Zenés színház

Zenés bolondság Szegeden

2013.07.16. 16:50
Ajánlom
A szolnoki színház július 19-én és 20-án színpadra kerülő vígjátéka, az Egy bolond százat csinál igazi kikapcsolódást ígér az egész családnak az újszegedi ligetben.Az előadás főszerepében Járai Máté lesz látható, aki éveken át volt közönségkedvenc Szegeden.

A híres mulatóból, mely a csodás francia riviérán üzemel, kirúgják Dömötört, a pincért, és barátját, Rudit, a karmestert. A két férfi bosszút esküszik, majd nem sokkal később visszatér. Dömötör Suarez gróf, a híres oroszlánvadász képében, a zenész meg egy ismert halbiológus hasonmásaként. Érkezik két csinos amerikai lány is, akik pedig milliomos csemetéknek adják ki magukat, hogy könnyebben tudjanak férjet fogni. A két férfi és a két lány természetesen találkozik, és ezzel a bonyodalmak csak még tovább fokozódnak.

Jean, a lakáj szerepe Balázs Péter igazgató jutalomjátéka - emellett pedig az ő rendezése is az előadás. „Lassan hagyománnyá válik Szolnokon, hogy minden évben műsorra tűzünk egy-egy ilyen stílusú, szórakoztató előadást - mondja az igazgató-rendező. - Ebben a produkcióban az eredeti darab kedves szellemességeit és a helyzetkomikumokból adódó tréfákat egy kissé ironikus perspektívából szerettük volna láttatni." Az Újszegedi PORT.hu Színpadon bemutatásra kerülő vendégjáték az abszurditás határát súroló jelenetek, pörgő táncok és vidám fordulatok elegye. 

A szereplők között van az egykori, kedvelt szegedi színész, Járai Máté is, aki Latabár Kálmán örökébe lépve a történet bonyodalmát okozó kettős szerepben szórakoztatja a közönséget. A színész úgy fogalmazott: különleges kihívás számára a darab, hiszen nem csupán két teljesen különböző karakter bőrébe kell belebújnia, hanem ráadásul még azt is meg kell tudni mutatni, hogy az egyik szerep hogyan játssza a másikat. „A gróf szerepét talán egy picit visszafogottabbnak, kimértebbnek, kevésbé rugalmasnak próbálom meg ábrázolni, míg Dömötör főpincért egy izgágább, mozgékonyabb, vibrálóbb embernek mutatom meg."

További szerepekben láthatjuk többek közt Kertész Marcellát, Dósa Mátyást, Molnár Nikolettet. Az előadás látványvilága Jánoskúti Márta jelmez- és Székely László díszlettervező munkáját dicséri, a koreográfiát Sebestyén Csaba jegyzi. 

Az újszegedi színpad műsorán természetesen az évek óta rendkívül népszerű Szegedixie Gála is megtalálható, ezt július 28-án élvezhetik a nézők. A szokásos két közreműködőn, a Storyville Jazz Band-en és a Molnár Dixieland Band-en kívül fellép még a Jazz Band Ball Orchestra is.   

  

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház billy elliot

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Zenés színház magazin

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Zenés színház opera

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Zenés színház operaház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Zenés színház interjú

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.