Zenés színház

Zürich jó iskola volt

2010.03.06. 09:19
Ajánlom
Kálmán Péter 2006 óta énekel rendszeresen az Operaházban. A művész azt megelőzőleg egy évig stúdiósa, majd hét évig rendes tagja volt a világ élvonalába tartozó zürichi operaháznak.

- Milyen zenei élmények hatására lett operaénekes?

- No, ez egy vicces történet. Az Eötvös Gimnáziumba jártam, ahol az úgynevezett nulladik órában, tehát reggel hétkor, egy időben volt a kosárlabdaedzés és a kóruspróba. Először töprengtem, melyiket válasszam, végül az utóbbi mellett döntöttem, mert az énekkar épp akkor készült Dániába. Vonzott az út, így hozzájuk csatlakoztam. Akármilyen furcsa is egy operaénekes szájából, tizennégy évesen ez a külföldi út jelentette számomra az első zenei élményt.

- Ki volt az első mestere?

- Pauk Anna néni segítségével kezdtem el énekelni tanulni, ő volt egyébként Polgár László első énektanára is. Nem sokkal később meghallgatott Carelli Gábor, aki abban az időben a Manhattan School of Musicban tanított. Meghívott New Yorkba. Sikerült ösztöndíjhoz jutnom egy évre. Kint napjaink híres filmszínészének, Sandra Bullocknak az édesapjánál tanultam. Kiváló pedagógus volt, nagyon jól tanított, s bár én basszusként kezdtem, ő volt az, aki azt mondta, baritonhangom van.

- Az ösztöndíj valószínűleg kevés lehetett a nyugodt megélhetéshez. Miből tartotta fenn magát?

- A tanulás mellett rengeteget dolgoztam. Költöztettem, portáskodtam, a kollégium éttermében dolgoztam, itt volt egyébként a szállásom is. Úgy éreztem, nem jut elég energiám az éneklésre és nem kaptam annyi ösztöndíjat sem, amennyire szükségem lett volna. Elégedetlen voltam magammal, nem ment úgy az éneklés, ahogy azt elvártam magamtól, ezért a hazajövetel mellett döntöttem. Itthon Mircea Breazunál folytattam tanulmányaimat. Ő egy Kolozsvárról átjáró énektanár volt, és itt az Operaházban is sokak pályáját egyengette, segítette. Nála énekeltem, közben angoltanítással biztosítottam megélhetésemet.

- Közben 1993-ban egy Mozart-énekverseny is színesítette stúdiumait.

- Igen, a verseny helyezettjeként Papagenót énekelhettem a Varázsfuvolában.

- Három évvel később egy kurzus kapcsán ismét világhírességekkel találkozhatott.

- Sokat tanultam Joan Sutherland és Richard Bonynge mesterkurzusán, 1997-ben pedig már a zürichi operaház stúdiósa lettem. Ezt Polgár László lányának, Katinak köszönhetem, aki hívott, hogy ott biztos fejlődhetek, sőt megtanulhatok németül is. Marc Belfort hallgatott meg, azonnal felvett. Csodálatos ember volt, bízott bennem, de sajnos csak nagyon keveset dolgoztunk együtt, mert a következő márciusban elvitte a rák, mellyel hosszú küzdelmet vívott. Még a halála előtt kiderült, hogy a következő évadban már a színház szerződtetett tagja leszek. Végtelenül sajnálom, hogy nem tudta tovább egyengetni karrieremet, de így is nagyon sokat köszönhetek neki.

- Huszonnyolc évesen bekerült a nemzetközi operaélet vérkeringésébe.

