Etelka, Aletta

A „beugró” Júlia sikere Szegeden

2005.08.20. 00:00

Programkereső

A Szegedi Szabadtéri Játékok sikerprodukciója, a Rómeó és Júlia augusztus 13-i előadásán a „csikócsapat” tagja, a Pesti Broadway Stúdió végzős növendéke, Vágó Bernadett játszotta Szinetár Dóra helyett Júlia címszerepét. A fiatal művésznő játékát a több mint négyezer fős közönség hatalmas tapssal jutalmazta.
569482ed-884b-4005-993a-46832e4ee843

Gérard Presgurvic népszerű musicaljének szegedi premierjét követően a női főszerepet alakító Szinetár Dórának kificamodott a bokája, ezért a következő előadáson szerepét Vágó Bernadettnek kellett alakítania. „Sosem játszottam még szabadtéren ekkora közönség előtt, nagyon sokat idegeskedtem, de a színpadon minden izgalmam megszűnt. Az előadás szereplői tapasztalt művészek – közülük többen a tanáraim is –, akik nagyon sokat segítettek abban, hogy a lehető legjobban sikerüljön a beugrásom. Szinetár Dóra a főpróba előtt és a szombati előadás előtt is mellettem állt, beavatott a legapróbb kulisszatitkokba, hiszen a hatalmas színpad miatt jóval több dologra kellett figyelnem.” – mondta a színésznő.

Vágó Bernadett először játszott Dolhai Attilával az augusztus 13-i előadáson. Erről így nyilatkozott: „Attilával igazán nagy élmény volt együtt játszani, úgy éreztem, mintha már a sokadik közös előadásunk lenne. Ez volt a legjobban sikerült Rómeó és Júlia előadásom, a közönség is nagyon hálás volt, elfogadtak Júlia szerepében, és hatalmas tapssal jutalmazták a produkciót.” Vágó Bernadett, aki idén végzett a Budapesti Operettszínház mellett működő Pesti Broadway Stúdióban, gyermekkora óta énekel – tanárai: Toldy Mária és Kővári Judit –, emellett nyolc éven keresztül hegedült is. Gyógyszerészasszisztensi vizsgával rendelkezik, és felvételizett a SOTE gyógyszerész szakára is.