai rendszerben, mert az emberi gyarlóság, az ösztönök rendszerfüggetlenek.”

Dolhai Attila és Szabó P. Szilveszter a Koldusoperában

Dolhai Attila és Szabó P. Szilveszter a Koldusoperában

7. A Koldusopera Pásztor Erzsi és Józan László pályáján is közös pontnak számít. A Fideliónak adott interjúban így beszéltek az előadásról:

Józan László: Novák Eszter rendezte meg az egyetemen az osztályommal, több szerepet is alakítottam benne, Peacock voltam, meg Filch, az egyik bandatag. Szerettem ezt az előadást.

Pásztor Erzsi: Eljátszottam a főiskolán Peacocknét, aztán leszerződtem Debrecenbe, ahol Kocsma Jenny-t alakítottam – öt percig, mert a színésznő, aki Peacockné lett volna, visszamondta a szerepét, így aztán én ugrottam be helyette. Amikor Pécsre szerződtem, ott ugyancsak Peacockné lettem, és azt mondtam, hogy most már csak akkor vállalom el újra, ha a saját lányom lesz Polly. De szerencsére a kislányomnak nem jutott eszébe erre a pályára lépni.

Józan László és Pásztor Erzsi

Józan László és Pásztor Erzsi (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán)

8.) A 2014-ben elhunyt Margitai Ági a Koldusopera minden női főszerepét eljátszotta: kétszer volt Kocsma Jenny, egy alkalommal Polly, másik két rendezésben pedig Peacockné.

9.) A Szputnyik Hajózási Társaság a Vígszínházzal koprodukcióban mutatta be 2015 márciusában a darabot, Bodó Viktor rendezésében. Az előadás a független társulat utolsó előadása, a próbák alatt ugyanis bejelentették megszűnésüket.

Mészáros Máté a Koldusoperában

Mészáros Máté a Koldusoperában (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

10. A Vígszínház előadásában Bicska Maxit Mészáros Máté alakítja, aki a Fideliónak így nyilatkozott : „...szeretek gonoszakat, rossz embereket játszani. Bicska Maxinak amúgy nem kell ellenszenvesnek lennie, de azért kevesebbet mosolygok, gesztikulálok, hogy ne tűnjön jó fejnek. Nem érzem azt, hogy bármiben is meg kellene erőltetnem magam az ő megformálásához.”

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Artisjus-díjat kaptak a kortárs zene nagyjai

A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjazott, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat ismer el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.
Vizuál

Karácsony a FILMIO-n: ingyenesen nézhetünk kortárs és klasszikus magyar filmeket

Január 6-ig 130 kortárs és klasszikus magyar filmet tesz ingyenesen elérhetővé a Nemzeti Filmintézet. Több mint húsz alkotás most először látható díjmentesen, köztük a teljes Hunyadi-sorozat, a Roncsfilm, A Viszkis és a Hugó, a víziló című klasszikus rajzfilm.
Klasszikus

Három nap a magyar hegedűművészet ragyogásában – újra megrendezi a Concerto Budapest A Hegedű Ünnepét

Tizenegy koncert, húsznál is több, hegedűre írott mű kiváló magyar hegedűművészek előadásában – a Concerto Budapest így ünnepli a csodálatos hangszert 2026. január 9. és 11. között az évad legnagyobb tematikus fesztiválján a Zenakadémián és a BMC-ben.
Klasszikus

Balogh Eszter: „Szeretnénk ráhangolódni a karácsony valódi lényegére”

Az ünnep közeledtével a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek december 13-i, Örömet hirdetek nektek! című koncertjén mutatkozik be a Karácsonyi oratórium Máriájaként.
Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A Tosca bemutatójára készülnek Európa egyik legimpozánsabb szabadtéri színpadán

2026 nyarán a 2015-ben nagy sikerrel bemutatott Tosca új rendezését láthatja a nagyközönség a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az előadásokra december 24-ig 15 százalékos kedvezménnyel válthatók jegyek.
Zenés színház interjú

Pete Ádám Dávid: „Minden irányból körbejártam a színpadot, most meg ott állok középen”

A Budapesti Operettszínház énekkari művésze nemrég ismét főszerepben léphetett a közönség elé, Zsupánt alakította A cigánybáró novemberi premierjén. Hogyan lett belőle szólista, és milyen segítséget kapott a felkészülés során – kérdeztük a fiatal baritontól.
Zenés színház ajánló

Musical karácsonyra – az Erkelben debütál az Álomutazó

Az Álomutazó hősei visszatérnek, hogy egy lenyűgöző kalandra hívjanak mindenkit, melyben a varázslat és a szeretet összefonódik, és a legrejtettebb kívánságok is valóra válhatnak. A premier december 19-én lesz az Erkel Színházban, a rendező Juronics Tamás.
Zenés színház interjú

Dancs Annamari: „A Notre Dame-i toronyőr örök mondanivalóval bír”

Szubrett és komika, sikeres dalszerző és koncertező énekes, akit nemrég A Notre Dame-i toronyőr című előadásban, Esmeralda szerepében láthatott a közönség. A sikeres premier után Szicíliában értük utol a Budapesti Operettszínház művészét.
Zenés színház ajánló

„Ha így is lehet, akkor ne mondja senki, hogy az operettnek befellegzett” – búcsúztasd az óévet A Répakirállyal Budaörsön!

Nagy sikerű új előadásával zárja az évet a Budaörsi Latinovits Színház, december 31-én este Offenbach társadalomkritikával és humorral átitatott operettjét, A RÉPAKIRÁLY-t tűzik műsorra.