Luciano Pavarotti pályájának befejezése előtt még egyszer szeretne egy színpadon állni José Carrerasszal és Plácido Domingóval. Pavarotti számos sikeres koncertet adott az említett énekesekkel: együtt alkották „A három tenor”-t.

Harminchét gyerekotthon közel ötszáz lakója nézheti meg A diótörő című balettet december 3-án, a darab főpróbáján az Operaházban.

Amikor Budapestre érkezik egy-egy popsztár, és az interjú során elmondja, hogy rengeteg dolga miatt még semmit nem látott a városból, ez mindig sztárallűrnek tűnik. Szöulban megtanultuk: van olyan, hogy az ember estére megérkezik a szállodába, megvacsorázik, és olyan kimerült az elmúlt héten megtett több mint 20.000 km miatt, hogy egyszerűen elalszik, akár akarja, akár nem.

A Szobaszínház terébe lépve a nézőt kényelmetlen érzés fogja el. Mindössze egy pianínó és egy zongora foglalja el a színpadot, de a kicsi térben már ez is zsúfoltnak hat. A nézőtérre jutáshoz alig tíz lépést szükséges megtenni a bejárattól, de háttal a földön fekvő, egyszerre korabeli és időtlen ruhákat viselő, csukott szemű embereket kell kerülgetni, akiknek a cipője le van véve, és akkurátusan melléjük van téve (jelmez: Nemes Takách Kata m.v.).

Jakarta mostanában túl sokat szerepelt a hírekben ahhoz, hogy az ember ugyanolyan biztonságérzettel létezzen a városban, mint Budapesten vagy akár legutóbbi koncertünk helyszínén, Bangkokban. Repülőgép zuhant le, madárinfluenza ütötte föl a fejét, az indonéz bíróság pedig több mint két évtizedes szabadságvesztésre ítélt egy ausztrál lányt, akinek – állítása szerint – valaki kábítószert csempésztett a táskájába.

Ha van örömzene, miért ne lehetne örömszínjátszás is. Amit az egri társulat a 3:1 a szerelem javára című operettben (alcíme szerint Szívek mérkőzése két csuromvizes, zajos felvonásban – ennek végeredménye a 9:0), Anger Zsolt rendezésében bemutat, abból sugárzik a felszabadultság, a frissesség, de mindenekelőtt az, hogy a színpadon levők igazi csapatként élvezik, amit csinálnak.

Jutott egy kis idő a városnézésre is: a királyi palota gyönyörű volt, és az úszó piacra is jutott néhány óra. De ennél sokkal érdekesebb a thai emberek arca. Az egész világuk leolvasható róluk: a napfény és a tenger, a keveredő ázsiai és európai arcvonások. Jellemző rájuk a másik ember iránti tisztelet – ez egyébként szerintem az ázsiai emberek sajátja –, de nem érezni a tekintetükből azt a már-már görcsös megfelelni akarást, mint ami például sok japánnál megfigyelhető. A thai emberek már régen tudják, hol a helyük a nagyvilágban – a gyarmati éveknek talán ez az egy előnye jelentkezett a végtelen sok hátrány mellett.

Nyolcvan esztendős korában elhunyt James King operaénekes. Az amerikai tenort, aki a Bécsi Állami Opera tiszteletbeli tagja volt, az Egyesült Államokban érte a halál.