Zenés színház

Zenés színházi hétvége a Lánchídon

2009.07.02. 13:40
Ajánlom
Ezen a hétvégén már második alkalommal lesz a színházé a főszerep a Lánchídon, a vasárnap esti Karavan Familia-koncert viszont már a július közepi világzenei hétvégére hangol.

Július első hétvégéjén budapesti színházak népszerű művészei mutatják meg sokszínűségüket a Lánchídon. A programok ezúttal is minden korosztály számára tartogatnak érdekességet: színészzenekarok koncertjei, gyerekelőadások, improvizációs színház és utcai performanszok várják a nézőket.

Július 4-én 11 órától a Szeleburdi Meseszínház Szállingó országba kalauzolja legfiatalabb közönségét a pesti oldalon. 16 órakor a Budapesti Operettszínház Musical Együttesének előadásában Free Backstage címen az Operettszínház sikermusicaljeiből és Broadway-slágerekből készült válogatás hangzik el, majd A Csókos asszony és még sokan mások című műsor során többek között Zerkovitz Béla, Kálmán Imre és Lehár Ferenc operett hősei látogatnak el a Lánchídra legismertebb melódiáikkal. 19:30-kor Siménfalvy Ágota közreműködésévelFarkas Gábor "Gábriel" és zenekara lép színpadra, majd az elképesztő és látványos Tűzvarázslók zenés tűzperformanszát követően a Póka Angéla Trió zárja az estét.

A budai hídfőnél családi programmal kezdődik a délután: 16 órakor Róka Szabolcs meseszínháza A pórul járt farkas című darabot adja elő. Ezt követően, egy csipetnyi musical, egy csepp operett kerül bemutatásra a HOPPart Társulat előadásában. Az improvizációs színház kedvelőinek a Sz'Keccskék szórakoztató és kísérletező darabját ajánljuk, este pedig a francia sanzonest keretében Párizs ege alatt... címen Orosz Zoltán, Ursu Gábor és Bardóczy Attila többek között a legendás Edith Piaf és Yves Montand dalait keltik életre.

Július 5-én a Roosevelt térnél az Agostones nyitja a műsort dudavarázs koncertjével, majd Válság, Békesség! címmel az AKKU produkciójának zenés összeállítása következik. Ezt követően Papadimitriu Athina mutatja be új, Latin érintés című albumát. A különleges hangzásvilágú Zuboly és Orgoványi Gábor képzőművész "szentivánéji álmát" követően ismét a Tűzvarázslók zárják a napot.

Vasárnap délután az Alagút oldalán a Corvinus Quartett játszik komolyzenét könnyedén. Kálóczi Orsolyának, M. Simon Andreának és Győri András Botondnak köszönhetően "hosszúra nyúlik az éjszaka" a Canarro zenekar és vendégei dalestjén. A Momentán Társulat interaktív elemeket tartalmazó izgalmas és fiatalos műsora az adott nézősereg aktív részvételére épül.

A hétvége utolsó koncertjét a Thália Színház Fringe-estjének egyik fellépője, a Fringe+ Fesztivál különdíjasa, a fergeteges lendületű Karaván Familia adja, akik a cigány népdalfeldolgozásokkal bizonyára a híd közönségét is meghódítják.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Géppel dedikálták Bob Dylan új könyvét, a Nobel-díjas zenész bocsánatot kért

599 dollárért (234 ezer forint) árulták Bob Dylan legújabb könyvének azon kilencszáz példányát, amelyek a Nobel-díjas zenész, dalszerző „saját kezű aláírását” tartalmazzák, ám kiderült, hogy mégsem saját kézzel születtek.
Könyv

„Nem akarom elszpoilerezni a saját könyvemet!” – Mészáros Dorka a Lírástudók vendége

A fiatal író ifjúsági regények szerzőjeként kezdte karrierjét, most már felnőtteknek ír. Lendületes, vérfagyasztó krimije megjelenése alkalmából látogatott el a Lírástudók stúdiójába, ahol Grisnik Petra kérdezte.
Plusz

Tóth Krisztina, Székely Csaba és Erdős Virág kéziratára is lehet licitálni a Freeszfe aukcióján

A Freeszfe januárban ünnepli megalakulásának második évfordulóját. A támogatóik – színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek –felajánlásaiból az Egyesület online jótékonysági aukciót rendez december 17-én.
Klasszikus

Online formában újjászületett a Muzsika című lap

Újraindult a Muzsika komolyzenei kiadvány. Az online kiadvány ügyvezetője, megbízott főszerkesztője, Bonecz Ervin úgy fogalmaz, céljuk, hogy a megújult Muzsika – a hagyományok megőrzése mellett – merészen és inspirálóan mutassa meg a jelen zenei élet innovatív folyamatait.
Vizuál

Elhúzza az aranycsíkot a legújabb Kolodko-mini

Satuba fogott Rejtő-kötet és egy 14 karátos kisautó szerepel azokon a képeken, amelyeket Kolodko Mihály osztott meg közösségi oldalán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön tette közzé, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségére kiírt előző pályázat érvénytelenül zárult, ezért új pályázatot írnak ki.
Zenés színház kritika

Történelmi naivitás

Schubert, az operakomponista, alighanem azok számára is kevésbé ismerős, akik egyébként otthon vannak a zeneszerző életművében, pedig a szerző színpadi művei a dalaihoz hasonlóan lebilincselő zenével rendelkeznek. A Helsinki Barokk Zenekar előadásában az Alfonso és Estrella szólalt meg a Müpában, november 17-én.
Zenés színház lapszemle

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

Augusztus 8-án írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Állami Operaház 2023. február 15-étől kezdődő ciklusára vonatkozó főigazgatói pályázatot, ám annak eredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra.
Zenés színház hír

Elindult a Magyar Állami Operaház adventi kalendáriuma

December 24-ig minden nap egy meglepetéssel várja a közönséget a Magyar Állami Operaház, az intézmény honlapján található naptár ablakai mögött zenei csemegék és más ajándékok várják a közönséget.
Zenés színház hír

A Lvivi és az Odesszai Nemzeti Operát díjazták az International Opera Awardon

November 28-án este adták át az International Opera Award 2022-es elismeréseit. Az év operajátszó intézményének díját két ukrán operaház kapta meg, amiért a háború ellenére is tartanak előadásokat.