– Hasonló, rendhagyó produkcióban volt már része?
– Igen, egyszer a Rádiózenekarral, Vásáry Tamás vezényletével a Peer Gyntöt játszottuk hasonló módon, ugyancsak a Zeneakadémián: a Grieg-szvitek tételei között az Ibsen-műből adtunk elő részleteket. Ez az egy ilyen alkalom volt, amiben részt vettem.
– Mi az, ami elárulható Galgóczy Judit rendezői koncepciójáról? Hogyan fognak váltakozni a Prokofjev-tételek és a jelenetek?
– Dramaturgiailag nagyon ügyesen kellett összeválogatni a zenét és a részleteket, hiszen fontos, hogy ami elhangzik zenében, azt ne ismételje meg a szöveg, vagy éppen ha úgy adódik, az egyik erősítse a másikat. Egy ilyen helyzetben ez az alapvető dramaturgiai fölvetés. Itt nem nagyon lehet szcenírozni, igazából még csak félig szcenírozottnak sem mondhatjuk az előadást, hiszen maximum a zenekar előtt, nagyon minimál mozgással próbálunk jeleneteket kiragadni a Shakespeare-műből. Jelmezek sem igazán lesznek, csak olyan szintű stilizálások, amelyek egy-egy figurát jellemeznek. A mű gerincét alkotó jelenetek lettek kiválasztva, a prózai részekkel viszont igazodni kell a zene időtartamához, és talán a legnagyobb kihívás az, hogy időnként a zene közben, a zenére rá is kell majd beszélnünk.
– Mennyire áll közel önhöz Prokofjev zenéje, illetve mit hallgat még szívesen a klasszikus repertoárból?
– Tulajdonképpen mindenevő vagyok, de talán Mahlert hallgatom a legszívesebben, bár úgy érzem, igazából az ember élete egy-egy szakaszának megvan a maga kedvence. Prokofjev éppen nem úgy a szívem csücske, hogy minden nap gondolnék rá, de nagyon izgalmas zene, és ez a szvit is nagyon érdekes, érdemes vele megismerkedni.
– A dajka szerepét már korábban is játszotta. Mire fektet hangsúlyt a megformálás során?
– Igen, kétszer is játszottam: egyszer negyedéves főiskolásként ez volt az egyik diplomaszerepem, majd Kaposvárott játszottam szintén, amikor Börcsök Enikő alakította Júliát. Annak idején, amikor a tanáraimmal, továbbá különböző rendezőkkel volt szerencsém elemezni a darabot, akkor a leghangsúlyosabbnak azt tartottuk, hogy a dajka alig idősebb Júlia anyjánál. Tehát egyforma korú lányaik lennének, csak a dajkának a gyermeke meghalt, és nyilván ezért is tudta átvenni ezt a szerepet Júlia mellett. Egy kicsit arról is szó lehet itt, hogy két különböző társadalmi rétegből származó nő akár fizikailag, akár lelkileg hol tart, hová jut el.
– Fiatal kollégákkal lép színpadra a Zeneakadémia nagytermében. Azelőtt dolgozott-e már velük? Hogyan zajlott a hétfői első próba?
– Nem mindegyikükkel dolgoztam együtt, a két fiatallal, Zsigmond Emőkével és Nagy Norberttel egyáltalán nem, nem is ismertem őket, de nem újdonság számomra fiatalokkal dolgozni, hiszen van szerencsém tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen beszédet, tehát mondhatni naponta találkozom fiatalokkal, az új nemzedékkel. A próbán igyekeztük bejelölni, hogy mely zenei részeknél kell bekapcsolódnunk, próbálgatjuk összerakni, hogy mi lenne a közönség számára is a legjobb és hogyan lehet ezeket a jeleneteket a zenével a legtermékenyebb módon összehozni.
– Esetleg időnként előtör önből a tanár?
– Egy-egy hangsúly kapcsán természetesen fönnakadok, ha épp nem tartom helyénvalónak és sajnos kibújik belőlem a beszédtanár. Megjegyzem, ha szerintem ezt vagy azt nem úgy kellene mondani, de remélem, hogy nem sértem ezzel a fiatalokat.
– Jelenleg filmet forgat. Könnyen el tudta vállalni a Fesztiválakadémia felkérését?
– Igen, egy tévésorozatot forgatok nap mint nap, a Munkaügyek utolsó, hatodik évadát, egészen augusztus 5-ig. Tulajdonképpen azért nem mondtam azonnal nemet, mert Kokas Katit úgyszólván kislány kora óta ismerem, hiszen a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenekarában zenéltek a szülei, és igazából csak utólag jöttem rá, hogy mire vállalkoztam a forgatás mellett. De igyekszem minden erőmmel részt venni a produkcióban.