- Világhírű énekesek és karmesterek egymásnak adták a kilincset. Amikor kikerültem, még Zancanaro is énekelt aztán Leo Nucci, Bruson, Juan Pons és sorolhatnám még a neveket. Szinte minden este ott voltam a színházban, figyeltem őket, jó barátságba is kerültünk. Amikor pedig megtudták, hogy értek a számítógépekhez, mindig engem kerestek. Én meg azt hittem, hogy éneklés miatt... No, de sebaj, mert ezekkel a beszélgetésekkel is jól jártam, megtanultam olaszul is. Jó szerepeket kaptam, énekeltem többek között Belcorét, Papagenót és Angelottit és sok más egyebet is. Kiváló dirigensek egész sorával dolgozhattam, például Gergievvel, de Burgossal, Christoph von Dohnányival, Soltész Istvánnal és az őskövületnek számító, ma már nyolcvan fölött járó Nello Santival, aki rendkívül aktív, igen sok előadást vezényel, az utolsó nagy mohikán, akit én ismerek. Sosem felejtem el egy mondatát a Tosca próbáján. Az mondta a zongoristának: Idefigyeljen, jól jegyezze meg, amit most mondok magának, mert ha meghalok, soha többé nem fogja ezt senkitől hallani... Nála éreztem mindig azt, hogy mintha egy biztonsági hálón tartana. Igazi olasz muzsikus. Nagyon jó iskola volt Zürich, rengeteg dolgot tanultam meg, ami a komoly énekléshez kell, és még sok mindent nem...

- Ezért döntött hét év tagság után a hazajövetel mellett?

- Úgy éreztem, megrekedt a pályám. Hiába voltam a színház tagja, biztos egzisztenciával, a továbblépésem érdekében vállalnom kellett a létbizonytalanságot. A végső lökést az adta meg, amikor helyettem egy másik énekest hívtak meg a Figarónak Mozart operájába a megbetegedett kolléga helyett, pedig én akkor már tudtam a darabot és itthon is felléptem benne. Akkor azt mondtam, ennyi elég, másnap meg is mondtam az igazgatónak, és hazajöttem. Nekem az éneklés mindennél fontosabb.

- Zürichi tagságát egy lemezfelvétel is őrzi.

- Cecilia Bartolival nagyon szeretjük egymást, ő ajánlott, Bellini La sonnambula című operájának bariton szerepére, melyen Juan Diego Florez és Ildebrando D'Arcangelo partnere is lehettem.

- Itthon milyen szerepek várták?

- Már 2003-ban beálltam a Sevillaiba. Utána Mozart Figarója következett, majd Ping a Turandotban. A minisztert most ötször éneklem márciusban. Legkedvesebb, egyben legnehezebb szerepemnek Beckmessert tartom a Mesterdalnokokban. A német deklamáció kifejezetten jól fekszik a hangomnak. Kedvemre való szerepem van a Xersesben is.

- Március 20-án újabb premier várja, Faninal a Rózsalovagban.

- Ez a szerep tipikusan arra példa, amikor az ember szó szerint „kiköpi" a tüdejét. Iszonyatosan magas és nehéz, hálátlan feladat. Húsz perc éneklést jelent és nem kap tapsot utána, hogy: bravó Faninal...

- Milyen feladatok következnek a premier után?

- Nyáron a miskolci fesztiválon Puccini Gianni Schicchijének címszerepe vár rám Kerényi Miklós Gábor rendezésében és szó van arról, hogy ősszel felhozzák az Operettszínházba. Konkrét feladataimat még nem ismerem, de egyszer majd szívesen énekelnék Jagót, Scarpiát és markánsabb Verdi-szerepeket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

A csodálatos Esztergom

Ismerje meg a Dunakanyar egyik gyöngyszemét, Esztergomot.
Klasszikus

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Fidelio Tours

Babits Mihály fecskefészke Esztergomban

Ma este, a Partitúra kulturális kalandtúra ismétlésében bejárhatjuk Esztergomot, virtuálisan megnézhetjük a Babits-ház híres autogramfalát is. 19 órakor kapcsoljanak a Fidelióra, a Facebook-oldalunkon is elérhető lesz a Partitúra, amelynek két műsorvezetője: Miklósa Erika és Batta András. Itt pedig most elmeséljük a Babits-nyaraló rövid történetét.
Zenés színház

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Könyv

13 millió forintért kelt el a szemétben talált Harry Potter-kötet

A szemfüles megtaláló egy iskolai könyvtár selejtezéséről mentett meg három első kiadású kötetet, köztük egy keménytáblásat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.
Zenés színház gyász

101 éves korában elhunyt Jurenák Ida, az Operaház legidősebb tagja

Az énekkar egykori szólamvezetője élete utolsó éveit az Ódry Árpád Művészotthonban töltötte, haláláról a Magyar Állami Operaház adott hírt.