Zenés színház

2005 november 17., 00:00
Zenés színház hírek Szerző: Fidelio

2006-ban is tizenkétezer bérletes látogatót vár az Erkel Színház

Elkezdődött az Erkel Színház idei évadának második felére szóló bérleteinek értékesítése az Operaházban. Az várhatóan összesen mintegy tizenkétezer bérlet háromnegyed részét a színház régi bérletvásárlói újítják meg, a fennmaradó egynegyed részre pedig új nézőket várnak.
2005 november 16., 00:00
Zenés színház kritika Szerző: Papp Tímea

Hagyomány

A Szegedi Nemzeti Színházban 2004 őszén tervezték bemutatni a Hegedűs a háztetőn-t Gregor József – aki Szolnokon már játszotta Tevjét – és Törőcsik Mari főszereplésével, Schwajda György rendezésében. A szolnoki produkciót újították volna fel szegedi szereplőkkel, ám a rendező visszalépése, Törőcsik Mari Nemzeti Színház-beli feladatai, illetve Gregor József betegsége miatt csak idén ősszel tudtak premiert tartani. Schwajda dramaturgiai elképzelését Szegeden Bal József valósította meg, így tulajdonképpen a szolnoki replikájának is tekinthető a dél-magyarországi produkció.
2005 november 15., 00:00
Zenés színház lapszemle Szerző: Fáy Miklós

Mozart babája

Kicsi a program, de erős. Rost Andrea kétszer három áriát ígért a Zeneakadémia javára, ami úgy ránézésre nem tűnik soknak, de próbálná csak valaki utánacsinálni.
2005 november 14., 00:00
Zenés színház hírek Szerző: Fidelio

Kiálts a szeretetért!

Kemény Gábor, Kocsák Tibor, Baróthy Péter és Miklós Tibor Kiálts a szeretetért! címmel musical-operát írtak Kalkuttai Teréz Anya életéről. Teréz Anya (született Gonxha Bojaxhiu) jelkép mindenki számára, függetlenül attól, hogy keresztény-e az illető vagy nem. Élete és tettei mindannyiunkat arra késztetnek, hogy jobbak legyünk, hogy soha ne feledkezzünk meg a szegényekről, nyomorultakról, szenvedőkről.
2005 november 12., 00:00
Zenés színház lapszemle Szerző: Szemere Katalin

20 éves Rómeó

Jubilál a Seregi László koreografálta Rómeó és Júlia-előadás az Operaházban. Ma este lesz húsz éve, hogy a dalszínházban először láthattuk a Prokofjev-zenére készült produkciót. A mai, 160. előadáson az ősbemutató Júliája, Volf Katalin táncol, és az első Mercutio, Szakály György Capuletet táncolja. Budapesten több régóta futó produkciót láthatunk, vidéken ugyanis nagyon gyorsan cserélődik a repertoár.
2005 november 12., 00:00
Zenés színház lapszemle Szerző: Fidelio

Készül Szörényi Levente új, misztikus operája

De ki adja vissza múltunkat - ezzel a címmel jelenik meg a napokban a Szörényi Leventéről szóló interjúkból, írásokból összeállított könyv. A zeneszerző mostanában eltűnt a nyilvánosság elől, készül az új mű, a misztikus opera, amelyet márciusban mutatnak majd be.
2005 november 10., 00:00
Zenés színház lapszemle Szerző: V. N. V.

Akár az olaszok

VERDI: LA TRAVIATA Netrebko, Villazón, Hampson Wiener Philharmoniker, Rizzi, Deutsche Grammophon, 2005. Néhány hete azt írtuk, hogy az idei nyár egyik legnagyobb fesztiválsikere a Salzburgi Ünnepi Játékok Traviata-produkciója volt (Heti Válasz, 2005. október 6.). Most végre kezünkben a bizonyíték: a Deutsche Grammophon ugyanis, meglovagolva a nyári sikert, máris piacra dobta a 2005-ös salzburgi csodát.
2005 november 10., 00:00
Zenés színház hírek Szerző: Fidelio

Húsz éves a Rómeó és Júlia az Operaházban

Jubileumi előadásra készül november 12-én, szombaton az Operaház: ezen a napon lesz pontosan húsz éve annak, hogy a dalszínház színpadán látható Prokofjev Rómeó és Júliája Seregi László koreográfiájával. Az egyben 160. előadását is ünneplő darab különlegessége, hogy a főbb szerepekben – két évtized elteltével is – az eredeti szereposztás táncosait láthatjuk.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Emléktáblát avattak a 120 éve született Latabár Kálmán egykori lakóhelyén

1902. november 24-én született a 20. század egyik legkarakteresebb magyar színésze, Latabár Kálmán, akit Max Reinhardt is kora egyik legjobb alkotójának tartott. A komédia koronázatlan királyának egykori lakóhelyén emléktáblát helyeztek el, és ma este bemutatják a róla írt drámát a Spinoza Színházban.
Klasszikus

„A kürt nagyon emocionális hangszer” – Beszélgetés Fröschl Éva Lillával

Első női rézfúvósként kapott Junior Prima Díjat a kürtművész Fröschl Éva Lilla az MVM Zrt. támogatásával. Már berlini tanulmányai közben játszott a Deutsche Oper, illetve a Komische Oper zenekarában, jelenleg pedig a Bajor Állami Operánál tölti próbaévét.
Zenés színház

Kristīne Opolais Carmenként debütál Szentmargitbányán

A világhírű énekesnő csatlakozik azon szopránokhoz, akik a hagyományosan mezzoszopránok által megformált Bizet-hősnő bőrébe bújnak. A Carmen premierjére 2023. július 12-én kerül sor a Szentmargitbányai Kőfejtőben.
Vizuál

Szellemidézés a mezőszemerei kertek alján – Hamarosan nyílik Bukta Imre új kiállítása

Külön erre az alkalomra festett képek, installációk és videómunkák fogadják a látogatókat Bukta Imre Műveljük kertjeinket! című átfogó tárlatán, amely kétségkívül az év kiállítása. A több mint ezer négyzetméter alapterületű Godot Kortárs Művészeti Intézetben (GICA) rendezett tárlat november 27-én nyílik.
Plusz

Dinyés Dániel kapja az Art is Business Fidelio-díját

Idén negyedik alkalommal adják át az Art is Business Díjakat azon vállalati és kulturális szereplőknek, akik az elmúlt időszakban jó példával jártak elől. A Fidelio – Kulturális mecénás elismerés idei nyertese: Dinyés Dániel karmester, zeneszerző, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője.

Nyomtatott magazinjaink